Vélemény: Parlamenti zsidózás?

A Fidesz azért is kerülhet nehéz helyzetbe, ha beváltja Lázár János ígéretét a parlamenti „zsidózás” jogi szankcionálásáról, mert már maga is sokszor volt áldozata hasonló eseteknek.

Az egyházügyi törvényjavaslat parlamenti záró vitájában Novák Előd (Jobbik) azzal kommentálta a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség bevett egyházként történő elismerésének javaslását, hogy Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkártól "mit is várhatnánk mást". Főleg ez a kitétel arra ragadtatta Lázár Jánost (Fidesz), hogy ő és pártja nem tudja tovább tiszta lelkiismerettel tűrni a Jobbik által egy éve az országgyűlésben űzött "zsidózást és cigányozást", Lázár követelte azt is, hogy Novák kérjen bocsánatot Fónagytól, amit Novák nem tett meg, de Fónagy sem igényelt. Lázár János végül kilátásba helyezte, hogy a kormányoldal törvényes eszközökkel vet véget "egyszer és mindenkorra" a jobbikosok parlamenti zsidózásának és cigányozásának. E sorok írója nem híve semmiféle „zsidózásnak”, „cigányozásnak”, ahogy az „oláhozásnak”, a „nácizásnak”, a „komcsizásnak” stb. sem, mert minden ilyen „-zás” és „-ázás” végződésű szellemi megnyilvánulás mögött primitív sztereotípiák és rosszindulatú stigmatizálások húzódnak meg, ám kétli, hogy az adott alkotmányos kereteken belül egyáltalán hatékonyan lehet elejét venni bárminemű „zsidózásnak” vagy „cigányozásnak”. A probléma ott kezdődik, hogy a rendszerváltás óta jelen van a magyar politikai és közéletben a „zsidózás” és a „cigányozás” diagnosztizálása, bírálata, elítélése, a miattuk való felháborodás és az ellenük való tiltakozás, ugyanakkor az érem másik oldala az, hogy a vitáknak ugyanúgy része a „zsidózás” és a „cigányozás” diagnosztizálása, bírálata, elítélése stb. elleni tiltakozás is. Magyarán nagyonis vitatott az, hogy akit „zsidózás” vagy „cigányozás” miatt marasztalnak el, valóban „zsidózott” vagy” cigányozott”-e. És egyáltalán: amennyire bevett a „zsidózás” és a „cigányozás” fogalma a közbeszédben, annyira nem ismeri a jog, és nem ismerik a jogalkotók és jogalkalmazók sem a két fogalmat. Úgynevezett zsidózás és cigányozás miatt még nem ítéltek el senkit, de érdemben nem is kezdeményeztek eljárást sem. Ha tehát a kormánytöbbség jogi szankciókkal kíván fellépni a „zsidózás” vagy a „cigányozás” ellen, igen kemény jogi fába kell vágnia a fejszéjét. Vagy konkrétan definiálnia kell a „zsidózás” vagy a „cigányozás” fogalmát és lehetséges tényállásait, vagy a már meglévő jogi terminusokra kell „lefordítania” azt, amit a köznyelvben a „zsidózás” vagy a „cigányozás” formuláival írnak le. Mindkét esetben ott fog azonban tornyosulni egy méretes alkotmányos akadály, a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, ami Magyarországon eleddig meglehetősen széles, és ezen szélességen az Alaptörvény sem látszik változtatni. Az előbb elmondottak a Novák-ügy konkrét példáján kitűnően illusztrálható. Ha a kormánytöbbség olyan törvényt akar alkotni, ami által Novák Előd kijelentése már szankcionálhatóvá (büntethetővé) válna, és Novák Előd megismételné kijelentését, akkor már most feltehetjük a legfontosabb kérdést: mi volt Novák részéről az az állítás vagy megnyilvánulás, amit a kormánytöbbség Lázár Jánossal az élen „zsidózásnak” tekint. Azon olvasóimat, akik szintén „zsidózásnak” tekintik és szankcionálandónak tartják Novák állítását vagy megnyilvánulását, és ezért értetlenül állnak felvetésem előtt, figyelmeztetnem kell arra, hogy egy jogi eljárás során megkerülhetetlen a tényállás meghatározása és értelmezése, hogy