Vélemény: Frakció, fegyelem

A miniszterelnök elvesztette kétharmados többségét, pontosabban szólva egy ügyben nem tudta keresztülvinni akaratát a frakción.

Készítsünk akár elixírt, mérget vagy bájitalt, ügyeljünk az arányokra. A kétharmad részt ‒ ha az van a receptúra szerint megszabva szükségesként ‒ még véletlenül se csökkentsük, mert egyharmad résszel nem érhetjük el a kívánt eredményt. A hígítás fel se merüljék, a várt hatás ugyanis ez esetben el fog maradni: nem fog hatni sem a méreg, sem a csáberő… Ha minden igaz, márpedig miért ne lenne az, az információk ‒ természetüknél fogva, s ez nem is baj ‒ mindig kiszivárognak valamelyest: a miniszterelnök elvesztette kétharmados többségét, pontosabban szólva egy ügyben nem tudta keresztülvinni akaratát a frakción. És ez komoly gondokat jelez előre, ha elhisszük Orbán Viktornak, hogy „most, a ciklus elején kell meglépni a nagy horderejű lépéseket, különben nem lesznek meglépve”. Márpedig az „az önkormányzatok hatásköreit érintő átalakítási terv” kevesek meglepetésre ‒ merthogy sokan észre sem vették, nem hogy hiányolták volna ‒ kimaradt a kormány novemberben megígért strukturális reformcsomagjának keddi ismertetésekor. A vasárnapi értesülésekkel ellentétben kedden Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nem Navracsics Tibor közigazgatási miniszterrel közösen tette meg bejelentéseit, kollégája szereplése ugyanis időközben okafogyottá vált. A reformterveket tárgyaló múlt szombati kormányülésen, és vasárnap a Fidesz elnökségének ülésén ‒ kiszivárogtatások szerint ‒ a gazdasági tárgyú változtatásokról nagyjából egyhangú döntések születtek, az önkormányzatokat érintő intézkedésekről azonban mindkét körben nagy vita alakult ki a résztvevők között. A kormányzati terv ‒ mint arról a médiában többször, részletekbe menően kifejtették álláspontjukat ‒ az volt, hogy az önkormányzatoknál csakis a szűken vett településirányításhoz tartozó ügyek maradnának, minden egyebet ‒ így például az iskolák fenntartását ‒ az állam venne át tőlük, míg a kormányhivatalokhoz a reform következő lépcsőjében még több ügytípus kerülne el az önkormányzatoktól. Ennek eredményeként egy bizonyos lakosságszám alatt az is előfordulhatott volna, hogy nem tartanak fenn polgármesteri hivatalokat, csak a polgármester dolgozott volna, esetlegesen mellérendelt ügyintézővel. Bizonyára nem e kistelepülések elöljárói ellenállásának tudható be, hogy a vállalás nem csúszott le a frakcióban jelentős számban ülő polgármesterek, közgyűlési képviselők torkán. Egyes „hírmondók” szerint például Kósa Lajos ‒ mint korábban, most is ‒ azzal érvelt, hogy a helyi iskolák állami tulajdonba vételével az intézmények fenntartása nem lesz olcsóbb, viszont számos gondot húz magára az állam az iskolák mindennapi életével és működtetésével kapcsolatban. E véleményét pedig a szintén polgármesterkedő Pokorni Zoltán is osztotta. (S hogy ez esetben nem az iskolákon van a fő hangsúly, bizonyára ők tudták a legjobban!) Hogy a frakcióülésen végül ki és mi mellett volt, nem tudni, ezúttal jól zárt a csapat, de az önkormányzatok óhatatlanul szükséges reformja egyelőre lekerült a napirendről. A reformcsomag megmaradt lépéseiről viszont (a munkanélkülieknek járó juttatások és a rokkantsági nyugellátás szűkítéséről, a korai nyugdíjazás feltételeinek szigorításáról, a gyógyszertámogatások csökkentéséről és az állami adminisztráció költségeinek visszafogásáról) a résztvevők szerint nem volt vita, ezeket a lépéseket ‒ és főleg a velük elérhető megtakarításokat ‒ mindannyian szükségesnek tartották. Hiába no, ez van, ha túl sok az „funkcióhalmozó” képviselő. Ez a jövőben már nem fordulhat majd elő (kisebb parlament, összeférhetetlenségi szabályok), de addig marad a kétharmad eredményének egyben tartása. Egyben bízhatunk: az új alkotmány megszavazásának nem esik áldozatul az önkormányzatok szénájának rendberakása, a „hatékony gazdasági megtakarításokat célzó döntések meghozatala és következetes végigvitele” ‒ amit a napokban lemondott dunaújvárosi fideszes alpolgármester oly annyira hiányol. Mint azt

Tóth László búcsúlevelében megírta

: náluk „a frakción belüli összefogás, a valódi párbeszéd kialakítása helyett a folyamatos széthúzás, a stratégiai döntések halogatása, a meghozott döntések kellően nem végiggondolt előkészítése, a szervezetlenség, a már meghozott döntések felülírása a jellemző, a folyamatok nem megfelelő irányba tartanak.” Hogy így van-e? Nem tudhatom, a cáfolatok ez idő tájt még nem jutottak el sem Szegedre, sem Budapestre. Isten ments egy ilyen végkifejlettől bármely torony vagy kupola alatt...