Vélemény: Roppant veszélyes játék

Egyetlen felekezethez tartozó hívő sem viseli könnyen, ha a toleranciát nem ismerők sértő megjegyzést tesznek a vallására, hitbéli meggyőződésére. Lett légyen az katolikus, protestáns, izraelita, hindu vagy netán iszlám hívő. Az iszlám követői pedig talán a legérzékenyebben (s tegyük hozzá: gyakran a legerőszakosabb eszközökkel) reagálnak az őket ért sérelmekre. Ezt teszik most is, amikor a Mohamed prófétát kigúnyoló film miatt nagykövetségeket, konzulátusokat támadnak meg szerte a világon.

Hét évvel ezelőtt a Jyllands-Posten című dán lapban Kurt Westergaard karikaturista Mohamedről készült rajza háborította fel az arab világot. Meg a jóérzésű, az egymás felekezeti hovatartozását tisztelő embereket. A szabadelvű újság munkatársa ugyanis a prófétát egy pokolgép gyújtózsinórját rejtő turbánnal ábrázolta, ami nemcsak „formabontó” rajznak bizonyult, hanem olyan provokációnak is, amely hatalmas tüntetés-hullámot kavart, a világ több pontján megtámadták a dán követségeket, magát Westergaardot pedig halálosan megfenyegették. Egy alkalommal merényletet is elkövettek ellene, egyszer pedig a támadás előtt a dán rendőrség leleplezte a merénylőket. A karikaturista életben maradt, 77 évesen ma is teszi a dolgát, sőt, néhány kitüntetést is átvehetett az elmúlt években, mégpedig az „újságírásban megvalósított új kifejezési formákért”. Most egy jóval nagyobb horderejű esemény borzolja a kedélyeket az iszlám világban. Nevezetesen az a Mohamed prófétát gyalázó film, amelynek hivatalos bemutatója még nem volt, de a youtube videomegosztón látható. S ez verte ki a biztosítékot. Joggal. Az iszlám vallás megalapítóját olyan alpári, sértő módon ábrázolják, hogy azt senki sem hagyná szó nélkül. Legalábbis, aki gyerekszobával rendelkezik. Egyetlen felekezethez tartozó hívő sem viseli könnyen, ha a toleranciát nem ismerők sértő megjegyzést tesznek a vallására, hitbéli meggyőződésére. Lett légyen az katolikus, protestáns, izraelita, hindu vagy netán iszlám hívő. Az iszlám követői pedig talán a legérzékenyebben (s tegyük hozzá: gyakran a legerőszakosabb eszközökkel) reagálnak az őket ért sérelmekre. Ezt teszik most is, amikor a Mohamed prófétát kigúnyoló film miatt nagykövetségeket, konzulátusokat támadnak meg szerte a világon. Mohamedet egyébként Ábrahám próféta közvetlen leszármazottjának tartják, s neki tulajdonítják az iszlám vallás megteremtését is. A krónikák feljegyzései szerint Krisztus után 570-ben született Mekkában és 632-ben hunyt el Medinában. Ő volt az a prédikátor, majd próféta, aki az Ó- és Újszövetség alapján tolmácsolta az emberiség számára az egy Isten végleges üzenetét, a Koránt. Becslések szerint jelenleg a világon mintegy 1,3 milliárd ember követi az általa létrehozott vallást. A legtöbb iszlámhívő Ázsiában él, de Észak-Afrika nagyon sok államában is vannak hívei, sőt államvallásnak deklarálják az iszlámot. Ezen a kontinensen van leginkább terjedőben a Korán tanítását elfogadók száma, ugyanakkor nem lebecsülendő az európai iszlám közösségek ereje sem: főleg Albániában, Koszovón, Bosznia-Hercegovinában élnek, valamint Bulgária déli területein találhatók nagyobb iszlám felekezethez tartozó kollektívák. Persze, nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ha az ember a nyugat-európai országokban utazik, gyakran lát egyes városokban karcsú