Moha a déli oldalon

Tegnap tetten ért egy ellenőr. Ott álltam tökig ázva, esernyővel a kézben, hosszú fekete kabátban és a köpcös fickó nőismerősöm szeme láttára vette fel az adataimat. Tisztára noir díszletek között éreztem magam, nem is sikerült komolyra vennem a figurát.

Vegyük alapul azt a munkakört, amit az ellenőrök ellátnak a villamos vonalak humanitárius kommandójaként. Sok kompetenciát nem igényelhet mozgó járművön dacolva g-erőkkel lekörmölni valami csóró vadbarom anyjának a becses nevét. Közben sugallta tekintetével, hogy megszoksz vagy leszopsz. Ő, az alsó-középosztály fenegyereke végre bosszút állhat a sokéves kihasználtságért – nem érdekelte, hogy hasonszőrű vagyok – ő Észak. Én Dél. Ő agyán ideológiai köd – enyémen demokratikus moha. A hapsi ajka fölött épphogy féléretten csírázott a pihe – nem bújt meg benne a tekintély. Nyilván lemetélték a hatoldalú atomsorompó tárgyalások. Persze méltányos volt, abban az értelemben, hogy beinvitált egy (figyelmeztető) kiskapun a büntetés helyett – de jobban díjaztam volna, ha nem csapkodná azt a kiskaput. Szóval a tag még így is megvágott 3500 Ft kápéra – (a kék tündér) – valójában előre gondolkodhattam volna, fél méterre sárgállott tőlem a lekezelő doboz – bedugtam volna villámgyorsan a jegyet, a gép rásercinti a tintát – a csaj meg egy falat terrorral szájában csak néz, nem avatkozik be, néz és ül Amerikányi seggén. És mindenki tesz hátra egy lépést, ahogy a két Koreának kéne. De nem, mert nem.