Vélemény: Sírjunk vagy nevessünk?

Öt évvel ezelőtt lépett a Négy Mancs nevű, ausztriai székhelyű állatvédő alapítvány: dörgedelmes hangon tudatta a világgal, hogy libatömés ősi mestersége bizony – állatkínzás. Ennek megfelelően, természetesen kellő humánummal vegyítve, felhívták a libahúst és főleg a libamájat kedvelő békés polgárokat, hogy ne fogyasszanak ilyen baromfihúst, az áruházláncok pedig bojkottálják(!) ezeket az üzemeket és ne vásároljanak a primitív állatkínzóktól húst.

Érdekes mód a bécsi „humánus” kezdeményezésnek meg is lett a hatása. Méghozzá nálunk, az egykori monarchia tagállamában: Magyarországon. A szentesi Hungerit Zrt. a Négy Mancs akciója révén mintegy 2,5 milliárd forintnyi kárt szenvedett, plusz 200 munkásának kellett felmondania. Ha persze hozzá tesszük, hogy ez a 200 munkavállaló legjobb esetben is legalább még 400 embert tart el, de lehet, hogy a dupláját is, akkor érezzük igazán, hogy milyen óriási kárt okozott a cégnek, de az országban több kisebb-nagyobb hasonló tevékenységet végző üzemnek is, a sógoroknál bejegyzett alapítvány. A baromfiágazatot érintő felbecsülhetetlen kárt azóta sem sikerült kiheverniük a társaságoknak, vallják a szakemberek, annak ellenére sem, hogy két évvel ezelőtt újra indították a tenyésztést, a hizlalást, az üzemekben pedig a vágósorokat. De, hogy a Négy Mancs igazolja pártatlanságát, miszerint ez a kalandor akció nemcsak hazánk ellen irányul, kampányukat elindították Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Németországban is. A kampány egyértelmű célja, hogy az említett országokban, ha egyáltalán van ilyen gyakorlat (merthogy van), véget vessenek az állatok kényszertöméstől való szenvedéseinek. De arra is törekedtek, hogy minél több embert tájékoztassanak a kegyetlen valóságról, továbbá arról, hogy mit is rejt valójában az a szó: ínyencség?! Tevékenységüket igyekeztek minél hitelesebbé tenni azáltal, hogy feketelistát készítettek azokról a cégekről, amelyek tömött libát szállítottak a húsüzemeknek. A legfontosabb munkájuk viszont abban merült ki, hogy tájékoztatták a feketelistáról az áruházláncokat, majd felszólították őket, még véletlenül se vásároljanak az „állatkínzóktól” libát…Érdekes, azt a listát soha nem láttuk, amely az áruházakat sorolta fel és azt sem, hogy ezek mely’ országokban kínálják portékáikat. Közöttük az immáron „humánus” módszerek által hizlalt libahúst – miután a minőségi magyar termékektől, köztük a világhíres és hungarikumnak számító libamájtól megszabadultak. Csak annak nem volt átlátszó ez a perfid akció a magyar termékek exportjának ellehetetlenítésére, aki nem akarta látni! A 2006-ban indított Négy Mancs vállalkozásnak így meg is lett az eredménye: száműzte a finom magyar termékeket a nyugati áruházláncok kínálatából, s ezzel óriási teret engedve a „szabadtartású libatenyésztés” által produkált, szintén nyugati, ínyencségeknek. Megnéztem a derék állatvédők honlapját. Az általánosságoktól hemzsegő irományok ugyan nem túl veretes zsurnalisztikai produktumok, gyakran fogalomzavartól sem mentesek, de egy valamiben egységesek: ugyanazt írják, szinte szóról-szóra németül, angolul és magyarul is! Ha több cikket is elolvas a türelmes böngésző, akkor arra is rájön, hogy az oldal magyar tartalma eléggé gyatra fordítása a német eredetinek. Mindez hely és dátum megjelölése nélkül. Itt bukkanunk rá a többi között arra dolgozatra is, amely a Zöld hét: A magyar kényszertömő lobbi esti meséje címet viseli. A Zöld hét különben nem az írás szerzőjét jelöli, hanem a hagyományos berlini Zöld Hét (Grüne Woche) elnevezésű mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást, ennek megjelölése azonban most is elmaradt… A terjedelmes dolgozatban a szerző arról értekezik, hogy a kiállítók sajtótájékoztatójukon bemutatták a magyar termékeket, köztük a „kényszertömésből származó libamájat” is. A szarkasztikus, lekezelő, kioktató hangvételű írás pontról-pontra igyekszik megcáfolni a magyar előadókat, újra és újra ismételgetve azokat a koholmányokat, amelyeket a magyar baromfitenyésztőkről terjesztenek immáron öt éve. A végén még megspékelik egy megjegyzéssel, jelesül, hogy a sajtótájékoztatón részt vevő újságírók érintetlenül hagyták a kényszertömött libákból származó ínyencségeket az előttük lévő svédasztalon! Ha valaki csak egyszer járt már egy ilyen rendezvényen sajtótájékoztatón, akkor hangosan felkacag. Tudniillik az állítás szemenszedett hazugság, e sorok írójának alkalma volt több ízben is részt venni az említett Grüne Woche média-találkozóin és tapasztalata szerint éppen a liba- és kacsamáj fogy el mindig a leggyorsabban… Nos, az esettel kapcsolatosan a legfrissebb hír, hogy a szentesi Hungerit Zrt. a budapesti Fővárosi Bíróságon beperelte a Négy Mancs alapítványt. A szentesi cég szándéka egyértelmű: a bíróság állapítsa meg, hogy a magát állatvédőnek nevező szervezet megsértette a Hungerit jó hírnevét és ezzel óriási erkölcsi, valamint anyagi kárt okozott neki. Ezzel egyidejűleg az elszámoltatási kormánybiztos azt firtatja, vajon honnan az a temérdek pénz, amelyből a bécsi székhelyű alapítvány a magyar baromfi ágazat ellen indított lejárató kampányát finanszírozta? S láss csodát: a „mancsosok” egyik napilapunkban közzétették, hogy állnak a per elé, sőt örülnek is neki, mert így legalább ország-világ előtt (ismét) elmondhatják, hogy a libák kényszertömése és – tépése milyen embertelen dolog. Állatkínzás, állítják és továbbra is fenyegetőznek, arcukat ugyan sosem mutatják a nyilvánosság előtt, de mindenki tudomására hozzák, hogy amit ezek a magyarok csinálnak, az arcátlanság. Egy ilyen megnyilatkozáshoz azonban már tényleg nagy adag pofátlanság kell.