A 2. hét - Boldog július negyedikét!

A héten északra utaztunk. Kedden indultunk el egy jól ’meghosszabbított’ hétvégére, és csak szombaton érkeztünk vissza. Első este egy vadkempingben aludtunk, ahol a táj tényleg kifogástalan volt, viszont a bejáratnál és néhány helyen papírokra fel kellett jegyezniük az arra járóknak, mikor találkoztak a területen utoljára medvével. Ez egy kicsit elbizonytalanított a szabadban alvással kapcsolatban, de ennek ellenére jót aludtam, medvementesen.

Szerdán volt július 4-e, a nagy nemzeti ünnep, amikor aki csak tud kék-fehér-pirosba öltözik, sőt, előtte az emberek úgy köszönnek el egymástól, hogy ’Happy 4th of July!’ (ami olyan, mintha mi azt mondanánk itthon, hogy ’Boldog augusztus 20-át!’) és szinte mindenki szabadságot vesz ki, és valami programot szervez a családjával, barátaival. Mi ezt a napot Nenanában, Patty szülővárosában töltöttük. Nem mondhatnám, hogy én is olyan lelkes voltam, mint itt a nagyátlag, de végül nagyon jól éreztem magam. A ’város’ egyik nagy terén (amit nem éppen úgy kell elképzelni, mint mondjuk a Széchényi teret, mert Nenana egy kis indián falu) sorversenyeket rendeztek, a klasszikus zsákban futást, kéz nélküli pudingevést (ezt a gyerekeknek, akiket utána slaggal kellett lemosni), és még sorolhatnám. A kicsik számára olyan feladatot is szerveztek, hogy egy nagyon nagy forgácskupacba temérdek aprópénzt rejtettek el, és a gyerekeknek meg kellett keresniük. Egy nagyon közvetlen helyi kislány azt is elmesélte nekem, hogy másnap mindig visszajönnek, mert úgysem lehet az összes pénzt megtalálni. Néhány vetélkedőt - például a tojásdobálást - én is kipróbáltam a 13 éves és annál idősebb korosztályban. Utána egy családi sütögetésen vettem részt, ahol ugyan nem ismertem senkit, de azért jót ettem. Nenanáról azt érdemes tudni, hogy itt rendezik meg évente az ún. Nenana Ice Classic-ot, aminek az a lényege, hogy egy nagy fa építményt helyeznek a befagyott Tanana folyóra, az építményről pedig egy zsinórt vezetnek egy órához a parton. Amikor a jég (általában áprilisban vagy májusban) megtörik, az építmény meghúzza a zsinórt, amitől megáll az óra. Ez azért érdekes, mert májustól kezdődően az új év április 5-ig bárki, aki Nenanában jár vehet egy kis szelvényt, amin megtippelheti, hogy melyik hónap, melyik napján, hány óra hány perckor (!) áll meg az óra, azaz törik meg a jég. A jegy két és fél dollár, és a helyes tippelő a jegyek eladásából befolyt összeget nyeri el, ami az idén 350,000 dollár volt. Én is vettem egy szelvényt, és apukám születésnapjára, április 23-ra tippeltem (csak később vettem észre, hogy idén pont aznapra esett)! A következő napokat Fairbanksban töltöttük, az egykori aranyásók legészakabbra eső központjában. Az itteni kemping már ’európai színvonalú’ volt, hogy Davidet idézzem, aki a feleségével sokat utazott Európában. Nagy örömömre, itt, az északi vadon közepén is volt WIFI. Az első nap reggelén kajakoztunk egy meglehetősen vad folyón, délután pedig elmentünk a North Pole-ra, azaz az ’Északi-sarkra’, ami itt nem más, mint egy karácsonyi turistaparadicsom, ahol beleülhettem a Mikulás ölébe, elmondhattam, hogy mit szeretnék karácsonyra, sőt, még Rudolffal is találkoztam. Vettem egy szép karácsonyfadíszt, mert a családunkban hagyomány, hogy a különböző utakról viszünk egy díszt a karácsonyfára, például, az előző alaszkai utunkról is van egy szép faragott eszkimófejünk. Másnap végigjártuk az Alaszka Múzeumot, ahol az aranyásókról, a helyi indiánkultúráról, állat- és növényvilágról láttunk bemutatót. A fairbanksi sétánk során láttam, hogy a helyi aranyműveseknél még most is lehet a folyókban található ici-pici, valamint egész nagy aranyrögöcskéket kapni, annak ellenére, hogy az aranyláz már régen véget ért. Az utolsó kempingben töltött esténken sütögettünk, másnap pedig egy több száz mérföldön á,t nyílegyenesen vezető, fákkal övezett úton utaztunk haza. A következő két és fél hetet még Anchorage-ban töltöm, de utána utazunk New Yorkba, amelyről szintén mesélek majd!