Az, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (a nemzetbiztonság) foglakozott a lappal, azzal együtt igaz, hogy Junge Freiheit rágalmazás miatt pert kezdeményezett amiatt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal egy jelentésében a jobboldali radikalizmus kategóriájába sorolta. A pert a lap megnyerte, ezért a német sajtóban többé már nem lehetett a „szélsőjobboldali” és a „jobboldali radikális” fogalmakkal címkézni, ami persze nem akadályozta meg baloldali kritikusokat abban, hogy a szélsőjobboldal szürke zónájáról beszéljenek, és támadják azokat, akik interjút adtak a lapnak.
Érdekes tudósítással lepte meg olvasóit a jobboldali-konzervatív irányultságú és a baloldalon fideszesnek elkönyvelt Heti Válasz. A német szélsőjobboldal Orbánt védi
arról írnak, hogy a német konzervatív sajtó többségével ellentétben a Junge Freiheit című „szélsőjobboldali” hetilapban Orbán Viktor védelmére keltek. „Tény – írják -, a Junge Freiheit hetilapot is hosszú ideig megfigyeltek az észak-rajna-vesztfáliai tartományi Alkotmányvédelmi Hivatalnál, mondván az újság neonáci gondolatoknak is teret ad. A lap amúgy érdekes színfoltja a német médiapiacnak: nem csak a neonáci NPD-hez közel álló kétes figurák írnak benne, de a kereszténydemokraták vagy a liberálisok jobbszárnyához sorolható értelmiségiek is. A lap ügyesen lavíroz a még alkotmányos, de szélsőséges jobboldaliság és a neonácizmus között: nagyon ügyel arra, hogy nyíltan náci szövegek ne jelenhessenek meg, de persze a témaválasztásaiból egyértelműen érezhető a lap keményen jobboldali, nacionalista irányvonala.” Keményen jobboldali? Nacionalista? Szélsőséges jobboldali? Neonáci? Nyíltan náci? A szerző nem idéz az inkriminált szövegekből, ezért az, hogy a lap azért „érdekes színfolt”, mert benne „a kereszténydemokraták vagy a liberálisok jobbszárnyához sorolható értelmiségiek is” publikálnak, enyhe kifejezésnek tűnik. Különösen azért, mert liberálisok, legyenek azok bár jobboldaliak, nemigen szoktak közösködni neonácikkal. Magukkal a fogalmakkal (keményen jobboldali, nacionalista, szélsőséges jobboldali, neonáci, náci) nincs bajom, hanem inkább a használatukkal. A liberális orbanológia egyik legnagyobb koponyája,
Bauer Tamás
például azt állította a balliberális ATV-n, hogy nem a Jobbik szélsőjobboldali, mert a Jobbik nyilas és a Fidesz a szélsőjobboldal. Ha Bauernek igaza van, akkor a Heti Válasz tudósításában nincs hírérték, mert – ugye – szélsőjobboldal támogat szélsőjobboldalt. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Főleg azóta, hogy a liberális Magyar Narancs lefajvédőzte Kőbányai János liberális szociológust, aki cserébe az egykori náci Der Stürmerhez hasonlította a Magyar Narancsot. Ha tehát Bauernek és Kőbányainak egyaránt igaza van, akkor Magyarországon a náci Magyar Narancs támadja a szélsőjobboldali Orbán Viktort… A Junge Freiheit annyiban komplikáltabb ügy, hogy azt konzervatívként vagy – a liberális szerzők miatt – konzervatív liberálisként is számon tartják, ami alapján akár a Heti Válasz testvérlapjának is tekinthetnénk. Egy másik kategória, amibe besorolják, az „új jobboldal” (new right, Neue Rechte), ami viszont összességében nem azonosítható a „neo” nácizmussal a radikálisan konzervatív értékrendje miatt. S valóban, a Junge Freiheit egyik legismertebb szerzője a francia új jobboldal legismertebb alakja, Alain de Benoist, akinek viszont minden antiliberális kritikája