azt az adott jogszabályhoz rendeljük. Ehhez képest a Novák és Lázár közötti morális vitából kulcsfontosságú mozzanat maradt el: Lázár János nem fejtette ki mindenki számára érthetően, hogy ő mit tekintett „zsidózásnak” Novák Előd felszólalásában. Aki azonban az ilyen természetű vitákban jártas, arra következtethet, hogy Novák „lezsidózta” Fónagy Jánost, azaz egy közpolitikai (egyházpolitikai) vitában egy indifferens tényezőt, az államtitkár származását és identitását használt fel érvként. A probléma azonban csak látszólag ilyen egyszerű, mert Novák képviselő szavai körülbelül így értelmezhetők: nem csoda, hogy a zsidó származású és identitású államtitkár javasolta a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség bevett egyházként történő elismerését. Novák Előd szavainak lehetséges értelmezését egy lehetséges, a kormánytöbbség által megelőlegezett jogi eljárásra tekintettel tartom fontosnak. Azért, mert az eljárás során a feleknek a kormánytöbbség leendő szabályától függetlenül értelmet kell adniuk Novák szavainak: mire utalt a képviselő? mire célzott? mit sugallt? Akármilyen tartalmú is lesz a beígért jogszabály, vita tárgyát fogja képezni minden ilyen esetben, hogy szankcionálandó (büntetendő) cselekmény-e valakinek az ilyen-olyan származását vagy identitását felemlegetni, arra célozni vagy utalni. Ha Novák Előd a „zsidózást” szankcionáló jogszabály hatályba lépése után egy próbaper kedvéért megismételné tettét, az illetékes jogalkalmazó szerveknek további nehézségekkel kellene szembesülniük. Például annak értékelésével, hogy Fónagy János nem egyszerűen zsidó származású és identitású, hanem nyíltan és vállaltan az, ráadásul származását és identitását a politikai és közszereplései során is nyíltan felvállalja. Az is biztos, hogy a védelem sajtótudósítások sorát sorakoztatná fel ennek bizonyítására, különösen a jobboldali sajtóból, kezdve a Magyar Hírlappal, a Magyar Nemzettel és a Hír Tévével. De hivatkozhatnának a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat 2006. áprilisi számára, melyben a „Zsidó politikusok jobbról és balról” címmel tudósítást olvashat az eljáró hatóság arról, hogy – idézem - a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MSZP egy-egy zsidó identitású politikusa (Fónagy János és Steiner Pál) cserélt eszmét egymással a Bálint-Házban, a Kidma cionista ifjúsági szervezet rendezésében. Ebből és sok más cikkből és tudósításból a jogalkalmazókban kialakulna az a kép, hogy Fónagy János aktív szerepet játszik a magyarországi zsidóság szervezeti életével és érdekképviseletével kapcsolatban, ezért nagyon nagy valószínűséggel arra a következtetésre jutnának, hogy nem „zsidózás” az, ha bárki is azt állítja, hogy Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkártól „mit is várhatnánk mást”, mint a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség bevett egyházként történő elismerésének javaslását. A Fidesz azért is kerülhet nehéz helyzetbe, ha beváltja Lázár János ígéretét a parlamenti „zsidózás” jogi szankcionálásáról, mert már maga is sokszor volt áldozata hasonló eseteknek. Kövér László jelenlegi házelnök például az első Orbán-kormány titokminisztereként vált egy hecckampány céltáblájává, mert korábban meghívásra részt vett az Oneg Sabbath nevű cionista szervezet „zsidókérdésről” szóló rendezvényén, ahol úgy beszélt saját felfogása szerint a „zsidókérdésről”, mint ami van, létezik, ezért őt is megvádolták „zsidózással”, a „zsidókérdésről” vitát szervező cionista szervezetet viszont senki nem marasztalta el. Orbán Viktor miniszterelnököt pedig