Vélemény: Szili Katalinnak igaza van

A férfiatlanul gyáva és gyáva férfiatlan volt kormányfő most az 1989-es rendszerváltó demokratákat akarja összehozni az MSZP égisze alatt.

Rendszerváltás az MSZP-ben

című cikkemet (2010. október 9.) azzal zártam, hogy az MSZP-n belüli „rendszerváltásnak” az a politikai tétje, hogy Gyurcsánynak sikerül-e átjátszania a volt SZDSZ-elit és -holdudvar kezére az MSZP-t. Véleményem szerint a kérdés nem veszítette el jogosságát, mivel Gyurcsány Ferenc a politikai blaszfémiával egyenértékű akcióba kezdett a szocialista párttal takarózva. A bukott miniszterelnök ugyanis október 22-én, a forradalom előestéjén (blaszfémia-1) Demokratikus Koalíció néven szervezett új „platformot” az MSZP-ben, hogy „szabadságharcot” kezdjen (blaszfémia-2) Orbán Viktor és a Fidesz ellen. Gyurcsány Ferencnek emberi és állampolgári joga van bárki és bármi ellen szabadságharcot kezdeni az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepének alkalmából, és személy szerint nem kapok szívszélhűdést, hogy a magyar freedomfighter éppenséggel Orbán Viktor és a Fidesz ellen száll harcba. Ha kedve van hozzá, hát tegye. Küzdelmének erkölcsi dimenziója azonban erősen kétséges. Mivel az illetékes országgyűlési bizottság (még) nem tudta rábizonyítani a szabadságharcosra, hogy közvetlen és személyes felelősség terhelné a 2006-os sajnálatos események miatt, közvetett úton lehet erkölcsileg elmarasztalni, bár nagyon. Például azzal, hogy – tételezve ártatlanságát – soha egy szava nem volt a rendőrnácik brutalitása miatt, ám valóságos könnyeket volt képes hullatni a kórházban ápolt rendőrök meglátogatásakor. Ez az ember (copy right by András Gerő) négy éven át folyamatosan hallgat, s hallgatni fog, miközben folytatólagosan oktat ki mindenkit, főleg Orbán Viktort, férfiasságról, bátorságról, férfias bátorságról, bátor férfiasságról, bátor bátorságról és férfias férfiasságról. A férfiasan bátor és bátran férfias volt kormányfő ezek után s ellenére volt bátor éppen október 23. előtt hirdetni szabadságharcot. Annak ellenére, hogy négy évvel ezelőtt éppen az ő jóvoltából rendült meg alapjaiban a magyar jogállam. Vagy azért, mert az ő politikai útmutatásait követte a rendőri vezetés, amit persze tagad, vagy ellenkezőleg: azért, mert a harmadik (demokratikus és jogállami) Magyar Köztársaság miniszterelnökének egy szava sem volt a Köztársaság rendőrei által módszeresen elkövetett jogtiprásokról. Ez nem a nyuszi és a sapka esete, hanem férfiatlan gyávaságé és a gyáva férfiatlanságé. A férfiatlanul gyáva és gyáva férfiatlan volt kormányfő most az 1989-es rendszerváltó demokratákat akarja összehozni az MSZP égisze alatt. Halálos ölelés az MSZP-nek. És öngyilkosság a szocialistáknak, ha magukhoz ölelnék az „1989-es rendszerváltó demokratákat”. De kik is azok az „1989-es rendszerváltó demokraták”? „A Szent István parkban felállított sátorban több százan gyűltek össze, köztük szocialista politikusok, jelenlegi és volt országgyűlési képviselők: Vojnik Mária, Csiha Judit, Kolber István, Ficsor Ádám, Szabó Zoltán, Arató Gergely, Avarkeszi Dezső, Varju László, Baracskai József és Gál Zoltán.” – szól a tudósítás. Vitányi Iván és Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter is ott volt, Vitányi be is jelentette, hogy „az általa vezetett Szociáldemokrata Társulás 25 fős vezetőségéből húszan már az új platform tagjai”. Nem akarom bántani az illusztris névsort, de akármilyen pozitív szerepet játszott némelyikük 89-ben, mégis túlzás 89-es rendszerváltó demokratáknak tartani őket. No és a „szocdemek”? Vitányi meg a többiek? Kérdem én: hol tart ma a magyar szociáldemokrácia? Kapolyi Lászlóstúl, MSZP-szövetségestül meg Vitányistul. A Vitányi-társaság egy kis értelmiségi szekta, amely – munkásmozgalmi nyelven szólva – elszakadt a tömegektől, mert nem is volt köze hozzá, és csak a háború előtti szociáldemokrata értelmiség bizonyos köreinek (Fejtő Ferencék) szellemi öröklésében volt érdekelt. De ez a szocialista „szociáldemokrata” társaság már nem merte felvállalni a háború utáni Peyer Károlyt és Kéthly Annát, és ezért is tud besasszézni Gyurcsány mögé, aki hogy, hogy nem, megint Nagy Imrére hivatkozik azok után, hogy egyszer letegezte: "Mondd, Imre, te mit tennél?" (Blaszfémia-3) Mit tett volna 2006-ban Nagy