Vélemény: Lesz-e Canossa-járás?

Nincs semmiféle modellje annak, milyen hatással lehet egy tagállam gazdaságára a fejlesztési források részleges vagy teljes elvonása, erre ugyanis még nem volt példa az EU történetében.

Ide a rozsdás bökőt, hogy komolyabb összeget letétbe helyezve alig találnánk hazánkfiát, aki fogadni merne a kormány kontra EU, illetve IMF meccs pontos kimenetelét illetően! Spekulálni persze addig is lehet, ahogy jól informáltságukat kihasználva ezt teszik is a politikához közel esők magukat jól leplező csoportjai. Nevezettek körei bizony komolyan profitálhatnak egy-egy időben kapott, elcsípett hírmorzsából vagy féligazságból, melyet a sajtóval megosztva jelentősen befolyásolhatják a forint árfolyamváltozásait, amin rendesen kaszálhatnak. Hogy ennek következtében hány honfitársuk bukja el lakását, befektetéseit, veszti el megélhetését, hogy végső soron mi lesz azzal az országgal, melyből épp a pénzüket menekítik ki az offshore-ban lévő egyéb jövedelmeik mellé, nagy valószínűséggel nem különösebben érdekli őket. Arra azonban én merek fogadás kötni, hogy ők sem tudják, mi lesz itt! Megkockáztatom továbbá, hogy ezt talán sem a kormány, sem a kormányfő, sem az uniós biztosok, de még az EU parlamentjének frissen kinevezett balos elnöke, de a hitelosztók tárgyalói sem tudják! Egyre inkább olyan érzésem van, hogy ez ügyben az összes fél – mindent vagy semmit játszva – nagyban blöfföl. Látszatra a Magyarországot és kormányát kérdőre vonóknak, rendre utasítóknak áll a zászló, míg Orbán Viktor időnyerésre tűnik játszani, mintha tudna valamit, amit mi nem: látná a fényt a számunkra ismeretlen irányú alagút végén, s csak azon izgul, ne jöjjön közben szemben annak a bizonyos gyorsnak a vörös mozdonya… A dolgok kedd délutáni állása szerint

három dologban

mindenképp engednie kellene a miniszterelnöknek. Amennyiben (népének és magának) „jót akar”, meg kell járnia

a Canossát!

Különben… És itt jön az ez idáig kevésbé szóba hozott kérdés: mi lesz akkor, ha mégsem? (Erre senki még csak gondolni sem mer, ugye?) Előbb-utóbb hagyják dugájába dőlni – saját maga választotta útját járni – Magyarországot, lehetőleg az Európai Unión kívül: ez lenne a fenyegető következmény, ugye? Csakhogy ez egy az egész jelenlegi közösségnek fájdalmas döntés (Magyarország „csődje”) megágyazhat az EU más tagjainak csődjéhez, de akár az unió bukásának is. Ha megjárja a miniszterelnök és vele a kormánya a Canossát, ha nem, mindkét esetben „megjárhatja”! Ha hívei alázatosan, bocsánatért esedezve, pőrén látják a „szabadságharc” vezetőjét, vajon mit szólnak? Belátják-e, hogy most – mint egykoron IV. Henrik császár – épp bölcsen cselekszik? („Aki időt nyer, életet nyer!”) Vagy gyengeséget látva tettében elpártolnak tőle, s a radikálisok, a kompromisszumot nem keresők táborba futnak? Elveszítheti-e e tettével táborát, azon belüli megbecsülését, vezető szerepét? De ha nem így cselekszik, annak mi lesz a következménye? A bizonyosra vehető (gerjesztett) pánik nem okoz-e nagyobb bajt, nem viszi-e ez önmagában az országot csődbe? Sok a megválaszolatlan kérdés tehát azon túl is, hogy miért pont Magyarország lenne az uniós jogérvényesítés első számú célpontja, miért vannak egyenlőbbek az egyenlők között, hogy gondolkodtak-e az uniós szakértők és biztosok azon, milyen üzenete van egy Trianont megélt ország megleckéztetésével kezdeni a példastatuálást, és milyen kockázatokkal kell számolniuk? Annyi bizonyos csupán: a „Canossa-járás” hozadékával könnyebb számolni (legyen az Magyarországra és Orbán Viktorra nézve pozitív vagy negatív előjelű, ítélje meg azt ki-ki saját értékítélete szerint, úgy ahogy neki tetszik)! De mint a hivatkozott történelmi analógia is

mutatja

, nem lehet tartós szövetséget vagy egyességet kötni kölcsönös kompromisszumok nélkül. (Az invesztitúraharc is a jogok gyakorlásának szuverenitása körül zajlott, s végül olyan megállapodással zárult, mely semelyik – időközben elhalálozott – félnek nem felelt meg, de a wormsi konkordátum megteremtette a tulajdonképpen máig érvényes status quót az állam és egyház ilyetén ügyeiben. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy még az sem tudni pontosan, mi lenne Magyarország büntetése (és most a világbanki készenléti hitel biztosításának lehetősét nem is hozom szóba), ha teszem azt a haladékul kapott egy esztendőben, tehát 2013-ig a kormány nem tudja elhitetni, hogy hosszabb távon ható strukturális beavatkozásokkal stabilizálni tudja az állami büdzsét. Nincs semmiféle modellje annak, milyen hatással lehet egy tagállam gazdaságára a fejlesztési források részleges vagy teljes elvonása, erre ugyanis még nem volt példa az EU történetében. Németország és Franciaország ellen ugyan zajlott már hasonló eljárás, ám ezek a tagállamok eleve nem voltak jogosultak a kohéziós alapban lévő pénz felhasználására, tehát nem is volt mit elvonni tőlük. Arról meg ne is beszéljünk, hogy amennyiben az eljárás következményeként elzárják előlünk a kohéziós alapokban lévő fejlesztési forrásokat, úgy hatna, mintha a betegtől épp a legfontosabb gyógyszereit vonnák meg, csak azért, mert kiderült róla, alternatív gyógyászokkal is próbálkozik, és nem mindenben tartja be az „orvos” előírásait. Na ki mer fogadni a kormány kontra EU, illetve IMF meccs pontos kimenetelét illetően?