Vélemény: Ennyit ér az élet…

Navracsics Tibor, kormányfő-helyettes, igazságügy miniszter többször fordult már levélben és személyesen is az uniós biztoshoz a Tolbin-ügyben. Eredménytelenül.

Zoltai Marci öt, Petra kishúga pedig alig két és fél éves volt, amikor egy – a megengedettnél gyorsabban hajtó – személyautó elgázolta őket. A járdán. Petrát a nagyanyja kocsiban tolta, Marci a pedig mellettük ballagott, amikor a halálos baleset érte őket. A gázoló autót Francis Ciarán Tobin, ír biztosítási ügynök vezette, nagy sebességgel előzésbe kezdett, elveszítette az uralmát a kocsi felett és felrohant a járdára, itt ütötte el a gyermekeket és a nagyanyjukat. A két kicsi belehalt a sérüléseibe, az idős nőt sikerült megmenteni az életnek. Mindez 2000 áprilisában történt Leányfalun. A Zoltai szülők mérhetetlen gyászát, a közvélemény jogos felháborodását viszont olyan események követték, amelyek mellett józan, törvénytisztelő, becsületes ember nem mehet el szó nélkül. Tudniillik a végzetes napon történt szerencsétlenség után a magyar igazságszolgáltatás tette a dolgát: kivizsgálta az ügyet, bírósági tárgyalás következett, s ekkor következett az a váratlan és számomra megmagyarázhatatlan fordulat, amely azóta is sokakat foglalkoztat. Tolbin úr (bár ez a titulus őt semmiképpen sem illeti meg), még az eljárás folyamatában – 2000 novemberében elhagyta az országot! Mármint Magyarországot. Előbb ugyan bevonták az útlevelét, majd néhány hónap elteltével visszakapta okmányait és (egy ottani esküvőre való meghívásnak kellett eleget tennie) zavartalanul távozott abból az államból, ahol súlyos balesetet okozott, amely két ártatlan gyermeknek az életébe került. A magyar bíróság ugyan távollétében három év szabadságvesztésre ítélte a gázolót, a büntetés végrehajtását azonban nem tudta mindmáig kieszközölni. Az elmúlt 13 év alatt rengeteg kezdeményezés, próbálkozás történt annak érdekében, hogy Francis Ciarián Tolbint az ír hatóságok kiadják hazánknak, hogy itt töltse ki büntetését. Később az a változat is felmerült, hogy Írországban vonuljon börtönbe, de mindenképpen bűnhődjön felelőtlen és halált okozó tettéért. S ment a huzavona: Magyarország az esemény bekövetkeztekor még nem volt az Európai Unió tagja, ergo, nem lehet(ett) felelősségre vonni egy uniós állampolgárt „külső” ország kezdeményezésére. Azután, amikor 2004-ben mi is beléptünk e nagy közösségbe, akkor újra kezdődött a „maszatolás”, pontosabban a kimagyarázkodás, ugyanolyan eredménnyel, mint korábban. Az apa, Zoltai Bence, szinte megszállottan keresi igazát gyermekei elvesztése kapcsán. De ki ne tenné hasonló helyzetben!? Ügyvédjével levelek tucatját fogalmazta és küldte el hazai, írországi és uniós jogi instanciáknak, s miután kiválóan beszél angolul, a gázoló lakóhelyén tartott sajtótájékoztatót, csakhogy felhívja az ír közvélemény figyelmét erre az igazságtalan helyzetre. Jellemző, hogy az ottani sajtó nemcsak hogy részrehajló, hanem a ködösítés mellett vádakkal illeti hazánk igazságszolgáltatását és védi az elkövetőt. Az apa oldalán áll viszont az az erkölcsi többlet, amelyet nem lehet semmiféle jogi paragrafusokkal elvenni tőle. Nyilván sokan ezt látják már Tolbin országában is, ezért ajánlotta fel néhány ottani ügyvéd, hogy képviseli a Zoltai-szülők képviseletét a gázolóval szemben. Egészen szembeötlő viszont az az álláspont ahogyan az EU korifeusai, pontosabban az illetékes tárca vezetője, Viviane Reding uniós biztos, nyilatkozik az üggyel kapcsolatosan. A jogtudor és az európai jogokat védő (?) biztos ugyanis egy német lapnak adott interjúban kijelentette: ő személy szerint megkérdőjelezi a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét és érthetőnek nevezi, hogy egy Magyarországon jogerősen elítélt bűnelkövetőt Írország nem ad át a magyar hatóságoknak a bírósági ítélet végrehajtása érdekében! Jellemezni egy ilyen kijelentést talán nem is lehet megfelelő szavakkal, mert szinte átsüt rajta az a mélységes megvetés, lekicsinylés, amelyet az emberi jogokat oly’ gyakran rajtunk számon kérő uniós biztos asszony hazánk irányában kifejezésre juttat. Nem a jog érvényesítése, a bűnelkövető felelősségre vonása, hanem a politika oldaláról közelíti meg a tragikus esetet. Navracsics Tibor, kormányfő-helyettes, igazságügy miniszter többször fordult már levélben és személyesen is az uniós biztoshoz a Tolbin-ügyben. Eredménytelenül. A ír belügyminiszterrel is tárgyalt a Zoltai gyermekek halálával kapcsolatos eljárásról. Mindezidáig eredménytelenül. Most a magyar kormány kér állásfoglalást Viviane Reding uniós biztostól, az Európa Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tanúsított eljárásával összefüggésben. Lehet, ezek után – ha egyáltalán szóra méltat bennünket a „jogérvényesítés” biztosa – megtudjuk majd, mire is számíthatunk annak a közösségnek a tagjaként, amelyben fennen hangoztatják az államok egyenjogúságának és –rangúságának az elvét. Csak a gyakorlatát nem érvényesítik, mint ahogyan ezt a fenti eset is világosan alátámasztja. Zoltai Marci idén lenne 18 éves, húga pedig 15. Két fiatal, akik ilyen korban ismerkednének igazán a nagybetűs élettel, szüleikkel együtt tervezhetnék jövőjüket. De nem tehetik, mert egy felelőtlen ember kioltotta az életüket, megfosztotta őket a boldog gyermekkortól, a családi fészek melegének megtapasztalásától, az iskolapadtól, a barátok szeretetétől, mindentől. S az az ember szabadon és büntetlenül jár-kel hazájában, ahova a büntetés elől hazaszökött…