minareteket, csakúgy, mint az Egyesült Államokban és Kanadában is. A Muszlimok ártatlansága című film részletei az interneten valóban arról tanúskodnak, hogy más cél nem vezérelte a producert csak az, hogy minél elrettentőbb képet adjon a prófétáról. Látjuk, amint egy nő lába között, fejét annak ölébe hajtva szabadul meg a démonaitól, egy másik jelenetben a szamarával folytat beszélgetést, s arról értekezik, hogy a szamarak nem szeretik a nőket, mire az állat iázásába kezd, Mohamed pedig örömujjongás közepette strandpapucsban (!) ugrálja körül a sátrat, egy harmadik jelenetben a feleségei a sátorban üldözik, közben verik őt és sikoltoznak – egyszóval tele „művészileg kiforrott” képekkel. Eredetileg a Sivatagi harcosok címet viselte ez az alkotás, később adta neki a producer, Sam Bacile, a Muszlimok ártatlansága című, hangzatosabb címet. S itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely gyakorlatilag kulcsfontosságú ebben az egész történetben: kinek az agyában született a film készítésének ötlete és ki pénzelte a produkciót? A világsajtóban számtalan variáció született a fentiekkel kapcsolatosan, de néhány nap után szinte minden szál a már említett Sam Bacile nevű amerikai-izraeli állampolgárságú filmeshez vezet. Az 5 millió dolláros költségvetésű filmről először azt állították, hogy csaknem száz izraeli üzletember „dobta össze” a gyártáshoz szükséges pénzt, ez a változat a legújabb hírügynökségi jelentésekben már nem szerepel, kizárólag Sam Bacile a pénzeszsák, aki finanszírozta a rettenetes fércművet. Miután a sajtó már alaposan feltérképezte a producer eddigi pályafutását, az is kiderült róla, hogy ingatlan befektetőként jegyezték az USA-ban, ám gazdasági tevékenysége nem volt éppen makulátlan: több ízben is elítélték banki csalások miatt…Hogy a film gyártásához szükséges pénzt miként sikerült összegyűjtenie, arról senkinek sem sikerült semmit megtudnia. Indítékai? Egy nyilatkozatában azt mondta, hogy kopt keresztény és félti az Egyiptomban élő hittestvéreit. Utóbb azonban nyíltan megvallotta „ars poeticáját” amikor a filmjében játszó Cindy Lee Garcia színésznő kérdőre vonta, hogy miért változtatta meg a mű címét és tartalmát, ezt mondta: Elegem van a szélsőséges muszlimokból, akik egymást gyilkolják! Az amerikai kormány elhatárolja magát az ügytől, Hillary Clinton külügyminiszter pedig a sajtó- és véleményszabadságra hivatkozva azt mondotta, hogy nem avatkozhatnak be a dolgok menetébe. Igen ám, de ezek a „dolgok”, vagyis a tiltakozások már jócskán eldurvultak, kiszélesedtek, e sorok írásakor több, mit tíz afrikai és ázsiai országban tüntetnek az amerikaiak és az izraeliek ellen, de több európai államban is gyülekeznek a nagykövetségek és konzulátusok környékén. Lehet, hogy az amerikaiak, erejük tudatában, nem tulajdonítanak ezeknek a zavargásoknak nagyobb jelentőséget, annál is inkább, mert az ő országukban történik. Van néhány stabil támogatójuk a Közel-Keleten (ezek közé sorolják például Irakot is, ahol – véleményük szerint – meghonosították a demokráciát, de már ott is tüntettek!), ám azt elfelejtik, hogy ha vallási témájú kérdésekről van szó, akkor még a nagy barát Szaud-Arábia is „megneheztelhet” a magabiztosságtól duzzadó amerikaiakra. Ezeknek az apró mozzanatoknak pedig egyszer nagyon komoly következményei lehetnek. Jóval nagyobbak, mint azt gondolnánk.