Vélemény: Húsvéti üzenet

S mit üzen nekünk, ma élőknek, ez az eseménysor? Elsősorban azt a elvitathatatlan tényt, hogy Jézus Krisztus földi életének, tanításának, majd szenvedésének, halálának és feltámadásának messzire ható következményei vannak az emberiség történetében.

Furcsa felfokozott hangulat tapasztalható az ünnepek előtt a piacokon, a bevásárló központokban, de még az utcán is. Erőt vesz az embereken valami rohanási kényszer, gyűjtési láz, feszültséggel teli kommunikáció. Mindent szeretnének egy helyen, minél gyorsabban beszerezni, szatyorba pakolni és rohanni vele haza. Merthogy ünnep van, pontosabban lesz, így kell hát viszonyulni mindahhoz, ami körülvesz bennünket, kicsit (vagy inkább nagyon) mesterkélten felpörgetni magunkat, eleget tenni az ünnepnapok elvárásainak: legyen a hűtőben minden, ami kell a sütéshez-főzéshez, legyen innivaló bőven, készüljünk fel a vendégek fogadására, ha pedig vendégségbe megyünk, vásároljunk valamit a háziaknak. Mindeközben észre sem vesszük, hogy égetjük a gyertya mindkét végét, így készülünk az ünnepre. Ez most a trendi, miért is maradnánk ki belőle – éppen mi. Pedig dehogyis ez az ünnep lényege. A mostani húsvéti ünnepeké sem az. Éppen ellenkezőleg, ilyenkor kell(ene) egy kicsit elcsendesednünk, leállnunk a rohanással, a pörgéssel, a gyakran öncélú idegeskedéssel és az évről-évre ismétlődő étel-ital gyűjtési rohamainkkal. Tudom, könnyű ezt így leírni, a tanácsnak is tűnő szentenciákat kimondani. A gyakorlatban, a hétköznapok rendjében és az ünnepi készülődésben, annál nehezebb megtartani. S joggal teheti fel a kérdést bárki: hát anyáink, nagyanyáink nem ugyanígy készültek az húsvétra? Részben, igen. Tudniillik akkor is került sonka, kolbász, tojás, torma az asztalra, meg fonott kalács, nagyszombaton elkészültek a finom sütemények és még arra is jutott idő, hogy a háziasszony és a lánya vagy lányai piros tojást fessenek a locsolóknak. De a tempó, a munka menete volt jóval kisebb, a környezet számára is elfogadhatóbb. A legtöbb család arra készült, hogy a néhány nap alatt együtt legyen, rokonokat látogasson és fogadjon, vallási meggyőződésétől függően a lehetőség szerint legalább egyszer elmenjen templomba, húsvéthétfőn pedig a locsolkodás hagyományos rítusának is adózzon. Nem szeretnék még véletlenül sem félreérthető képet festeni a mai ünnepi viszonyokról, merthogy nagyon sok közösségben, családban napjainkban is a húsvét eredeti tartalmát, lényegét tartják szem előtt, s elsősorban azokat az elemeit vélik fontosnak, amelyek a húsvét misztériumából erednek. Ez pedig nem más, mint a csaknem kétezer évvel ezelőtt történt és a világot alapjaiban megváltoztató esemény: Jézus Krisztus szenvedése, halála, majd dicsőséges feltámadása. Az Újszövetség lapjain olvasható történet, amely ezekről a napokról szól, bőven ad támpontot ahhoz, hogy elgondolkozzunk, egy kicsit magunkba forduljunk, elemezzük eddigi életünket és cselekedeteinket, különösképpen pedig az embertársainkhoz való viszonyunkat. Azok a távoli események is milyen mozgalmasak voltak. Jézus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe még hatalmas eufóriát váltott ki az emberekben. A szamárháton érkező Istenfia elé olajágakat szórtak, felsőruhájukat terítették az útra, hangos szóval éltették (s micsoda fordulat: néhány nap múlva közülük is sokan a Feszítsd meg!-et skandálták…), abban bíztak, hogy egy forradalom élére áll és segédletével kiűzik az önkényeskedő rómaiakat. Az ő küldetése azonban más volt, s ezt teljesítette. Az utolsó vacsorán még együtt volt tanítványaival (az áruló Iskarióti Júdással is), s akkor még senki sem gondolt arra, hogy a dolgok rosszra fordulnak. Izraelben ekkor tartották a pászka ünnepét (az egyiptomi rabságból való szabadulásról, a szabadságról emlékeztek meg), Jézus és tanítványai is ezért gyűltek össze a megemlékezésre. Ezt a békés, nyugodt, családias együttlétet, az utolsó vacsorát, azonban már a tragédiába torkolló események követték. Júdás árulása (ő már a vacsora végét sem várja meg, távozik a tanítványok köréből), majd a kínvallatások, a fájdalmas keresztút és végül a Golgota, ahol Krisztust keresztre feszítik. Meghal, majd eltemetik, ám harmadnapon feltámad. Ez az a pillanat, az esemény, amelyet a krisztushívők örömünnepként ülnek meg húsvétvasárnap. S mit üzen nekünk, ma élőknek, ez az eseménysor? Elsősorban azt a elvitathatatlan tényt, hogy Jézus Krisztus földi életének, tanításának, majd szenvedésének, halálának és feltámadásának messzire ható következményei vannak az emberiség történetében. A krisztushívők milliárdjai követik azt tanítást, amelyet Ő adott tovább tanítványainak. S ebben ma is az első helyen kell említenünk az egymás iránt való szeretetet, a békességre való törekvést, a másik megbecsülését, a tiszta és erkölcsös élet szükségességét. Az ünnep, értelemszerűen a húsvét is alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk azon: vajon megfelelünk-e ezeknek a kívánalmaknak, megteszünk-e mindent a jóért és elkerüljük-e a rosszat? Amikor áldott húsvéti ünnepeket kívánunk egymásnak, akkor abban legyen benne a szeretet, a békesség, a tolerancia egymás iránt és a jövőbe vetett hit erős bizonyossága is!