Vélemény: A nem fesztiválozók védelmében

„Ne értsenek félre, semmi bajom azzal, hogy Szeged fesztiválvárosi rangra tör. Kétségtelen, hogy turistaként érdemes Szegedre látogatni, nem egy vagy két napig, akár egy hétig is jól érezheti itt magát az idegen. Ha esik, ha fúj, bizony itt majdhogynem egész évben áll a bál (akarom mondani a bódéváros) valamelyik parkunkban, közterünkön."

Olvasom – a helyi lap publicistája írja –, hogy ő úgy érzi, kiüresedtek az ünnepeink, az emberek többsége – szerinte – nem tud mit kezdeni az egyházi ünnepekkel, különösen a pünkösddel hétfőn. Lehet, igaza is van, abban is, hogy a nemzeti ünnepeinken meg azért nem tudunk együtt lenni (együvé válni), mert végletesen (véglegesen?) megosztott a társadalom, ki-ki a saját szája íze szerinti megemlékezésre jár, ha elmegy egyáltalán a megemlékezésekre – teszem hozzá. Ezért is jó – folytatja gondolatmenetét a kolléga –, hogy minden településnek megvan a maga ünnepe (mint a hétvégi deszki falunap például), Szegednek meg ugye itt vannak a fesztiváljai, hogy összejöjjenek az emberek (pártsemlegesen), beszélgetni, inni-enni, szórakozni (együvé válni?). Merthogy szerinte ezek lennének az új, az igazi ünnepek. Körülnéztem a halfesztiválon, beszélgettem is rég nem látott ismerősökkel, újakat is szereztem, ittam is, ettem is, de azt nem mondhatnám, hogy a lelkem ez alkalomból ünneplőbe öltözött volna! Nem is láttam senkit ünneplőben, inkább ellenkezőleg, az alkalomhoz illően, elég lazán voltak öltözve a fesztiválozók, a halevők és a különböző műsorokra tömegelők. Ünnepnek ünnep volt ez, a halak ünnepe, jól meg is főzték, sütötték őket… Egyébként meg – ha már itt tartunk – ha nem lenne ilyen össznépi a buli, ugyan hol láthatná közemberként jönni-menni („Igaza van, ezt majd megbeszéljük, Józsi bácsi!”) a szegedi saját politikai elitjét. Azt az elitet, akit néha az ünnepen sem, misén meg pláne nem. (Ilyen értelemben csak ünnep ez, valóban! ) A képviselőt, a pártelnököt, a polgármestert, aki ilyenkor tudvalevőleg lemegy az „átlagember szintjére”, mellőzi a szorító külsőségeket, a zakót, nyakkendőt, ellenben felvesz kincstári mosolyát, az azzal járó optimizmussal, vagy ellenzékben pont ellenkezőleg, hogy megígérje, ő mindent megtesz értünk. Persze, hogy ünnep a halfesztivál, a májusfát idéző, ingyen halászlével sokaknak, akik ilyen pazar étkek fogyasztását csak ilyenkor engedhetik meg maguknak. De ünnep-e a sör-, a bor-, a gill- vagy disznótoros fesztivál azoknak, akik – nem úgy, mint a hivatkozott szerző – nem a felső (vagy középső?) középosztályhoz tartoznak, akik egyszerűen nem tehetik meg, hogy (a kitelepülés árával terhelt) árszínvonalon tartozzanak együvé (pártálastól függetlenül)? Ne értsenek félre, semmi bajom azzal, hogy Szeged fesztiválvárosi rangra (brandre) tör. Kétségtelen, hogy turistaként érdemes Szegedre látogatni, nem egy vagy két napig, akár egy hétig is jól érezheti itt magát az idegen. Ha esik, ha fúj, bizony itt majdhogynem egész évben áll a bál (akarom mondani a bódéváros) valamelyik parkunkban, közterünkön. Ezzel együtt van színvonalas vadasparkunk, szép botanikuskertünk, fürdő is akad, a Tisza és látnivalóink, a kulturális és sportéletünk pedig önmagában is elég vonzó. Ha majd elkészül a nagy projekt, akár a villamosozás is (kocsmavillamos mint olyan) megérhet egy fél napos programot. (Elvégre vannak vidékek tágas e Kárpát-medencében, ahol az egy főre jutó villamosvágány centiméteraránya elenyésző vagy egyenest ismeretlen fogalom. Szeged: fesztivál-, fürdő- és tujaváros! – ez lesz a tuti szlogen, csak várjuk ki.) Visszatérve az ünnephez: az viszont kétségtelenül ünnepi, hogy a halfesztiválon látnivaló volt, ismét hazajöttek jól megérdemelt szabadságukról a döntéshozóink, képviselőink és hivatalvezetőink, osztályvezetőig bezárva. Ilyenkor nem az irigység fog el, hogy ugyan hol, milyen pazar helyen töltötték az említettek a nyarat, hanem a kíváncsiság: felismerik-e még, megismerik-e városukat vagy abban autókázva azon nyomban el is tévednek? Mert hogy gyalog nem közlekednek, az biztos, hamar poros lenne a cipőjük. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy könnyű ám úgy elviselni az ezekkel a pénznyelő építési projektekkel járó káoszt, felfordulást, koszt és zajt, hogy itthon sincs az ember. Ne feledjük, a többség épp úgy, ahogy nem jár fesztiválozni, pont úgy nem megy sehová üdülni, mert a megélhetésért küzdve nem jut rá sem ideje, sem pénze. Ezért vártam már úgy a nyár végét, hogy ősszel végre elkezdjenek dolgozni a torony alatt. Szép dolog a fesztiválozás meg hasznos is, biztos sokat hoz a városnak és bizonyos vállalkozásoknak, de nincs mit ünnepelni, nem hogy ünneppé aposztrofálni a csimbum-cirkusszal tarkított dínom-dánomot. Nekem már az is ünnepszámba menne, ha végre befednék az összes tankcsapdát, futó- és lövészárkot, és hagynának minket végre élni, ebben az élhetetlen fesztiválvárosban. Azt meg remélni sem merem, hogy minekután olyan jól bizonyított a Partfürdő gyepe, nem először, a városháza előtti térről száműzhető lenne az összes fesztivál, téli vásárostól. Ja, hogy ahhoz át kell menni a hídon? Lám, Szent Istvánkor is hogy átment a nép. Ünnepelni!