Atomcsapás Budapestre (Még egyszer az antifasiszta népirtásról)

Antifasiszta volt Tito mellett Sztálin, Rákosi, de még Mao is, de – finoman szólva - egyikük sem volt demokrata. Hitler, Mussolini, Szálasi vagy a japán uralkodó rezsim antikommunista volt, de – finoman szólva - egyikük sem volt demokrata. Ámde voltak demokratikus antifasiszták és demokratikus antikommunisták. Morálisan helyénvaló nem az lenne, hogy a demokratikus antikommunisták nem paktálnak antidemokratikus antikommunistákkal, és nem takargatnák azok szennyesét?

Hanti Vilmos és az antifasiszta népirtás című cikkemre (július 23.) kommentben reagált Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnöke. Az olvasók véleményalkotásának megkönnyítésére Hanti válaszát itt, a cikkem végén külön is közlöm. A válaszából a továbbiakban azokra reflektálnék, amiről úgy gondolom, hogy köze van a legalább húszezer délvidéki magyar antifasiszta (titóista) partizánok általi lemészárlásának elvi megítélésére. Ennek a cikknek a megírását motiválta még az antifasiszta és demokratikus Egyesült Államok hadereje által Hirosimát és Nagaszakit ért atomtámadás, ami meggyőződésem szerint emberiség és emberiesség elleni bűntett, valamint a háborús bűncselekmény volt, illetve a Magyar Nemzetben július 31-én megjelent ismertetés Paul Kornauer Nagypéntek feltámadás nélkül. Egy túlélő visszaemlékezései a bácskai vérengzésekre 1944-48 című könyvéről. Idézek a könyvismertetőből: „1944-45-ben Tito partizánjai brutális kegyetlenséggel ETNIKAI ALAPON gyilkoltak le magyarokat, horvátokat, németeket. Olvashattunk KETTÉFŰRÉSZELT, ELEVENENEN ELÉGETETT VAGY ELTEMETETT, KARÓBA HÚZOTT, MEGNYÚZOTT. LEFEJEZETT ÉS AGYONVERT emberekről, ma is JELTELEN SÍROKBAN fekvő, máig nem rehabilitált áldozatokról, akiknek ’kollektív bűne’ a NEMZETISÉGE volt (…) A Duna menti svábok, akiket egyként ’náciknak’ bélyegeztek meg, még akkor is, ha bizonyítottan EMBERMENTŐK VAGY ANTIFASISZTÁK voltak, rendkívül megszenvedték a második világháborút (…) a vörös ideológiai köntösbe bújtatott mészárlás mozgatórugója nem annyira a gyűlölet, mint inkább a haszonlesés volt: a politikailag is megfogalmazott cél, a náciktól kölcsönzött ’végső megoldás’ – a délvidéki németek KIÍRTÁSA – mögött intézményesített fosztogatás állt (…) határainktól nem messze, a hódsági, a zombori a gádori és a kruseváci táborokban (…) módszeres népirtás zajlott még a világháború után is, amelynek több mint SZÁZHÚSZEZER sváb és német hadifogoly esett áldozatul. Sokan éhen haltak, vagy éjszakánként a latrinájuk mellett haltak bele a megerőszakolásukba”. (kiemelések tőlem – L.T.) Véleményem szerint mindez nem intézhető el azzal, hogy „A II. világháborúnak sajnálatosan óriási borzalmai voltak, súlyos igazságtalanságok keletkeztek. Talán tanulság lehet a szélsőjobb számára: ne tessék háborút kezdeni”. Morális megközelítésben ez cinizmus. Ennyi erővel mondhatnánk azt is a lemészároltakról, ami a köznyelvben szokás: „Így jártatok…” Ha jól értem, „tanulság” csak a szélsőjobb számára van: ha háborút kezdtek, lemészároljuk vagy kiirtjuk a nációtokhoz tartozókat, legyenek azok civilek vagy ártatlanok. De kérdezem: mi ebben a demokratikus antifasizmus? És egyáltalában miért antifasizmus civilek és ártatlanok tömegeinek kínzása és gyilkolása? Vajon a 1942. januári újvidéki vérengzés, ártatlan civilek akkori törvénytelen kivégzése is elintézhető azzal, hogy „a II. világháborúnak sajnálatosan óriási borzalmai voltak, súlyos igazságtalanságok keletkeztek”? És