Vélemény: Jár-e Schifferéknek a forint?

Magán a szövegtervezeten van jócskán módosítani, javítani való, remélem, ezek során nem az számít majd, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit.

Azon pártok, amelyek az alkotmányozásban látszólag nem vesznek részt, nagyon is részt vesznek benne – nem csupán különcnek látszó magatartásukkal, de azzal is, hogy mégis mindenhol erről beszélnek, csak ott nem, ahol kéne: a Parlamentben. Varga Mihály államtitkárnak, a Fidesz alelnökének tökéletesen igaza van: minden evidenciát le kell szögezni az új alaptörvényben. Nem csupán azt, hogy „Magyarország fővárosa Budapest”, hanem azt is, hogy „Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint”. Ez a mondat ugyanis kimaradt a tervezetből, de a tervezet azért tervezet, hogy alapot adjon a kiegészítésekre. Jómagam például azt az evidenciát is belefoglalnám - s kifejezetten Varga Mihálytól, a pénzügyi közgazdásztól venném e javaslatot szívesen, még nem késő -, hogy „a Magyar Nemzeti Bank magyar nemzeti bank”. Szájbarágósabban: „a Magyar Nemzeti Bank: magyar, nemzeti, bank”. Somogy-soviniszta barátom, amikor itt tartottam az okfejtésben, bemondta a rekontrát: annak az ősigazságnak sem szabadna kimaradnia, hangsúlyozta, mely szerint „a Balaton fővárosa Siófok”. Megpendítettem, hogy ez a kinyilatkoztatás meglehet, sértene egyes Zala megyeiek, különösképp a Keszthelyi-öböl környékén élők ha nem is nemzeti, de patrióta identitását, szuverenitását, esetleg emberi méltóságát, tán még az ombudsmannal is fenyegetőztem, ám nem tágított: „Siófok az Siófok”, mondta, „és kész”. Magára az alaptörvényre nagyjából egy hónap múlva mondhatjuk, hogy „kész”, addig sok minden eldől, az azonban bizonyos, hogy a politikai pártoknak egészen más lesz a szavazás – előre láthatóan a „megszavazás” – után az outputjuk, mint amilyen pozíciókkal az alkotmányozás folyamatába belementek-belekényszerültek. Kezdjük a kívülállókkal. A héten valamelyik reggel az LMP frakcióvezetője vendégeskedett a köztelevízióban. Az őt kérdező három újságíró külön-külön is, de együttesen is, szemmel láthatóan méltóságán alulinak tartotta feltenni azt a kérdést, amelyet egyébként több ezer kommentelő/beíró artikulált az internetes világ különböző fórumain, márminthogy „föl tetszenek-é venni erre a hónapra a képviselői tiszteletdíjukat, Schiffer úr, és ha igen, milyen alapon?” A kérdés, bár kétségkívül egyidejűleg populista és demagóg, többek közt azért lett volna logikus, mert a törpepárt képviselőinek mindegyike országos vagy fővárosi listán szerezte mandátumát, így hát nem tud arra hivatkozni, hogy ezen alkotmányozó idő alatt egyéni választókerületében tüsténkedik. Ha már így döntöttek, ahogy, bizony elegánsabb lett volna ezt az egyhavi fizetséget valamely nemes célra gründolt alapítványnak fölajánlani! Megértem őket, nem akarták, hogy a Fidesz rájuk hivatkozzon, mármint arra, hogy „még az LMP is részt vett a vitában, bezzeg a vót kommunisták”, azt is megértem, hogy a részvétel fejében bizonnyal „járó” két-három módosítás befogadását is kevesellték, de így mit érnek el? Az MSZP ezzel a „bojkottal”, nevezhetjük faxnis-blokádnak is, ismét túlértékelte önmagát. Azt még nem tudjuk, milyen fázisban van a médiatörvény körüli nemzetközi zavarkeltéshez hasonlatos össztűz szervezése, ám nekik mégis tudomásul kéne venniük végre: egészen 2014-ig mindössze 15 százaléknyi súlyuk van a magyar törvényhozásban. Ez azt jelenti, hogy még az LMP-vel együtt sincs húsz százalékuk, azaz, ha az alkotmány négyötödös törvény lenne, annak jobboldali-konzervatív pártok általi megszavazását akkor sem tudnák megakadályozni. Amúgy pedig emlékezzünk: az 1949-es alkotmányt az - 1947-es választáson kékcédulákkal is csupán 25 százaléknyi parlamenti legitimitással rendelkező - akkori kommunista párt kényszerítette az országra, miért baj, ha ebből a mostaniból jogutódjaik nemes egyszerűséggel kimaradnak? Sokan vagyunk, akik e távol maradást történelmi igazságtételnek tekintjük. Az ellenzéki pártok közül kétségkívül a Jobbik az egyedüli, amely politikai profitra tehet szert ezekben a hetekben, leginkább az MSZP-LMP jóvoltából. Mivel a kormánypártok a vita legvégéig nyitva tartják a kaput az MSZP-LMP visszatéréséhez, s mivel a házszabály szerint az ellenzéknek ugyanannyi „vitaideje” van, mint a kormánypártoknak, ezt az időt értelemszerűen jelenleg a Jobbik kapja meg. Azaz, ha valaki hétköznap délelőtt vagy kora délután az m2-re vagy a Duna Autonómia csatornára kapcsol, pontosan ugyanolyan valószínűséggel hallhat Jobbikos, mint Fidesz-KDNP-s képviselőt érvelni. „Ez Havaj”, ahogy a miskolci, az ózdi vagy a gyöngyöspatai flaszteren mondják. Érdemes egyébként figyelni: a radikálisok egyáltalán nem ragadtak le a Szent Korona-tannál, többnyire nagyon is életszerű módosító javaslatokkal állnak elő. A bőrükből azonban teljesen nem tudtak kibújni: másodszor is a Csele patakba léptek, már ha szabad a pártot a MIÉP szellemi utódjának tekintenem. Arra gondolok, amikor Csurka István a 2002-es választási eredmények ismerete nélkül ajánlotta föl nyolcvan jelöltje visszalépését a Fidesz javára – a MIÉP icipicit öt százalék alatt maradt, az SZDSZ afölé tornászkodott, s a jobboldal akkor ezáltal elbukott. Többek közt ezért sem kellett volna már jó előre bejelenteni, hogy a Jobbik ugyan részt vesz az alkotmányról szóló vitában, de történhet akármi, a törvényt úgysem szavazza meg – a politikának ugyanis épp az a lényege, hogy bármi bármikor megtörténhet, sőt, annak ellenkezője is. A Fidesz-KDNP szövetség pozícióit a baloldali ellenzék távol maradása egyáltalán nem rengeti meg. Tőlük inkább a vitában való nagyobb fegyelmet várnánk el, megjelenésileg - ne legyen se üres, se félig üres, se foghíjas a kétharmad-patkó. Magán a szövegtervezeten van jócskán módosítani, javítani való, remélem, ezek során nem az számít majd, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit. Azt is remélem, hogy az újfent várható nemzetközi össztüzet, az ellentámadását a kormányzati kommunikációs csapatok és a jobboldali-konzervatív magyar sajtó és média nem lábhoz tett fegyverrel, hanem felajzott íjakkal várja, nem úgy, mint januárban. Amúgy a parlamenti köztársaság működik, alkotmányos monarchiára vagy prezidenciális respulikára változatlanul nincs esély, Magyarország fővárosa Budapest, s megkockáztatom, a Balatoné továbbra is Siófok.