a 2002-es választási kampányban vádolták meg burkoltan a teljes ellenzéki sajtóban nyilas propagandával, mert – állították egyöntetűen – a kormányfő a közrádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában „kitartással” köszönt el a hallgatóktól… Attól tartok, hogy a Fidesznek nagyjából olyan jellegű törvényt kellene alkotnia Novák „zsidózása” miatt, mint amilyent ellenfelei alkottak volna egykoron Kövér állítólagos „zsidózása” és Orbán „nyilas” kommunikációja apropóján. A „parlamenti zsidózásról” szóló vitában exponálta magát a Mazsihisz is. Feldmájer Péter és Zoltai Gusztáv Kövér László házelnöknek írt levelet arról, hogy szerintük a Jobbik egyik képviselője nyíltan és egyértelműen az egyik államtitkár zsidó származását tette kifogás tárgyává, és ezt a faji alapú érvelést a Ház vezetése nem tűrheti el szankciók nélkül. A Mazsihisz bizonyára elvi és morális reakciójával meg az a gond, hogy a szervezet és két vezetője igen mélyen hallgatott akkor, amikor Kertész Péter a Sófár internetes portálon „A vezér zsidaja” címmel bizonyára politikailag korrekt módon ment neki az akkor még ellenzéki Fónagy Jánosnak 2005-ben, és azt írta: „annó Szabad György volt Antall József zsidaja, hasonlóképp Fónagy János lett Orbán Viktoré, olyannyira, hogy a mostani színrelépését megelőzően Izraelbe is magával vitte”… A Novák-féle „parlamenti zsidózásnak” volt egy másik eleme is. Novák a következőket mondta: „Igen, én egyébként nagyon nyitott vagyok a zsidó egyházak iránt, hiszen nem hiszem, hogy sokan vannak még itt rajtam kívül, akik a világ második legnagyobb neológ zsinagógájában, minő véletlen, épp Budapesten van ez ugye, jártak. Hát elárulom Önöknek, hogy egy szombati napon, amikor egy istentisztelet van, akkor bizony körülbelül 35-en vesznek részt ezen a bizonyos nagy istentiszteleten ebben a hatalmas templomban”. Fónagy János válasza: „Azt pedig, hogy ön valóban Európa második legnagyobb zsinagógájában miért lát olyan kevés embert, azt kérdezze meg az ön szellemi példaképeitől. Azért, mert 600 ezer ember hiányzik ebből az országból; azért, mert az ön szellemi példaképei ezt a helyzetet teremtették. Úgyhogy kérem, ne hányja a szemére ennek a közösségnek, hogy kevesen vannak. Hogy nem szégyelli, az rendben van, de azért számon ne kérje tőlünk”. Ízlés dolga eldönteni, hogy Novák végső érve kimeríti-e a „zsidózás” fogalmát, én szimplán szellemtelennek és ostobácskának tartom, amit Fónagy János nagyjából helyre tett. Némi intellektuális erőlködés után Novák Előd akár azt is mondhatta volna, hogy a budapesti neológ zsinagóga meglátogatása után felkereste a szekszárdi zsinagógát is, ahol nem hogy 35 hívőt nem látott, hanem egyet sem, mert az épületből „Művészetek Háza” lett, amely rendszeresen helyet ad képzőművészeti kiállításoknak, és irodalmi estek, konferenciák, esküvők rendezésére is igénybe vehető, de Makón sem jobb a helyzet, mert amikor ő, Novák Előd, Makón be akart térni a neológ zsinagógába, az épületet nem találta sehol, mert azt 1965-ben lebontották, és bánatában hiába ment el az ortodox zsinagógához, mert aktív hitéletet ott sem tapasztalt, és Isten Háza csak bejelentkezéssel látogatható, amiről azonban lemondott, mert sürgősen meg kellett néznie egy dokumentumfilmet a Szovjetunióban ateista múzeumokká átalakított templomokról, ahová 35 pravoszláv sem tette be a lábát, és utána akar nézni annak is, hogy a román sovinisztáknak milyen elképzeléseik vannak a szórványmagyar területek elhagyott vagy csak 35-nél jóval kevesebb hívő által látogatott református és római katolikus templomairól…