Vélemény: A gázoló villámlátogatása

Zoltai Márton már nagykorú lenne, lehet éppen az egyetemi vizsgákra készülne, Petra pedig középiskolásként élné a 16 éves bakfisok vidám, kissé szertelen életét. Mögöttük lennének a szívet melengető családi együttlétek, karácsonyok, kirándulások, baráti összejövetelek, az első, a mindig örök emlékű első szerelmek. De nem, ez nekik nem adatott meg, egy felelőtlen ember miatt, aki gyalázatos módon elrabolta az életüket, akkor, amikor az még alig kezdődött.

Valószínűleg kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki ne hallotta volna Tobin nevét. Az elmúlt években többet foglalkozott vele a sajtó, mint bármelyik tudományos intézmény kiemelkedő egyéniségeivel, jeles tudósaival. Sajnos, tegyük hozzá azonnal. Francis Ciarán Tobin az a lelketlen ír gázoló, aki a távoli 2000 esztendő nyarán Leányfalu belterületén a megengedettnél gyorsabban haladt gépkocsijával, felhajtott a járdára és ott elütött két kisgyermeket. Az akkor négy és fél éves Zoltai Marci és másfél éves Petra nevű kishúga (akit nagyanyja gyermekkocsiban tolt a járdán) belehalt az ámokfutó által okozott sérülésekbe… Az ír gázoló a csaknem másfél évtizeddel ezelőtt történt tragikus eset idején egy ír biztosítótársaságnál dolgozott. A történtek után ugyan letartóztatták, de az akkori törvények lehetővé tették, hogy itteni szerződésének lejárta után még abban az évben távozzék Magyarországról! A magyar bíróság 2002-ben három év szabadságvesztésre ítélte a felelőtlen gyorshajtót, aki viszont gondtalanul élte mindennapi életét Dublinban, senki nem vonta felelősségre a „keleti blokk országában” elkövetett tettéért. Csak hazánk 2004-es EU-s csatlakozása után kérték ismét a magyar hatóságok az ámokfutó ügyének napirendre tűzését. S ekkor kezdődött el az a szemforgató, álságos és a normális emberi magatartással ellentétes nemzetközi huzavona, amelynek a lényege az volt, hogy menekítsék a bűnöst, akit a médiában gyakran gyilkos gázolónak is neveznek. Ha jobban belegondolunk – joggal. Magyarország kétszer kérte Tobin kiadatását az európai elfogatóparancs alapján, tudniillik a férfi is EU-s állampolgár, így erre lehetőség van. Más esetekben. Itt azonban eddig ez nem működött, mert az ír legfelsőbb bíróság két alkalommal is elutasította kiadatását, mintha nem lett volna kellőképpen tájékoztatva állampolgárának külföldön elkövetett cselekményéről. A legvisszataszítóbb talán az a Tobint védeni szándékozó megnyilatkozás volt, amely Viviane Redingnek, az Európai Unió emberjogi biztosának a részéről hangzott el. Amikor Navracsics Tibor, magyar igazságügy-miniszter az EU-hoz fordult a két kisgyermek életének kioltása ügyében, a bennünket előszeretettel támadó és ócsároló brüsszeli tisztségviselő, nem az áldozatok, hanem az életüket felelőtlenül kioltó ír férfi pártjára állt. S mivel indokolta magatartását? Azt mondotta, hogy az ír hatóságok bizonyára azért nem hajlandók együttműködni a magyar igazságszolgáltatással, mert az antidemokratikus, megbízhatatlan és valószínűleg nem képes megfelelő ítéletet sem hozni! Elképesztő erkölcsi nihilizmusra valló magatartás, kiváltképpen egy ilyen eset megítélésében. Az idő pedig telt, Francis Ciarán Tobin pedig büntetlenül tette a dolgát hazájában. A média néha „elővette” őt, úgy látszik ott is voltak emberek, akik érezték, hogy nincs rendjén, ahogyan ez az ügy lezárult. Egy TV-felvételen is láttuk őt amint feleségével, fejét leszegve halad Dublin egyik utcáján, közben kedélyesen csevegnek, az asszonykának úgy tűnik még tetszik is ez a nyilvános felhajtás…Azután mégis történt valami, ami változást hozott a Zoltai-gyermekek életének kioltójával kapcsolatosan. Navracsics Tibor miniszter kitartása eredménnyel járt: az ír hatóságok hajlandók voltak kiadni Magyarországnak Tobint. (Akinek közben a magyar igazságszolgáltatás 18 hónapra mérsékelte a büntetését…) A múlt héten meg is érkezett Budapestre a gázoló ír férfi. De milyen feltételekkel jött!? Csak akkor volt hajlandó visszatérni abba az országba, ahol kioltotta két ártatlan gyermeknek az életét, ha garanciát kap arra, hogy külön cellában lakhasson, ha felesége naponta 40 percre meglátogathatja és ha azonnal kérelmezheti az igazságügy-miniszternél: adják ki az ír hatóságoknak, mert büntetése további részét otthon óhajtja letölteni! Az miniszteri aláírás a papírra került, s Tobin négy napos magyarországi „raboskodás” után repülőgépre szállt, hogy kívánságának megfelelően otthoni áristomban folytassa megkezdett büntetését. El tudom képzelni, hogy micsoda sajtócikkek jelennek majd meg az ottani újságokban a „keleti börtönben” eltöltött néhány napról! Zoltai Bence, a gyermekek édesapja ugyan megelégedésének adott hangot, hogy a különféle nemzetközi jogi procedúrák (és nyomásgyakorlás) után legalább ennyit sikerült elérni az ártatlan kicsinyek életét felelőtlenül kioltó férfi megbüntetéséért. Ugyanakkor kétségeinek is hangot adott az elítélt további sorsát illetően: szerinte az ír hatóságok nem tesznek eleget a magyar bíróság által megszabott büntetési tétel végrehajtásának. Aggodalma jogos. Több sajtóhír szerint, amennyiben Tobin „jó magatartást” tanúsít a börtönben, rövid időn belül szabadulhat. Zoltai Márton már nagykorú lenne, lehet éppen az egyetemi vizsgákra készülne, Petra pedig középiskolásként élné a 16 éves bakfisok vidám, kissé szertelen életét. Mögöttük lennének a szívet melengető családi együttlétek, karácsonyok, kirándulások, baráti összejövetelek, az első, a mindig örök emlékű első szerelmek. De nem, ez nekik nem adatott meg, egy felelőtlen ember miatt, aki gyalázatos módon elrabolta az életüket, akkor, amikor az még alig kezdődött. Minden jóérzésű ember megérti a szülők mérhetetlen fájdalmát, osztozik abban, de józan ésszel nem fogja fel, hogy miért próbálja felmenteni, a jogos büntetést megérdemlő, a minden kétséget kizáróan bűnt elkövetett embert a társadalom egy része? Nehéz megérteni, csakúgy, mint a gyermekeket halálba küldő Tobin és az őt segítők lelkiismeretét is. Ha ilyen van nekik.