Vélemény: Gyilkosság kedvtelésből

Ha „kigyomlálnánk” azokat a délutáni gagyi bűnügyi filmeket és az esti szörnyű, robbantásos-gyilkolós krimiket, amelyeket elsősorban a kereskedelmi tévék sugároznak, akkor jóval kisebb lenne az agresszív, verekedős, hányaveti magatartású fiatal a mai társadalomban is...

Kettősgyilkosság történt a minap a soproni lőtéren. A feltételezett tetteseket hamar elfogták, kattant a bilincs a kezükön. Összesen hárman voltak, ketten követték el a galád cselekményt, egy társuk pedig türelmesen várakozott a lövészklub előtt a kocsiban, amíg a két gyilkos bent elvégezte a dolgát, azután szépen elhajtottak. Egy 43 és egy 53 éves férfi pedig a helyszínen maradt: vérbe fagyva, élettelenül. Megölték őket. A rendőrség első közleménye szerint az egyik elkövető a lövészklub tagja volt, míg társa csupán azért követte, mert „lőni szertett volna” az ottani lőtéren… Nem első, sajnos, valószínűleg nem is az utolsó egy ilyen brutális gyilkosságról szóló tudósítás. Számomra azonban van benne egy olyan félmondat, amelyet nem szabad szó nélkül hagyni. Ez így hangzik: „Látszólag minden ok nélkül történt”. Mármint a véres cselekmény. S ami a kétségbeejtő, hogy az ilyen kommüniké is elég gyakori. Jelesül, a látszólag minden ok nélkül elkövetett bűntény. Mint azóta kiderült, nem is volt éppen olyan céltalan a gyilkosok lövöldözése és az ártatlan életek kioltása, mert előre kitervelték a cselekményt, de maga a bűntett - egyéb zavaró körülmények miatt - nem úgy zajlott, ahogyan a három gazfickó eltervezte. Tudniillik ők „csak” fegyvereket, lőszert és pénzt akartak szerezni, ölni már nem. De miután a lövészklub tulajdonosa is jelen volt, őt el kellett tenni láb alól, majd amikor egyik klubtag is megjelent az épületben (lőszert hozott vissza), ő is áldozatul esett. A férfi magával vitte 13 éves kislányát is, aki a „mindjárt jövök vissza” felszólításra a kocsiban maradt, nem ment be vele az épületbe - ennek köszönheti, hogy életben maradt. A három elkövető fiú, az eddigi információk szerint viszonylag jól szituált családokból származnak, összességében nyugodt körülmények között élték életüket, alig váltak még nagykorúvá (18-19 évesek voltak), amikor elhatározták, hogy őket többre predesztinálta a sors: valami nagyot akarnak alkotni, de ehhez fegyverekre van szükségük! Filmek tucatját látták, amelyekben hasonló korú fiatalok, igazi vagányok úgy vívják ki kortársaik elismerését, ha valami nagy balhét követnek el. Nos, ők elkövettek. Látszólag minden ok nélkül gyilkoltak. Egy csapásra híres/hírhedt emberek lettek, róluk beszél az iskola apraja-nagyja, a város, a televíziókban nemcsak a híradások szólnak e páratlan gaztettről, hanem a pszichológusok is megszólalnak: hát, igen, a kiegyensúlyozott családi háttér nem minden esetben elegendő, nem ártana a gyerekekre jobban odafigyelni, ellenőrizni esetlegesen gyanús lépéseit… Egyszóval összejött a sztori, sikerült nagyot alkotni, ahogyan immár megszeppenten vallották a nyomozók előtt. Amellett, hogy az ember mély részvétet érez az áldozatok családtagjai iránt, voltaképpen sajnálja ezeket a fiatalokat, akik már most tönkretették az életüket, hiszen Isten tudja milyen hosszú büntetésük letöltése után, valószínűleg soha nem tudnak majd igazán beilleszkedni a normális civil életbe. Mint ahogyan a náluk valamivel idősebbek, vagy a középkorú elkövetők sem. Mint például a kulcsi ámokfutó, aki négy családtagját ölte meg, vagy a mozsgói orvvadász, aki az egyik vadőrt lelőtte, a másiknak a nyakát is elvágta (jellemzően: nem emlékszik semmire, mert pánik vett rajta erőt…). De említhetnénk a pécsi egyetemistát, aki vaktában, „látszólag minden ok nélkül” kezdett lövöldözni, megölte egyik társát, majd megsebesített még öt személyt az egyetemen! A motiváció nélküli ámokfutó 23 éves egyetemista szintén egy helyi lövész egylet tagja. Ha pedig a határon túlról akarunk hasonló példát felhozni, akkor itt van a norvég mészáros, aki nagy lelki nyugalommal ölt meg 77 embert és csaknem ennyit sebesített meg! A szélsőséges idegengyűlölő 33 éves tömeggyilkos éppen most folyó tárgyalásán mondta ki: nem bánta meg tettét, szinte kedvtelésből gyilkolt, s ha tehetné, akkor megismételné az oslói kormányhivatal ellen és az Utöya szigetén elkövetett szörnyű mészárlását! S ami talán még megdöbbentőbb, hogy a norvég igazságszolgáltatás a magas fokú demokrácia és a szólásszabadság örve alatt, akkora nyilvánosságot biztosít a tárgyalásnak, ami szinte hőssé avatja az aljas indítékú gyilkost. Nemcsak az ottani rádió- és tévéállomások helyszíni közvetítéseit hallhatják/láthatják az emberek, hanem az immáron leghatásosabb tájékoztatási eszköz, az internet is élő egyenesben tálalja a zavaros fejű, a „multikulturális pokol” ellen ágáló tömeggyilkos vallomását. Sajnos, köztük magyar portálokat is felfedezünk, merthogy mi sem akarunk kimaradni a „széleskörű tájékoztatási” versenyből. Egy-egy ilyen eset kapcsán ugyebár szörnyülködünk, elítéljük a brutális cselekedeteket, azután lassan feledésbe merül minden. Amíg nem szembesül a társadalom egy hasonlóval. Akkor ismét megmagyarázzuk, hogy mit kellett volna másként csinálni a szülőnek és a tanintézménynek, netán a sportklubnak, amelynek tagja volt a „korábban egészen jó magaviseletű” elkövető. A helyzet azonban nem változik lényegesen, nem javul, mi több egyre súlyosabbá válik. Néhány évvel ezelőtt egy, a család helyzetéről, a gyermeknevelésről tartott konferencián hallottam a következő megjegyzést: Amíg nem irtjuk ki azt a rengeteg gazt, amelyekkel gyerekeink így vagy úgy mindenképpen találkoznak, addig nagyon sok lesz az anomália, a kisebb-nagyobb bűnözés! Ha „kigyomlálnánk” azokat a délutáni gagyi bűnügyi filmeket és az esti szörnyű, robbantásos-gyilkolós krimiket, amelyeket elsősorban a kereskedelmi tévék sugároznak, akkor jóval kisebb lenne az agresszív, verekedős, hányaveti magatartású fiatal a mai társadalomban is, mondta egy sokgyermekes apa, aki maga is a neveléstudomány terén szerzett tapasztalatokat. Azt hiszem, minden jó érzésű és az egészséges társadalomban élni kívánó ember hasonlóan gondolkodik, vagy azonos nézeteket vall. De jó lenne, ha minél többen tennék ezt!