ellenére köze sincs a nácikhoz, ellenben radikális baloldaliak szívesen nácizzák le őt. A Junge Freiheit ismertebb munkatársai még: Alexander von Stahl, Klaus Reiner Röhl, Holger Zastrow és Helmut Markwort. Stahl a legismertebb német liberálisok egyike, de nem „ballib”, hanem „jobblib”. Ősidők óta tagja a Német Szabad Demokrata Pártnak (FDP), és vezetője volt a nyugat-berlini parlament FDP-frakciójának. Ennél sokkalta fontosabb, hogy az NSZK főállamügyésze is volt. Markwort szintén tagja a FDP-nek, és emellett alapítója és főszerkesztője a Focus című, konzervatív-liberális heti hírmagazinnak. Zastrow a szászországi FDP elnöke, és a párt helyi parlamenti frakciójának vezetője. Röhl baloldaliként indult, de kritikusa volt a kommunizmusnak és a baloldali szélsőségességnek, ami konzervatív-liberális irányba és az FDP-be terelte. Vezetője lett az FDP „liberális offenzíva” nevű, de jobboldali frakciójának, ami magyarázható nemzeti liberális értékrendjével is. Történész, disszertációját a náciknak és a kommunistáknak a szociáldemokraták elleni összefogásáról írta. A Junge Freiheithoz szokás kapcsolni
Frederick Forsyth
angol írót is, aki Magyarországon kevésbé monarchista és konzervatív felfogása, hanem olyan művek miatt ismert, mint az Odessa ügyirat és a Sakál napja. Az, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (a nemzetbiztonság) foglakozott a lappal, azzal együtt igaz, hogy Junge Freiheit rágalmazás miatt pert kezdeményezett amiatt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal egy jelentésében a jobboldali radikalizmus kategóriájába sorolta. A pert a lap megnyerte, ezért a német sajtóban többé már nem lehetett a „szélsőjobboldali” és a „jobboldali radikális” fogalmakkal címkézni, ami persze nem akadályozta meg baloldali kritikusokat abban, hogy a szélsőjobboldal szürke zónájáról beszéljenek, és támadják azokat, akik interjút adtak a lapnak. A Heti Válasz arról is ír, hogy a lap Orbán mellett kiálló munkatársa, Michael Paulwitz – idézem - gunyorosan állapítja meg, hogy Orbán ellen a nyugati baloldal, mint például „a pedofilból politikai sztárrá lett" Vörös Danny (azaz Daniel Cohn-Bendit) tiltakozik, és ennek megfelelőn kapta a cikk a következő alcímet: Váratlan fordulat: Pedofíliával vádolják Orbán fő kritikusát. Váratlan fordulat? Idézek Cohn-Bendit visszaemlékezéséből, ami már réges-rég ismert a magyar jobboldali sajtóban Lovas István, Tóth Gy. László és mások jóvoltából: „Gyakran előfordult, hogy néhány gyerek kinyitotta a sliccemet, és elkezdett simogatni. A körülményektől függően mindig másként reagáltam, de vágyaik problémát okoztak nekem. Megkérdeztem tőlük: miért nem játszotok egymással? Miért engem választottatok, és nem a többi gyereket? De amikor ragaszkodtak hozzá, akkor én simogattam őket. Emiatt perverz magatartással vádoltak.” Az MTI ezért is adta öt évvel ezelőtt azt a címet egy tudósításának, hogy „Buttiglione pedofilnak nevezte Cohn-Benditet”. Történt ugyanis, hogy Rocco Buttiglione, az olasz kormány akkori kereszténydemokrata Európa-ügyi minisztere a homoszexuálisokról és a nők társadalmi szerepéről hangoztatott konzervatív nézetei miatt nem lehetett az Unió igazság- és belügyi biztosa, amiért a politikus Cohn-Benditet okolta, és kijelentette: „Egy pedofil meggátolta egy keresztény bekerülését az Európai Bizottságba. Az esetem az olasz és az európai baloldal szégyene".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.