Vélemény: Gyermekcenzus

Attól, hogy valaki érettségivel rendelkezik vagy diplomával, netán többdiplomás, még nem feltétlenül érdeklődik a közproblémák iránt, és ítélőképessége sem feltétlenül nagyobb. Tapasztalatból tudom, hogy egy kőműves, egy vasutas, egy postás vagy egy óvónő sokkal bölcsebb tud lenni társadalmi és politikai kérdésekben, mint akár egy társadalomtudós.

Az új alkotmány előkészítésének - társadalmi vélemények és koncepciók felhasználásával történő – demokratizálása már eddig is olyan ötleteléseknek adott teret, amelyek rontottak az alkotmányelőkészítés hitelén, és árnyékot vetnek az új alkotmány hitelére és presztízsére. Legújabb fejleményként Révész Máriusz kormánypárti képviselő előállt a gyermekeknek (gyermekek után) járó szavazati jog ötletével, amit megtámogatott Szájer József kormánypárti képviselő is. Mentségükre szolgáljon, amire az ötlet hívei hivatkoznak is, hogy az ötlettel már előállt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és állítólag még az osztrák és német parlament is foglalkozott vele. Én értem s megértem az ötletet alátámasztani hivatott érveket, a gyermekvállalás és –nevelés ilyetén történő elismerését és ösztönzését, de azért az ötletgazdáknak illendő lenne alaposabban végiggondolni az ötleteiket. A modern demokráciák politikai fejlődésére a cenzusok eltörlése volt jellemző. A cenzus lényege a választójog privilégiuma (előjoga), ami feltételezte mások megfosztását a választójogtól, vagy a többszörös szavazatban részesítés. (Egy ember, több szavazat.) A politikai fejlődés eredménye, kivétel nélkül minden országban, az „egy ember egy szavazat” elve: minden szavazásra jogosult személynek csak egy szavazata legyen. Függetlenül társadalmi súlyától, tekintélyétől, gazdasági státuszától, birtokainak nagyságától, vagyonától, a befizetett adó mértékétől, műveltségétől, nemétől, illetve faji, nemzetiségi, vallási és felekezeti hovatartozásától. Egyáltalán nem gondolom, hogy az „egy ember egy szavazat” elve tökéletes alapja lenne a választójognak, hiszen okkal-joggal lehet felvetni, hogy aki életében nem dolgozott, vagy ha dolgozott, de nem adózott, vagy ha adózott is, de minimális mértékben adózott, az miért rendelkezzen egyáltalán szavazati joggal, vagy ha rendelkezik vele, az ő szavazata miért érjen ugyanannyit azokéval, aki egész életükben dolgoztak, vagy még adóztak is, sőt óriási mértékű adókat fizettek be. Könnyű azonban belátni, hogy az „egy ember egy szavazat” elve azért volt vívmány, mert lezárta a szavazati jog ilyen-olyan korlátozása miatti végtelen politikai vitákat és konfliktusokat. Azt is könnyű belátni, szerintem, hogy az „egy ember egy szavazat” elvének megtörése ellenben újabb s újabb igények előtt nyithatja meg ajtót. Miért pont a gyermekesek szavazatának legyen nagyobb értéke? És ha egy gyermek után több szavazat járt, miért nem teszünk különbséget az egy-, a két-, a több- és a sokgyermekesek között? És mi van azokkal, akiknek nincs gyermeke, vagy csak egy van, ám munkájuk vagy vállalkozásaik után befizetett adókkal és járulékokkal vastagon kiveszik részüket a több- és a sokgyermekesek után járó állami támogatásból? És akiknek nem is lehet gyermekük? Direkt politikai fenntartásom az, hogy nehéz szabályozni, pláne igazságosan, hogy pontosan kit illessen meg a gyermek után járó szavazat. 