Vélemény: Választási rendszer és igazságosság

Kissé mechanikusan gondolkodva a Fidesz-KDNP bizton nem bánná, ha 2014-ben mondjuk akár 10-15%-kal úgy esne vissza a 2010-es eredményéhez képest, hogy a szavazatok 42,73%-ával (10%-os visszaesés) a mandátumok 52,88%-át (15%-os visszaesés) nyeri el.

Ha minden igaz, a Fidesz és a KDNP a választás rendszert radikálisan fogja átalakítani azzal, hogy az országgyűlési választást egyfordulóssá teszi. A Fideszt 2014-ben minden áron leváltani akaró ellenzék elutasítja az egyfordulós megoldást, mert fél, hogy a Fidesz képes lesz azzal „bebetonozni” magát a hatalomba. Félelme arra a feltevésre alapozódik, amivel a Fideszben is szembenéznek: 2014-ben nem nyer újból kétharmados többséget a Fidesz-KDNP, és a pártszövetség reális célkitűzése a „szimpla” abszolút többség. Abszolút többségre azonban két úton-módon tehetnek szert a kormánypártok: egyedül vagy koalícióban. A jelenlegi felállás szerint az MSZP-vel kizárható egy koalíció, míg az LMP és a Jobbik csak nagyon nyögvenyelős helyzetben jöhet szóba. Mind az egyedüli, mind a koalíciós kormányzás azonban akkor járható út a Fidesz-KDNP számára, ha megnyeri a pártlistás versenyt, de úgy nyeri meg, hogy a listán nyert mandátumok az egyéni kerületekben nyert mandátumokkal együtt maximalizálódjanak, illetve a többi párt között viszonyok és a mandátumok eloszlása közöttük ne nyújtson alternatívát a Fidesz-KDNP-vel szemben. Magyarán ha a Fidesz-KDNP győzne a pártlistás versenyben, mert a legtöbb szavazatot és a mandátumot gyűjti be, de - például - csak a mandátumok 45%-át, ezért a pártszövetség nem képes egyedül kormányt alakítani, akkor igencsak kérdéses, hogy a mandátumok 55%-ával együttesen rendelkező többi párt mit fog tenni. Összefog, hogy a „sok lúd disznót győz” elve alapján leváltsa a Fidesz-KDNP-t? Nem kizárt. De az is lehet, hogy egyikük hajlandó lenne a Fidesz-KDNP-vel koalícióra lépni, ami persze csak akkor történhet meg, ha ennek a pártnak legalább annyi mandátuma van, ami elég a minimum 50%+1 arányú többséghez. A Fidesz-KDNP tehát nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy esetleges, ám valószínűsíthető relatív választási győzelme a szavazatok kevesebb mint felének elnyerésével a mandátumok abszolút többségét eredményezze. Ez nem lehetetlen vállalkozás. 2010-ben a Fidesz-KDNP a pártlistás szavazatok 52,73%-ával a mandátumok 67,88%-át nyerte el. Ehhez az egyéni kerületekben (is) elért elsöprő sikerek kellettek, ugyanis az összesen elnyert 262 mandátumból (67,88%) a szavazatok 52,73%-a csak 90 mandátumot eredményezett, ami az elnyert mandátumoknak csak 23%-a! Kissé mechanikusan gondolkodva a Fidesz-KDNP bizton nem bánná, ha 2014-ben mondjuk akár 10-15%-kal úgy esne vissza a 2010-es eredményéhez képest, hogy a szavazatok 42,73%-ával (10%-os visszaesés) a mandátumok 52,88%-át (15%-os visszaesés) nyeri el. Erre mondtam az előbb, hogy nem lehetetlen vállalkozás, de nagyon rizikós, mert egy ilyen mértékű visszaesés kritikus mértékű lehet, hiszen három százalékkal kevesebb (49,88%) mandátummal már elvesztik a hatalmat. Minden azon múlik, hogy a Fidesz-KDNP egyéni jelöltjei hogyan szerepelnek: képesek-e ellensúlyozni a listás szavazatok csökkenése miatti mandátumcsökkenést. Tudom, hogy a legutóbbi választás „forradalmi” jellege megosztja a közvéleményt, és különösen az ellenzéki érzelműeket irritálja, de hadd mondjam azt, hogy az egyéni kerületekben tényleg szinte „forradalmi” mértékű volt a Fidesz sikere 2010-ben: az egyéni kerületekben elnyerhető 176-ból 172 mandátumot nyertek, miközben a kormányzáshoz minimum 193 (50%+1) mandátum szükséges. Csak emlékeztetőül: - Az MSZP 2006-ban a mandátumok 48,19%-át nyerte el, 186-ot, amiből „csak” 98 volt egyéni. - 2002-ben az MSZP a mandátumok 46,11%-át nyerte el, 178-at, amiből csak 78 volt egyéni. - 1994-ben az MSZP a mandátumok 54,14%-át nyerte el, 209-et, amiből 149 volt egyéni. 