Interaktív Emma tapogatózása

Az interaktív kiállítás lényege - ha jól tudom -, hogy a vitrinekben látható tárgyakat jobban megismerhesse a nagyérdemű. A cél, hogy közelebbi kontaktusba léphessünk egy-egy kiállítási darabbal, teszem azt megfoghassuk, megszagolhassuk, kipróbálhassuk a látottakat.
Sokan vannak a módszer ellen, és nagyon sokan mellette. Az ellene érvelők szerint ne menjen múzeumba az, akit nem elégít ki a tárgyak látványa. Régi probléma ez, azt hiszem, és a XX. század eleje óta még talán sznobizmusnak sem lehet nevezni, sokkal inkább régimódiságról van szó. Persze az interaktív kiállítások megítélésében hangsúlyos szerep jut a tárlat „megcsináltságának” is. Egy rossz kiállítás, ha nem tévedek, nem lesz jó pár megfogható másolattól. Rövid eszmefuttatásomat a Móra Ferenc Múzeumba tett látogatásom váltotta ki. Voltam már itt pár éve, még gimnazistaként, s a néprajzi tárlat bevallom, mélyen belevésődött az emlékezetembe. A teremben valahogy otthonosan éreztem magam, semmi feszültség, rengeteg érdekes tárgy, számos leírás, fotó. Kereken összefoglalta a szegedi népi élet sajátosságait. Szerettem ott lenni annak ellenére, hogy a népviseletbe öltöztetett, porosodó műbabák belőlem mindig, minden múzeumban borzongást váltanak ki... Szép emlékeim hatására a decemberig tartó fegyvertörténeti kiállításon túl az állandó kiállításra is vettem jegyet. Kiderült, hogy a néprajzi tárlat azóta megújult, érdeklődve vártam tehát a fejleményeket. Ezaz! A poros parasztasszonyok a raktárban pihenik ki évtizedekig tartó fáradságos munkájukat! A megújulás, ezen kívül – ha emlékem nem csal – a kiállítás anyagára nemigen vonatkozott, csak kis okos monitorok vannak elhelyezve egy-egy vitrin előtt, ahol megnézegethetjük a képeket, és hanganyagot hallgathatunk. Biztos érdekes ez egy általános iskolás csoport számára, amit viszont én hiányoltam, az a részletes tárgyi bemutatás. Ott van például a tapogató mint halászeszköz. Mind a két oldala nyitott! És egyszerűen nem értettem, hogyan lehet akkor ezzel halat fogni! Nem volt semmi tájékoztatás ezzel kapcsolatban. De a kékfestés folyamatáról sem találtam semmit, akárhogy is erőlködtem... Pedig az emlékeimben él, hogy a mediális váltás előtt még A4-es lapokon ezek az információk olvashatók voltak azok számára, akiket érdekelt. Félreértés ne essék, továbbra sem ellenzem az interaktív jelleget, csak legyen kicsit mélyebbre, a felszín alá is bemerülő. Mint mondjuk a fegyvertörténeti kiállításon. Tárgyi tudásom a vitrinekben található leírások által egy igen érdekes ténnyel gyarapodott: amíg az 1848-as forradalmat kishazánkban Petőfi még elképesztően hatalmas és nehéz puskával vívta, amelyből 6-8 lövést lehetett egy csata alatt leadni, addig az újvilágban már takaros kis coltokat használtak. De hogy az interaktív kiállítás laudálása teljes legyen, most tessék engem mindenkinek elképzelni mellvérttel, sisakkal a fejemen, amint próbálok egy – a sisak miatt alig látható – buzogányt felemelni. Sikertelenül. Akárhogyis, a gyerekeknek van kirakva az efféle dolog, a meglett ember is csak megnézi magának, nem?