Vélemény: A történelem főutcáján

A Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége 5-ös száma párttagsági könyvének birtokosa számomra megint csak kérdéses módon védte meg a Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége által vezetett kormány gazdasági szabadságharcát (kiemelések tőlem – L.T.) a Történelemóra című cikkében (Magyar Hírlap, november 23.).

E sorok írója már nagyon sokszor értekezett arról a politikai jelenségről, hogy baloldalról történelemhamisítással elegy hecckampányt képesek folytatni jobboldali és konzervatív ellenfeleikkel szemben, amit közkeletűen lefasisztázásnak és lenácizásnak szokás nevezni, és sokszor írt arról is, hogy a jobboldalon is, kivált radikális és szélsőséges miliőkben, igencsak hadilábon tudnak állni a történelemmel. Ebben a keretben tettem már szóvá azt, ahogy Bayer Zsolt, a Fiatal DEMOKRATÁK Szövetségének alapító tagja (kiemelés tőlem – L.T.) nyúlt a fehérterror és az orgoványi vérengzés témájához. A Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége 5-ös száma párttagsági könyvének birtokosa számomra megint csak kérdéses módon védte meg a Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége által vezetett kormány gazdasági szabadságharcát (kiemelések tőlem – L.T.) a Történelemóra című cikkében (Magyar Hírlap, november 23.). Az írásban részben helytálló képet ad Imrédy Béláról, Magyarország egykor volt s a második világháború után szerintem is jogtalanul és igazságtalanul kivégzett miniszterelnökéről, de úgy látom, hogy az Imrédiyről vázolt kép annyira elnagyolt, hogy avatatlan szemlélő nem is gondolná, hogy alkotója demokraták közé tartozik, vagy legalábbis azok közé sorolja magát, ezért azt hiszem, hogy Orbán Viktor, a Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége másik alapítója (kiemelés tőlem – L.T.) sem sok örömöt leli az ő ilyetén történő megvédésében. Bayer Zsolt joggal veti fel, hogy Imrédy liberálisok által ünnepelt technokrata volt, aki ezzel együtt vagy ennek ellenére nem kapott támogatást az angoloktól és az angol pénzügyi köröktől, és jó pár intézkedés írható a javára, ami demokrata kormányoknak is becsületére válna. Imrédy bukását, egészen pontosan megbuktatását azonban leegyszerűsíti arra, hogy a „kartellező” és az „úri” Magyarország összefogott ellene, s „mert másképpen nem tudtak rajta fogást találni, hát bevetették ellene a legundorítóbb eszközt”: „előbányásztak egy dokumentumot valahonnét Csehszlovákiából, amely igazolta, hogy Imrédy egyik dédnagyanyja zsidó volt”, „és ebben az Imrédy ellen folyó hadjáratban sajnos részt vett az amúgy nagyszerű Bethlen István is”. Nem kívánok megfellebbezhetetlen ítéletet alkotni, de Imrédy ikonjáról hiányolok még néhány ecsetvonást. Imrédy megbuktatásából kivette részét Horthy Miklós is, aki 1944-ben, a német megszállás után is ellene volt, hogy Imrédy kormányfő legyen. Imrédy megbuktatásában nagy szerepet játszott egyre egyoldalúbb orientációja a nemzetiszocialista Németország felé, egyre egyértelműbb rokonszenve az olasz fasiszta modell iránt. Imrédy elszántan törekedett a rendeleti kormányzásra, és igényelt ahhoz az Országgyűléstől felhatalmazást, amit azért nem kapott meg, mert a (történelmi) alkotmánnyal ellentétesnek tekintették azt. Politikai bukása után „szélsőjobboldali” útra lépett, de ha ez a kifejezés nem tetszik, mondhatjuk úgy is, hogy radikális jobboldali alternatívát kínált a Horthy által is képviselt konzervatív irányvonallal szemben. Imrédysta meg a magukat Imrédytől még jobbra pozicionáló olvasóimat talán nem hatja meg, de ha már „legundorítóbb” az volt, hogy kijátszották Imrédy ellen egy dédanyjának állítólagos zsidó származását, amit ő és hívei egyébként tagadtak, akkor tegyük hozzá, hogy Imrédy nevéhez kötődik a zsidóságot nagyrészt faji alapon definiáló második zsidótörvény, amit az érintettek talán még undorítóbbnak tartottak. Ha Magyarország volt is ebben a kérdésben valamilyen mértékben kényszerpályán, Imrédy morális felmentésében vagy egyáltalán megvédésében kulcskérdés az, hogy mi volt Imrédy belső (morális) meggyőződése: vajon kényszerűnek, ámde erkölcsileg undorítónak tartotta-e a faji alapú zsidótörvényt? Mivel Imrédy a politikai bukása utáni pályáját nem a „történelem főutcáján” járta be (copy right by Vikor Orbán), azt mondanám, hogy demokraták igazán nehezen találhatnak benne tiszteletre méltó példaképet. A Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége 5-ös száma párttagsági könyvének birtokosa (kiemelés tőlem – L.T.) szerint az Imrédy által elindított Magyar Élet korabeli „pénzügyi és szellemi szabadságharc” volt. Háát, öö, khm, bizonyára, de – gondolom - azért csak van annyi különbség az Orbán-kormány pénzügyi és szellemi szabadságharca és Imrédy Béla pénzügyi és szellemi szabadságharca között, hogy az Orbán-kormány pénzügyi és szellemi szabadságharcát ne Imrédy Béla nemzeti szocialista ihletésű pénzügyi és szellemi szabadságharcával védjük meg.