Vélemény: Az alaptörvény tekintélye

Egy oktrojált alkotmánynak elméletileg nincs semmi tekintélye a címzettek szemében, ami azonban a valóságban nem jelenti azt, hogy a címzettek körében ne lennének elfogadói vagy tisztelői.

A jogszabályok érvényesülésének (≠érvényesítésének) egyik alapvető feltétele, hogy a címzettek, akikre a jogszabályok irányulnak, mennyire tartják tiszteletben azokat (lásd törvénytisztelő állampolgár) és mennyiben követik azokat (lásd jogkövető magatartás), mindezek pedig nagyban múlnak azon, hogy a címzettek tiszteletre és követésre méltónak tartják-e jogszabályokat. Ezt a kérdéskört lehet megragadni a jog (jogszabályok, törvények, alkotmányok) tekintélye vagy autoritása fogalmával. A január elsején hatályba lépett új alkotmány esetében önmagában is felvethető a kérdés, ám az Operaház előtt tartott ellenzéki tömegdemonstráció miatt egyenesen megkerülhetetlen. Az alkotmányok tekintélynélküliségének vagy tekintélyvesztésének tipikus példái az oktrojált alkotmányok és a forradalmak során félresöpört alkotmányok. Egy alkotmány oktrojált (”ráerőszakolt”) jellege önmagáért beszél: a címzettek tekintik oktrojáltnak, tehát olyannak, amit rájuk erőszakoltak, amit – ezért – nem éreznek sajátjuknak. Egy oktrojált alkotmánynak elméletileg nincs semmi tekintélye a címzettek szemében, ami azonban a valóságban nem jelenti azt, hogy a címzettek körében ne lennének elfogadói vagy tisztelői. Ferenc József osztrák császár (aki akkor még nem volt magyar király!) 1849. március 4-én kiadott olmützi alkotmányát hagyományosan oktrojált alkotmányként tartjuk számon, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a szabadságharc alatt igenis voltak udvarhű (lojális, aulikus) magyarok, aki a Habsburgok pártján álltak, és tevőlegesen, akár fegyverrel is támogatták a szabadságharc leverését, ezért az olmützi alkotmányt egyáltalán vagy nem tekintették oktrojáltnak, vagy ha mégis, lojalitásuk sokkalta erőteljesebben vezérelte magatartásukat, mint az alkotmánnyal szembeni fenntartásaik. 1949-ben a Rákosi-féle alkotmányról is elmondható volt, különösen a rendszerváltás után, hogy lényegét tekintve a sztalinista szovjet alkotmány adaptációja volt, és Rákosiéknak a szovjet katonai megszállás révén sikerült ráerőszakolni (oktrojálni) Magyarországra, ami azonban megintcsak nem jelenti azt, hogy akkor ne lettek volna hívei, lelkes támogatói Rákosiék alkotmányozásának és az új alkotmánynak. A meggyőződéses kommunisták, és azok, akiknek voltak illúzióik Rákosiékkal és – főleg – a beharangozott „nép demokráciával” szemben akkor, 1949-ben, mindenképpen idetartoznak. Bár az „1989-es” alkotmánynak nagy a kultusza a baloldali ellenzék körében, a jobboldalon folyamatosan támadták kényszerűen kompromisszumos tartalma és jellege miatt. Noha a jobboldal és lojális szavazótábora nem érezte magáénak az „1989-es” alkotmányt, annak tekintélyét csak erősítette, hogy a baloldali kormányok alatt mégiscsak Alkotmánybírósághoz fordulhattak a „rákosistaként” megvetett alkotmányra hivatkozva, vagy éppen beszélhettek alkotmányellenességről, ami még a most ellenzéki Jobbikra is jellemző volt. A tavaly elfogadott és idén hatályba lépett Alaptörvény tekintélye rendkívül kérdéses. Először is azért, meg elfogadásában nem vettek részt az ellenzéki pártok. A kormányzó kétharmados többség ezt elháríthatta a választásokon nyert rendkívüli felhatalmazással, és azzal, hogy a kommunikációban a kormányzó erők és a társadalom egésze közötti egyetértést hangsúlyozták, de mint minden alkotmány esetében ez esetben is megkerülhetetlen a mérvadó politikai erők hozzáállása. Ez azt a demokráciában igen egyszerű problémát takarja, hogy ildomos olyan alkotmányt megalkotni, amit demokratikus kormányváltás esetén az új kormányzó erők is magukénak éreznek. Ergo: a demokratikus rendszer más szereplői is egyetértsenek vele. Az Alaptörvény tekintélyének egyik legsebezhetőbb pontja éppen az, hogy egy esetleges kormányváltás esetén az új kormányzó erők idegennek és oktrojáltnak tekintenék az új alkotmányt. Mielőtt azonban továbbmennék, az Alaptörvény tekintélyét megalapozó pártközi konszenzus hiányával kapcsolatban el kell oszlatni egy félreértést: Véleményem szerint az Országgyűlés hárompólusú jellege miatt illúzió azt gondolni, hogy összpárti konszenzussal belátható időn belül meg lehetett volna alkotni az Alaptörvényt. Egyrészt a Fidesz-KDNP, másrészt az MSZP és az LMP, harmadrészt a Jobbik között akkora politikai, ideológiai és jogszemléletbeni ellentét van, hogy a tartós disszenzus kódolva van. Ám ha a Fidesz-KDNP a Jobbikkal együtt fogadott volna el új alkotmányt, a baloldal ellenállása és a nemzetközi bírálatok még erőteljesebbek lennének, ha meg az MSZP-vel és az LMP-vel, akkor meg a Jobbik támadná még jobban az új alkotmányt, bár szinte biztos, hogy azt nemzetközi bírálatok nem érnék. Az Alaptörvény tekintélye és sorsa így Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP tekintélyéhez és sorsához kötődik. Ha a Fidesz-KDNP megnyeri a következő választást, és kormányon is marad, elmondható lesz, hogy „a” társadalom végül is ráütötte a népakarat pecsétjét az Alaptörvényre, amit nem bocsátottak korábban népszavazásra. Minél meggyőzőbb lesz a Fidesz-KDNP győzelme, annál inkább veszi körül demokratikus aura az Alaptörvényt és tekintélyét még akkor is, ha a pártpolitikai ellenzék és az ellenzéki szavazók továbbra is elutasítják. Ám ha a Fidesz-KDNP minimálisan győzne, és győzelme így markánsan kisebb lenne, mint 2010-ben, akkor a „fülkeforradalomra” és az ahhoz kapcsolt népakaratra visszavezetett Alaptörvény tekintélye nyilvánvalóan megroppan. A „kétharmados” többség „egyharmad” alá olvadása megpecsételné a „kétharmados forradalomban” született Alaptörvény sorsát. A Fidesz-KDNP választási veresége – ami egyáltalán nem kizárt – és egy kormányváltás igen nagy valószínűséggel megsemmisítené az Alaptörvényt tekintélyét, mert a dolgok jelen állása szerint kizárt, hogy olyan párt váltsa a Fidesz-KDNP-t, amely ne utasította volna el az Alaptörvényt. És minél nagyobb a Fidesz-KDNP veresége, annál inkább veszi körül még inkább az antidemokratikus és oktrojált aura az Alaptörvényt és tekintélyét még akkor is, ha az új pártpolitikai ellenzék (Fidesz-KDNP) és szavazói továbbra is támogatják. Azért fogalmaztam úgy, hogy „igen nagy valószínűséggel”, mert úgy gondolom, hogy a puszta tény, hogy az Alaptörvény hatálya alatt most ellenzéki pártok választási győzelmet arat(hat)nak, és kormányváltás megy (mehet) végbe, valamelyest növelheti az Alaptörvény tekintélyét, mert a mostani radikális kritikák arról is szólnak, hogy az Alaptörvény és néhány sarkalatos törvény hatalomba betonozza a Fidesz-KDNP-t. És ahogy az „1989-es” alkotmány tekintélyének sajátos forrása volt az, hogy a jobboldal alkotmányos menedéket talált a „rákosista” alkotmányban, úgy az elkövetkező bő két évben is nyomhat a latban, ha a mostani ellenzék alkalmanként támaszt lel az Alaptörvényben. Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP tehát rendkívül kockázatos módon alapozta meg az Alaptörvény tekintélyét, hiszen az azon áll vagy bukik, hogy az alkotmányozó erők milyen kormányzati és – azon belül – közpolitikai gyakorlatot folytatnak ahhoz, hogy megnyerjék a választást – és lélegeztetőgépen tartsák a Történelemnek és Jövőnek alkotott Alaptörvényt. Az, hogy a jobboldali-konzervatív értelmiség körében sem elfogadáskor, sem hatályba lépésekor nem fogadta átható laudáció az Alaptörvényt, sok mindenről árulkodik. Leginkább arról, hogy ez is bizonyítéka annak, hogy Alaptörvény tekintélyt erodáló tartalmi problémákkal terhes, ami azonban – terjedelmi korlátok miatt – már egy másik történet.