Kommentár a hiányzó szegedi koncepcióhoz

Az épülő Árkád miatt a belvárosi kereskedők tüntetéssel, petícióval hívták fel a városvezetés figyelmét arra, hogy könnyen elnéptelenedhet a város. Ügyükkel szerdán bizottsági ülésen foglalkoztak, ahol döntés született egy belvárosi koncepció kidolgozásáról, amely a kiskörúton belüli arculatot, kereskedelmi, szolgáltatói megjelentést hivatott majd megjelölni.

A testületi döntésről született cikk

alatti hozzászólásokban, érdekes vita bontakozott ki. A 34. kommentár CVU néven érkezett és úgy döntöttem, hogy megosztom portámon önökkel a tartalmát lévén, igen csak jól összeszedve mutatta be annak a bizonyos koncepciónak a teljes hiányát a hozzászóló. „Milyen logika mentén történnek ebben a városban a fejlesztések, a beruházások, van-e egyáltalán valamiféle koherens elképzelés arra nézvést, hogy hogyan is kellene kinéznie és működnie ennek az egyébként sok szempontból kitűnő adottságokkal rendelkező városnak? A kérdés persze költői – hosszú évek tapasztalata alapján állíthatjuk, hogy a városvezetésnek halvány elképzelése sincs arról, hogy merre is tartson Szeged. Az alábbi felsorolás nem lesz teljes, de nagyjából képet ad a városfejlesztésnek nevezett katyvaszból, ami Szegedet jellemzi. Szeged egyik legfontosabb kereskedelmi csomópontja a Mars tér volt. Az itt végrehajtott átalakításokról, az azokat kísérő botrányokról számtalan írás megjelent. A végeredmény: 20000-ről 8000 m2-re csökkentett hasznos alapterület, ahol naponta botrányos jelenetek közepette történik az árusítóhelyek elfoglalása, és ahonnan pont azok az őstermelők, kiskereskedők szorultak ki, akik miatt a szegedi közönség kijárt a Mars térre. Ugyanitt a hírek szerint egy magánszemély bérli az U pavilont (amit először lebontásra ítéltek, majd rendezvényteremnek kívánták hasznosítani, később felújították), majd tovább bérletezteti egy áruháznak. Ezzel az egyik legjobb helyen lévő kiállítóhelyét, rendezvénycsarnokát veszíti el a város. Közben persze szó esik – a koncepció jegyében – a buszpályaudvar áttelepítéséről, rendezvénycsarnokról is, mikor mit diktáltak az egyes befektetői csoportok érdekei. A közkedvelt SZUE helyén gigafürdőt épít a város, kétes hírű magánbefektető társaságában, ahonnan csupán a szegediek túlnyomó része szorul ki a megfizethetetlen árak miatt. Persze az élményfürdőt továbbra is üzemeltetni kell, ez a későbbiekben súlyos terhet jelent majd a városi büdzsé számára, de a városháza megpróbálja elhitetni a lakossággal, hogy a veszteségeket a magáncég fogja állni. (A magánbefektetők arról híresek, hogy veszteségeket finanszíroznak…) Azért a siker nem marad el: a magánkézben lévő Forrás Szálló most már élményfürdővel reklámozhatja magát. Lovasszobrot tolnak odébb néhány tízmillióért, hogy a vállalkozó teraszt tudjon üzemeltetni a kialakult téren, majd a teraszon keresztülvezetik a város egyik legforgalmasabb kerékpárútját. Közben megszüntetnek kb. 30 parkolóhelyet, de hát úgyis van elég… Az árvíz után újjáépített Szeged az egyik legkorszerűbb, sugaras-körutas úthálózattal rendelkezett. Ma ott tartunk, hogy szinte valamennyi nagy forgalmú utunk áteresztő képességét a lehető legkisebbre csökkentették a „városfejlesztők”, útvesztőként megrajzolt sávokkal, gömbsüvegsorokkal (vajon ki szállíthatja?), beton akadályokkal és lámpaerdőkkel. Kerékpárutaknak nevezett útfestményeket adnak át százmilliókért, melyek hol a járdán, hol a parkolókon keresztül vezetnek. Sikerült teljes közlekedési káoszt kialakítani a város egész területén. Mindezt megfejelik a mindenütt egyszerre történő felbontásokkal. Szeged egyik patinás gyárépületét (kendergyár – a Puli) áldozzák fel a plázaláz oltárán (Árkád építése – a Puli), a belváros közvetlen közelében, jó előre kialakítva a kedves befektető számára a megközelítést biztosító – egyébként elfuserált – sétálóutcát, feláldozva ezzel a belváros hagyományokkal rendelkező bevásárló utcáját. Egekbe emelik a lakbéreket és az üzletek bérleti díját, közben elfelejtik megtiltani a tovább bérleteztetést, ezzel padlóra küldik a szegedi ingatlanpiacot. Ezen közben az IKV kinntlévősége hatalmas méretekre rúg, de százszámra kénytelen gondoskodni üres ingatlanok állagmegóvásáról. Magánkézbe juttatják Szeged emblematikus helyeit (Hági, Virág, Hungária), majd széttárt kézzel szemlélik tönkremenetelüket, mondván nincs eszközük a tulajdonosokkal szemben. Repülőteret építenek olyan leszálló pályával, amit szinte csak a repülőgép modellek tudnak használni, viszont lehetőség kínálkozik 10 millióért ürgéket költöztetni a területről. A sor hosszan folytatható, de aki itt él az naponta tapasztalhatja mindezeket. Az illető politikusoknak minden esetre fel szeretnénk hívni a figyelmét arra, hogy a koncepció – már csak fogalmilag is – minden más cselekvést megelőz, többek között a döntéseket is. Szegeden, mint általában minden, ez is fordítva működik.”