a „ne tessék háborút kezdeni” alapján érvényes lehet azzal igazolni a vérengzést, hogy „ne tessék imperialista rablóbékében” részt venni? És mit is mondhatnánk a baltikumiaknak, akiknek hozzátartozóit a megszálló szovjetek (szovjet antifasiszták) gyilkolták le vagy deportáltak tömegesen szibériai koncentrációs táborokba? Azt, hogy „ne tessék függetlenné válni”? A finnek is tömegesen lemészárolhattak volna karéliai oroszokat, mert hogy esetükben speciel az antifasiszta Szovjetunió volt a támadó fél? És a finnek is mondhatták volna: „A II. világháborúnak sajnálatosan óriási borzalmai voltak, súlyos igazságtalanságok keletkeztek. Talán tanulság lehet a szélsőbal számára: ne tessék háborút kezdeni”? A japánok elleni atomtámadást szokás azzal védeni, hogy a japán haderő térdre kényszerítése még rengeteg amerikai katona életébe került volna. Ha ez igaz, akkor katonák érdekében kellett több százezer civilt elpusztítani. Amennyiben ezzel az antimorális igazolással azonosulunk, mint ahogy teszik sokan Magyarországon is, elfogadhatnák azt is, hogy Sztalin atomcsapást parancsol Budapest rendkívül sok szovjet katona halálával járó ostromakor – ha atomfegyver birtokában lett volna. És miért nincs „tanulság” a szélsőbal számára? Miért nincs „tanulság” az „antifasiszták” számára? Antifasiszta volt Tito mellett Sztálin, Rákosi, de még Mao is, de – finoman szólva - egyikük sem volt demokrata. Hitler, Mussolini, Szálasi vagy a japán uralkodó rezsim antikommunista volt, de – finoman szólva - egyikük sem volt demokrata. Ámde voltak demokratikus antifasiszták és demokratikus antikommunisták. Morálisan helyénvaló nem az lenne, hogy a demokratikus antikommunisták nem paktálnak antidemokratikus antikommunistákkal, és nem takargatnák azok szennyesét? És vice versa: nem az lenne morálisan helyénvaló, hogy a demokratikus antifasiszták nem paktálnak le antidemokratikus antifasisztákkal, és nem takargatnák azok szennyesét? Minden antifasiszta úgy éli meg antifasizmusát, ahogy tudja s akarja, de ha elvi (azaz másoknak is irányt mutató) és ráadásul demokratikus antifasizmusban gondolkodunk, akkor igazán nehezen értelmezhető a fasiszták gyakorlatát követő antifasizmus és annak védelme. Az antifasiszták általában két síkon állnak szemben a fasizmussal: 1) a fasiszták diktatúrát vezetnek be, felszámolják a demokratikus intézményeket és szabadságjogokat; 2) a fasiszták terrorizálják a lakosságot, ártatlanokat börtönöznek be, gyilkolnak be, zárnak koncentrációs táborba, és kínoznak meg. Az antifasiszták szemében a fasiszták éppen ezért embertelen fenevadak. De milyen antifasiszták azok, akik terrorizálják a lakosságot, ártatlanokat börtönöznek be, gyilkolnak be, zárnak koncentrációs táborba, és kínoznak meg? Antifasisztáknak tekinthetjük-e őket egyáltalán? Szerintem nem. És ezért mondom, József Attila után („dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”), ha ragaszkodunk a szavak értelméhez, hogy Tito magyarokat és másokat bestiálisan legyilkoló partizánjai fasiszták vagy nácik voltak, legfeljebb csak a színük volt más. Nem barna, nem fekete, hanem vörös nácik voltak, mert fenevadként gyilkoltak etnikai (faji) alapon. József Attila is megérezte és felismerte a kommunisták (sztalinisták) és a fasiszták antihumánus egylényegűségét. Mint írtam, egy újvidéki antifasiszta rendezvényen, ahol Hanti Vilmos is megjelent, magyarul olvasták fel József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét. Nem valószínű, hogy a szerb „antifasiszták” által