A születés utáni első érintés

Ahogy átvergődsz az első alagúton, mikor a legnagyobb vállalásodra végre rábólintasz, és beleszakadsz a világba, az egész életed meghatározhatja, hogy milyen az első köszöntés.

A lélekre ekkor tapad rá az érzékek szövete, felkészül a tájékozódásra, felölti a megismerés vértezetét, amely rugalmas ugyan, örökkön alakuló, mégis csak egyetlen egyszer lehet belebújni: a születés pillanatában, mikor az első levegővételnél elválik a mellhártya a tüdőtől, mikor megtelünk levegővel, felfűződünk a lég birodalmára: a létezésre. Az első léleGzet. A legtöbb mi ekkor adható, ha egy másik lélek segítségünkre siet, megsúgja nekünk: te pici lény, te legnagyobb, bár most nagyon fáj a test, szúr a szem, recseg a fül, serceg a bőr, de soha, soha ne feledd, hogy mindig van egy tenyér, amely megtart. Az örökkévalóságot tárhatja fel ez az ötpercnyi érintés, és ez az ölelés egész földi útján végigkísérheti a lelket. http://www.youtube.com/watch?v=OPSAgs-exfQ&feature=player_embedded#!