1994-ben az MSZP-re csak a szavazók 32,99%-a szavazott, a párt mégis a mandátumok 54,44%-át kapta meg. Azért, mert a szocialisták, ha kisebb mértékben is, mint a Fidesz-KDNP 2010-ben, de taroltak az egyéni kerületekben. Mint írtam, 2010-ben a Fidesz-KDNP számára a listás szavazatok 52,73%-a csak 90 mandátumot eredményezett, ami az elnyert mandátumoknak csak 23%-a. 1994-ben az MSZP számára a listás szavazatok 32,99%-a 60 mandátumot eredményezett, ami az elnyert mandátumoknak csak 15%-a. Mindezekből mi lehet a tanulság a Fidesz-KDNP számára? Az, hogy az MSZP példája alapján nem lehetetlen a szavazatok kevesebb mint 40 százalékával a mandátumok több 50 százalékára szert tenni, ha az egyéni jelöltek kiválóan teljesítenek. Az egyéni jelöltek teljesítménye azonban kétféle úton-módon lehet kiváló: a választók túlnyomórészt a párt jelöltjei mellett kötelezik el magukat és/vagy az ellenfél megosztott. Az 1994-es választás ma már közhelyszámba menő tanulsága az volt a Fidesz számára az 1998-as választás előtt, hogy az MSZP durván 30%-os támogatottsága mellett az egyéni kerületeket a szocialisták csak az ellenfél szétforgácsoltsága miatt nyerhették meg, ezért a jobboldalnak a „sok lúd disznót győz” elve alapján össze kell fognia, hogy leváltsa az MSZP-SZDSZ kormányt. S valóban: 1998-ban az MSZP szinte hajszálra pontosan megismételte négy évvel korábbi eredményét. A szavazatok 32,92%-át nyert el, amivel azonban csak a mandátumok 34,72%-át kapta meg. Azért, mert az egyéni kerületekben a 149 helyett csak 54 mandátumot gyűjtöttek be! S történhetett mindez ma már közhelyszámba menő tény miatt: a Fidesz és az FKGP a két forduló között, az első fordulós eredmények és esélyek ismeretében, megállapodást kötött a jelöltek kölcsönös visszaléptetéséről. 2010-ben a Fidesz-KDNP a 172 egyéni mandátumból 119-et már az első fordulóban elnyert, míg 1998-ban az MSZP sehol nem nyert az első fordulóban, de győzelemre esélyes jelöltjeiket az összefogó jobboldali pártok szükséges mértékben tudták legyőzni a második fordulóban. Az egyfordulós választásban tehát a Fidesz-KDNP azért lehet érdekelt, mert nem számíthat arra, hogy 2014-ben a szavazók megint „forradalmi” mértékben támogatják jelöltjeiket, és az ellenzéki pártok a két forduló között, az első fordulós eredmények és esélyek ismeretében, megállapodást köthetnek a jelöltek kölcsönös visszaléptetéséről. A politikai és pártérdekektől függetlenül sok-sok érvvel lehet igazolni az egyfordulós rendszert, például igazságossági megfontolásokkal. Ahogy azt Áder János (Fidesz) nyilatkozta: „Olcsóbb, rövidebb lesz kampány és politikai értelemben hamarabb kerül tiszta víz a pohárba. Azaz, ha van koalíciókötési szándék, annak ki kell derülnie a választások előtt, nem kell várni erre a második fordulóig (…) Hogy ne legyen még egy olyan meglepetés, ami 1994-ben érte a választókat. Akkor Magyar Bálint volt az SZDSZ kampányfőnöke, aki a választások előtt bejelentette, ha az MSZP egyedül abszolút többséget szerez, és Horn Gyula lesz a miniszterelnök, akkor a pártja nem lép koalícióra a szocialistákkal. Aztán az MSZP 209 mandátummal megnyerte a választásokat, és Horn lett a kormányfő. Magyar Bálintból pedig egy évvel később oktatási miniszter lett. Ezeket a helyzeteket el kell kerülni." (HVG.hu, 2011. október 10.) Áder szerint 1998-ban „teljesen más helyzet volt”: „Mi a választások előtt azt mondtuk, hogy szeretnénk ezt a helyzetet elkerülni. A választók nekünk nem adtak olyan felhatalmazást 1998-ban, mint 1994-ben a szocialistáknak. Mi nem tudtunk egyedül kormány alakítani, az MSZP tudott volna. Az SZDSZ elkerülhette volna az MSZP-vel való közösködést, hiszen semmilyen kényszer nem indokolta az 1994-es koalíciókötést”. Én viszont azt mondom, hogy 1998-ban a választók nagyjából ugyanakkora felhatalmazást voltak hajlandók adni a Fidesznek, mint 1994-ben az MSZP-nek. A Fidesz listája 29,48%-ot kapott, míg négy évvel korábban a szocialistáké 32,99%-ot. Ha nincs Fidesz-kisgazda megállapodás, nem kizárt, hogy az MSZP újból nyert volna, vagy legalábbis az SZDSZ-szel együtt meg lett volna a többsége. És lehet, hogy a Fidesz 1998-ban tényleg azt mondta az első forduló előtt, hogy szeretnék az 1994-es helyzetet elkerülni, de azt nem, hogy akár a kisgazdákkal is megállapodást kötnének. Márpedig arról 1997 végén megindultak a tapogatózások, 1998 elejétől pedig a tárgyalások – titokban. Igenis volt hát koalíciókötési szándék, aminek azonban taktikai megfontolásból nem kellett kiderülnie a választások előtt, és azért kellett várni rá a második fordulóig, mert a Fidesz és az FKGP szavazótábora kutya-macska barátságban volt még, és a két párt jobban tudta maximalizálni szavazatait, mintha nyílt kártyákkal játszottak volna már az első forduló előtt.