lemészárolt délvidéki magyarok hozzátartozói repestek a meghatottságtól, hogy anyaországi magyarok a mészárosok emlékére is felhasználták a legnagyobb magyar költőt. József Attila találóan és joggal mondta Thomas Mannról, hogy „fehérek közt egy európai”, de kétlem, hogy ők ketten elnézőek lettek volna a délvidéki népirtással szemben. Mivel Mann mindig is elítélte a sztálini Szovjetunió antidemokratizmusát és terrorját, nem hiszem, hogy – ráadásul „európaiként” - az egyébként is gondosan eltitkolt délvidéki mészárlással szemben is megengedő lett volna. József Attiláról ugyanezt gondolom. Ő a Thomas Mannt üdvözlő versében, 1937-ben, arról is ír, hogy „borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fő-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol”. Nos, úgy vélem, hogy József Attila, aki verset írt Trianonról, és egyszerre volt demokratikus antifasiszta és antikommunista (antisztalinista), ha megérte volna 1945-öt, és tudomása lett volna a délvidéki mészárlásról, borzadva írt volna verset arról, hogy „honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fő-e uj méreg, mely közénk hatol”, de az biztos, hogy sem ő, sem Mann nem olvashatta fel volna fel versét az „antifasiszták” által „felszabadított” Délvidéken, mert 1944-től ők már Délvidéken lettek volna fehérek közt európaiak… *

Löffler Tibor és Hitler no meg az antifasiszták

Ha Löffler Tibort lélekszakadva megkeresné egy antifasiszta, hogy ég a háza, akkor a tűz oltása, illetve az emberek mentése helyett bizonyára arról kezdene beszélni, hogy a vészt jelző illető ki-, miféle, s számon kérné tőle, miért volt este hangos discoban. Ez a hasonlat jutott eszembe, miközben Loffler Tibor „Hanti Vilmos és az antifasiszta magyarírtás” című cikkét olvastam a július 23-ai „SZEGEDma.hu-ban” . Írásában a hír hozóját igyekszik lejáratni ahelyett, hogy a hírről szólna alaposabban. Számára az nem riasztó, hogy az EMI tábort egy szomszéd országban már betiltották újfasiszta tartalma miatt, s ezután kerülhetett a befogadó Szegedre? Az számára nem riasztó, hogy a táborban jobbikos parlamenti képviselők előadása vitte a prímet? Úgy látszik számára ez nem riasztó, akkor pedig miről beszélünk? Írásából kitűnik, hogy nem is kell ahhoz valakinek jobbikos parlamenti képviselőnek lennie, hogy a szélsőjobb mocskos üzenetét zúdítsa ránk. Ez a mentalitás különösen nem fogadható el attól, aki igyekszik Szeged eddigi humanista szellemi életébe bekerülni. Nem is beszélve arról, hogy igazán megdöbbent, Szegeden a fiatalokat ilyen szellemben oktatják. Írásának összemosó – így hazug – csúsztatásaira méltatlan lenne reagálnom, összességében csak annyit: egy politológusnak kellene tudnia (ha az új alaptörvényünket figyelmesen elolvassa, ott történik is erre utalás), hogy a fasiszta Németország szállta meg hazánkat, majd Magyarország Hitler oldalán vett részt a II. világháborúban, s ez ellen léptek föl – s minden jó szándékú ember örömére győztek – az antifasiszták, akik között bizony – Löffler Tibor nagy fájdalmára- voltak kommunisták is. Magamról pedig csak annyit, egy antifasiszta vezető tartja a kapcsolatot az antifasiszták nagy családjában minden tényezővel. A II. világháborúnak sajnálatosan óriási borzalmai voltak, súlyos igazságtalanságok keletkeztek. Talán tanulság lehet a szélsőjobb számára: ne tessék háborút kezdeni. E szándéknak talán első eleme, hogy szomszéd országainkkal igyekszünk barátságban élni. Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnöke