Vélemény: A hajlék öröme

Meg azután azért sem a kolontári és a devecseri hajlékok ügye volt a téma, mert az egyik pártot veszélybe hozó pártszakadás foglalkoztatta a zsurnalisztákat, majd a hamburgeradó fölénk tornyosuló veszélye, a pesti villamosok lenni vagy nem lenni helyzete, meg sok - egyébként valóban fontos és lényeges - más kérdés is.

Egy hír, amely nem került a lapok első oldalára, nem lett belőle vezércikk, a televíziók sem ezzel kezdték a híradásukat. Kolontáron, ahol tavaly október 4-én a mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap letarolta a lakóépületeket és 10 emberi életet is követelt, felépültek az új lakóházak és tulajdonosaik birtokba vehetik őket. A határidő előtt elkészült otthonok, összesen 21 lakóház, egy újonnan kialakított lakóparkban épült, Makovecz Imre neves építész és mérnökcsapata tervezte a házakat, amelyek immáron több, mint 20 családnak adnak hajlékot. Nem került az információ a hírek elejére (sőt, egyes helyeken szépen elhallgatták az eseményt, mondván, hogy: "Na és? Másutt is építenek házakat!"), merthogy voltak ennél a csekélységnél jóval nagyobb figyelmet érdemlő események, tudósítások is. Itt van azonnal a Stohl András pere, aki tökrészegen és bedrogozva idézett elő közlekedési balesetet, majd elfutott a helyszínről, otthagyva a 4 sérültet (egyikük maradandó károsodást is szenvedett), s most szinte sírva igyekszik meggyőzni az országot, hogy ő gyakorlatilag vétlen, szervezetének felfokozott igénybevétele okozta az esetet. Meg az alkoholé és a kábítószeré, tegyük hozzá. Csókos színész- és vadásztársai jelennek meg a tárgyalóteremben, erősen demonstrálják szolidaritásukat a színész-műsorvezetővel, olyannyira, hogy közülük egyet el kellett távolítania a tanácsvezető bírónőnek, mert gusztustalanul csámcsogott a rágógumival… Aztán az ítélet: szeptemberig elnapolva, legyen min rágódnia a kedves közönségnek. (Gondolom, egyet ért velem a Kedves Olvasó: ha mi, hétköznapi emberek követünk el ilyen súlyos balesetet, már régen valamelyik büntetés-végrehajtási intézet vendégszeretetét élveznénk!) Meg azután azért sem a kolontári és a devecseri hajlékok ügye volt a téma, mert az egyik pártot veszélybe hozó pártszakadás foglalkoztatta a zsurnalisztákat, majd a hamburgeradó fölénk tornyosuló veszélye, a pesti villamosok lenni vagy nem lenni helyzete, meg sok - egyébként valóban fontos és lényeges - más kérdés is. A kolontáriak, akik a szörnyű október 4-e után, elvesztett családtagok, maradandó sérülést szenvedett hozzátartozók emlékét magukban hordozva, most mélyet sóhajtva veszik birtokukba, amit a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) iszaptározójának meghibásodása által elveszítettek. A gyakran saját kezükkel épített hajlékukat. „Képzelje, boltíves konyhaablakom lesz. Ez olyan gyönyörű és elképzelhetetlen, hogy nem tudok vele betelni. Isteni csoda!”- mondta egy kolontári asszony a Kossuth Rádiónak nyilatkozva és szabad utat engedve a könnyeinek. Mert ők kétszeresen megtanulták azt, hogy mit jelent a családi otthon fedele a fejük felett. Illetve annak a hiánya, amely egyesek bűnös gondatlansága, pénzsóvár kapzsisága, nemtörődömsége miatt következett be. Most, hogy átvehették a lakópark lakói a frissen elkészült csinos házak kulcsait, talán könnyebben felejtenek. Előre nézhetnek, tervezhetik az életüket - még ha ki is esett e tervezésből csaknem egy év - újra a jövő és nem múlt, a katasztrófa bénító emléke lebeg a szemük előtt. „Az emberek dolgoznak egy életen át, dolgoznak és álmodnak egy saját otthonról, amíg végre felépíthetik gyermekeiknek. Sokszor csak az unokáiknak. Beleépítik az egész életüket, hogy hallhassák benne az unokák kacagását” - írja Wass Albert Valaki tévedett című művében. De hasonló gondolat fakad az erdélyi íróból Mire a fák megnőnek című nagyhatású könyvének egyik passzusából is, amikor azt veti papírra, hogy:” A legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás és a jövendőnek bizakodó hite emelte föl.” Bizony, a kolontáriak és a devecseriek ezeket az életigazságokat kemény megpróbáltatások által tanulták meg. Felépítették a házaikat, megteremtették az otthon melegét, a legnagyobb örökséget, amit adhatnak majd az utódoknak, s akkor, önhibájukon kívüli okok miatt, elvesztették egy élet munkáját. Tudom, amikor beköltöznek az új házakba a lakók Kolontáron és Devecserben (itt 87 új lakóház készül el őszre), jönnek majd a fanyalgók: könnyű nekik, hiszen az állam felépítette számukra, csak be kell költözniük! Minek kellett ezekre ennyit költeni, nem lehetett volna olcsóbban építkezni?! Sorjázhatnám, a magyar lelkületből sajnos időnként féktelenül kibuggyanó irigységet, rosszhiszeműséget és józanság hiányát.(Amikor egyik tiszántúli faluban a 2001-es nagyárvíz után hasonló hajlékokat építtetett az állam, akkor a jóakarók azt kifogásolták, hogy házak mellé nem építettek disznó- és tyúkólakat!...) A lényeg azonban az, hogy a szerencsétlen emberek, családok újra teljes életet élhetnek az elveszett otthonaik helyett épült új házakban. Egyébként az is jellemző volt erre a szép alkalomra, hogy a kulcsokat a település polgármestere nem látványos sajtó-csinnadratta közepette adta át, hanem szerény külsőségek mellett. Nem hangzottak el nagy szavak, sem vádaskodások (senki sem idézte Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját, aki annak idején kijelentette:„lehet, hogy nincs is hibás ebben az ügyben”!), győzött a keresztény/keresztyén lelkületű emberek szelíd magatartása, s inkább a családok örömének engedtek teret. Nagyon helyesen. Legalábbis, véleményem szerint…