Imre? Naná, hogy gumilövedékkel lövette volna az embereket, éttermekből verette volna ki az ártatlanokat, fejen rúgatta volna a földön fekvőket, meztelenre vetkőztette volna az előállítottakat. Na és nyilván szó nélkül tűrte volna, hogy a rendőrök nemzeti zászlókat tapossanak meg. Imre nyilván ezt tette volna, ha már Imre Legjobb Tanítványa és Szellemi Örököse számára mindez mi sem természetesebb volt 2006-ban. Gyurcsány Ferenc nem egyszerűen egy saját történelmi „narrációval” áll elő, mostanság pont az 1989-es rendszerváltókról, hanem egy olyan ideológiát gyárt, amellyel a megrendült és megzavarodott szocialisták torkán le lehet nyomni az „1989-es rendszerváltó demokraták” közelebbről meg nem nevezett csoportjait? De kik is ezek a névtelen „1989-es rendszerváltó demokraták”? Azt ugyanis nem gondolhatjuk, ugye, hogy Vojnik Mária, Csiha Judit, Kolber István, Ficsor Ádám, Szabó Zoltán, Arató Gergely, Avarkeszi Dezső, Varju László, Baracskai József, Gál Zoltán, Vitányi Iván, Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc útját nem követő szocialisták most kirekesztetnek azzal, hogy aki nem őket követi az MSZP-ben és –ből, az nem rendszerváltó, nem demokrata, és ezért mindösszesen nem rendszerváltó demokrata. Valószínűbb az, hogy a Gyurcsány a mögötte álló, de nem szocialista személyi kört akarja integrálni az MSZP-be vagy –vel. Mert hát a baloldali és szocdem Gyurcsány például még a „konzervatív liberálisokkal” is összefogna. Kik ők? Kik a konzervatív liberálisok? Kik azok a konzervatív liberálisok, akik az elvben baloldali és szociáldemokrata MSZP-nek erőt adnának a Viktatúra és a Narancsuralom elleni antifasiszta harcban? Debreczeni József! Mindezidáig ő az egyetlen, magát (még) konzervatív liberálisnak tartó valaki, aki Gyurcsány mögé beállt. Debreczenin keresztül ugyan eljuthatunk Dávid Ibolyához, akit Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktor elleni harca miatt „államasszonynak” tudott nevezni, és Dávid Ibolyán keresztül Bokros Lajosba, a magyar neokonzervativizmus ikonjába ütközhetünk. No meg Kuncze Gáborba (ex-SZDSZ), aki nyilván közel áll Gyurcsány másik kampfkameradjához, Bauer Tamáshoz (ex-SZDSZ). Gyurcsány Ferenc rendszerváltó szabadságharcának megvannak a maga politikai-ideológiai előzményei. Debreczeni József Arcmás című, Orbán Viktort leleplező könyvének bemutatóján például ott volt Dávid Ibolya és Kuncze Gábor, a két rendszerváltó párt (MDF, SZDSZ) emblematikus figurája. Debreczeni, a gyurcsányista, rendszerváltó és konzervatív liberális kijelentette: „fogytán a szabadság levegője Magyarországon”. Azt is mondta, hogy Dávid és Kuncze meghívásának „gesztusértéke” van, és Kuncze Gábort "az idők során egyre jobban megkedvelte". Dávid Ibolya 2006-ban „kőbe véste”, hogy nem segíti hatalomra Gyurcsány Ferencet. Debreczeni József politikai idolja Gyurcsány Ferenc lett. Debreczeni Józsefet ennek ellenére országgyűlési képviselőnek jelölte az MDF. Az MDF zászlaja a választáson Bokros Lajos volt. Nagyjából s egészében így körvonalazható az a politikai kör, melynek tagjai rendszerváltónak tekintik magukat és egymást. Nagyobb tekintélyékkel nem is gazdagodhatna az MSZP. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök Demokratikus Koalíciója azért halálos ölelés az MSZP-nek, mert a rendszerváltó Gyurcsány vezette rendszerváltók, konzervatívok, liberálisok, konzervatív liberálisok és liberális konzervatívok a választások nagy-nagy vesztesei. Bukott politikusok, akiknek még pártjai is gyakorlatilag szétestek. Főleg azért, mert egyre kevesebb „tömegvonzásuk” volt. Gyurcsány részéről az új rendszerváltás sátrának felállítása (blaszfémia-4) éppen a Szent István parkban történt meg, ami Gyurcsány politikai realitásérzékének netovábbját külön is bizonyítja. Akkor „jön át” majd az ötlet igazából, ha Bauer Tamás, Dávid Ibolya, Debreczeni József, Kuncze Gábor cserében bőgatyában fog barackpálinkát inni Gyurcsány Ferenccel egy lábszagú falusi csűrdöngölőben… Szili Katalinnak igaza van, amikor az MSZP-t uraló, de legjobban Gyurcsánytól ismert „modernizációs” és „progressziós” szövegeket kárhoztatja. Ennek az általam szabad demokrata beszédmódnak nevezett nyelvezet csak arra jó, hogy a történelmileg megbukott SZDSZ maradványaitól nyerjen valamilyen távlati célból támogatást.