3 gyermek és 2 szülő esetében a 2 szülő egyaránt osztozna a megnövelt szavazati jogban? Vagy eloszthatnák, hogy az egyik szülő 1 gyermek, a másik 2 után szavazna? És mi van azokkal a szülőkkel, akik nem vesznek részt a gyermekük nevelésében, mert elhagyták a családot (és tartásdíjat sem fizetnek), vagy mert elváltak, és új családot alapítottak? Turi-Kovács Béla kormánypárti képviselő, aki nem támogatja a gyermekek után járó szavazati jogot, cenzust emleget, amire Révész Máriusznak az a válasza, hogy a szavazati jog 18 évhez kötése is cenzus. Igen, igaza van, nevezhetjük is akár életkori cenzusnak. És igaza van abban is, hogy a kompetencia, az ítélő erő - felételezett – korlátozottsága miatt szokás életkori határt húzni, ami – formál logikailag belátható módon – igazolná, hogy a megfelelő kompetenciával rendelkező szülő szavazzon gyermeke helyett. Csakhogy ahogy vannak érett, felnőtt személyiségek a 18 év alattiak körében, úgy vannak infantilisek és éretlenek a „felnőttek” körében, ami felvetné, hogy 1) infantilis 18 év felettiek helyett is másoknak kéne szavazni; 2) érett és felnőtt 18 év alattiak kapjanak szavazati jogot. De hogyan lehetne ésszerűen eldönteni, hogy ki kapjon vagy ne kapjon szavazati jogot? Egy lehetséges kitörési pont az alsó korhatár lejjebb vitele: ne 18, hanem pl. 17 vagy 16 év legyen a szavazati jog birtoklásának feltétele. (Lásd ehhez a jogosítvány megszerzését.). A szlovákok ezt 2008-ban meghányták-vetették, de elvetették, az osztrákok viszont már 2007-ben bevezették. És igen, ha egy 17 és fél éves gyermek alig éretlenebb, ha éretlenebb egyáltalán, mint egy 18. életévét betöltött társa, miért a szülő szavazzon helyette, miért ne ő szavazzon? Vagy ha a szülő őhelyette, meg a 9 éves, a 4 éves és az ½ éves testvérei helyett is szavaz, akkor őneki, a 17 és fél évesnek, nem kéne jogot adni, hogy instrukciókat adhasson a helyette szavazó szülőknek, hogy kire szavazzanak? De ha már kompetensek találtatik az instrukciókra, nem kéne őt inkább szavazati jogban részesíteni? Annak idején, a 19. században és a 20. század elején, az ilyen-olyan vagyoni meg műveltségi cenzusokat azzal igazolták, hogy a munkanélküli vagy mások alkalmazásában álló, illetve műveletlen vagy iskolázatlan emberek nem képesek kellő mértékben megítélni a közproblémákat – nem kompetensek. Ebben is sok igazság van, de sem akkor nem volt sokkal jobb a helyzet a munkaadók, az adófizetők és a vagyonosok körében, sem most. Attól, hogy valaki érettségivel rendelkezik vagy diplomával, netán többdiplomás, még nem feltétlenül érdeklődik a közproblémák iránt, és ítélőképessége sem feltétlenül nagyobb. Tapasztalatból tudom, hogy egy kőműves, egy vasutas, egy postás vagy egy óvónő sokkal bölcsebb tud lenni társadalmi és politikai kérdésekben, mint akár egy társadalomtudós. A népességfogyás, a házasságok számának és gyermekvállalási kedvnek a csökkenése szerintem is drámai probléma: a huszonnegyedik órában vagyunk. Nem gondolom azonban, hogy szülőként nekem nagyobb lenne a politikai kompetenciám, mint amikor még gyermektelen szavazópolgár voltam, vagy azon rokonaimhoz és barátaimhoz képest, akiknek nincs gyerekük. A gyermeknevelés felelősséggel, nehézségekkel és lemondással jár, ami önmagában is bölcsebbé teheti az embert úgy általában, de társadalmi és politikai kérdésekben külön is, ám felelősséggel, nehézségekkel és lemondással az élet sok más területén is szembetalálja magát az ember. Halkan jegyzem meg, hogy a gyermekvállalás ás –nevelés mindennapos terhei úgy általában leginkább a nőkre nehezednek, kezdve azzal, hogy a nők szülik a gyermekeket, és anyaként sokkalta jobban meg van kötve a kezük és sokkalta kisebb a mindennapi szabadságuk, mint az apáknak. Ha az egy van, fontoljuk meg, hogy a gyermekeket nevelő anyáknak, különösen az egyedülállóknak, talán még több szavazati jog dukál, mint egy szimpla apának?