Vélemény: Húsz éve összebútoroztak a németek…

A berlini fal leomlása, a lélekemelő egyesítési ceremónia után megkezdődtek a dolgos hétköznapok. S amint fokozatosan alábbhagyott az „összebútorozási” eufória, úgy kerültek felszínre a problémák is.

A világon vajon ki hitte volna 1989 kora őszén, hogy alig egy év múlva már nem kettő, hanem egy német állam lesz és azt Németországnak nevezik? Akkor mondta el a már igencsak szenilis Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára, elhíresült beszédét, amely szerint „a berlini fal 100 év múlva is szilárdan áll majd!” Hát… tévedett. Óriásit. Merthogy éppen ennek a vérlázító beszélynek a hatására kezdődtek el a tüntetések a nagyobb keletnémet városokban – Lipcsében, Drezdában, Rostockban, Halle an der Salle-ban, Magdeburgban, az Odera menti Frankfurtban. Az események ezután gyorsan peregtek, a világ hatalmasságai a kulisszák mögött ugyan gyomrozták egymást, szerettek volna időt nyerni, elhalasztani azt, ami előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna, jelesül, hogy az NDK és az NSZK újra egyesüljön. A németek szívóssága, az európai konstellációban kialakult politikai erőviszonyok eredményeként viszont 1990.október 3-án, éjjel 12 órakor a ledőlt a „szilárdan álló berlini fal” és a Brandenburgi kapunál lévő Reichstag épületére felvonták az immáron egységes ország lobogóját. A nemzet újra egyesült. A németek, keleten és nyugaton egyaránt, boldog voltak, ünnepeltek, a városok terein együtt énekelték az ország himnuszát, megszólaltak a harangok, meglett férfiak arcán végigcsorgott a könny. Nem szégyellték, ezt a katarzist így kellett megélni, utóvégre 41 év 132 nap után megszűnt a Német Demokratikus Köztársaság, tartományai pedig beleolvadtak a Német Szövetségi Köztársaságba. Parlamenti választásokat tartottak, s hamarosan döntöttek arról is, hogy az új állam fővárosa Berlin lesz, így a nyugati kormányhivatalok is átköltöztek Bonnból az új fővárosba. A berlini fal leomlása, a lélekemelő egyesítési ceremónia után megkezdődtek a dolgos hétköznapok. S amint fokozatosan alábbhagyott az „összebútorozási” eufória, úgy kerültek felszínre a problémák is. A keleti tartományokban mintegy 2,5 millió ember maradt munka nélkül, a lerobbant infrastruktúra (utak, vasút, villamossági hálózatok, közintézmények elavultsága stb.) óriási kiadásokat igényelt a kormány részéről. A nyugatiak arra panaszkodtak, hogy a felzárkóztatás céljára kirótt plusz adót ők is nehezen viselik és miért éppen nekik kell vállalniuk az egykoron „virágzó szocializmus országának” újjáépítési terheit. A keletiek pedig azt rótták fel az immár központi kormánynak, hogy náluk – a már említett munkanélküliség mellett - alacsonyabbak a bérek, rosszabb a közellátás, magasabb szakképesítésük ellenére sem őket alkalmazzák egy-egy munkahelyen, hanem a nyugatiakat. Mire ez utóbbiak azt válaszolták, hogy keleten jóval alacsonyabb a munkamorál… Nos, jó néhány riposztváltás született az elmúlt két évtized alatt, s még nyilván sor is kerül ilyenekre az elkövetkező években. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy az egységes német állam értékeket is verbuvált a keleti országrészben, mégpedig az ott született és később híressé vált emberek által. Elsőként mindenképpen a mostani kancellár asszonyt, Angela Merkelt kell említenünk. Ha ugyanis nincs újraegyesítés, akkor politikusnő valószínűleg tudományos karriert fut be, hiszen elismert fizikusa volt egy NDK-s kutatóintézetnek. Ma viszont ő a világ egyik legbefolyásosabb politikusa és négy éve Németország kancellárja. Alig nevezhetjük ismeretlenebbnek a világ egyik legjobb focistáját, a Chemnitzer FC (a volt Karl-Marx-Stadt város) egyesületében felcseperedett Michael Ballackot sem. A londoni Chelsea egykori üdvöskéje 98 alkalommal öltötte magára a német címeres mezt, 42 gólt szerzett a válogatottban és háromszor választották az év labdarúgójává. Az egyesített Németországban vált híres és eredményes edzővé Hans Meyer is, aki a Carl Zeiss Jena labdarúgó csapatának trénereként előbb háromszor nyert keletnémet kupát, majd 2007-ben az FC Nürnberg együttesével az immáron egységes DFB-kupát is. Említhetnénk még a Rammstein zenekart is, amely az úgynevezett indusztriálmetál elektronikus elemeit ötvöző játékával nemcsak az NDK-ban, hanem az egyesített Németországban és annak határain túl is jelentős ismertséget és népszerűséget vívott ki magának. A Rotkäppchen (Piroska) pezsgőgyár az egyesülést követően évi 1,5 millió palack italt dobott a piacra, mára ez elérte a 212 milliót! Végül, de nem utolsó sorban, a mindannyiunk által ismert Trabant autót is meg kell említenünk. Az 1957-ben „született” kisautó máig hihetetlen népszerűségnek örvend. Idei januári adatok szerint még mindig 34 ezer Trabant van az országban, s többet lopnak el belőle, mint a Porschéból! Jórészt nosztalgiából, szinte kultikus tárgyként tartják az emberek, de még mindig vannak, akik anyagi okokból pöfögnek a kétüteművel, hiszen nem futja nekik egy használt Suzukira sem. A németek ugyan próbálkoznak azzal, hogy elektromos meghajtású kiskocsit készítenek belőle, ez azonban egyelőre kevés sikerrel jár(t). Az eltelt két évtized sok mindenre választ adott, lassan rendeződnek a kezdeti problémás dolgok is. Most, a 20 éves egyesítési évfordulón megszólaltak az ország vezetői, akik méltatták az eddig megtett utat, de azt is, hogy miként került sor a németek szempontjából oly’ fontos eseményre. Christian Wulff, az ország köztársasági elnöke például kimondta, hogy: ”Mihail Gorbacsov új politikája, a lengyel Szolidaritás szakszervezetben tömörült munkások és a nyugati határt a keletnémet menekültek előtt megnyitó magyarok nélkül nem valósulhatott volna meg a német állami egység.” Persze, beszélt arról is, hogy az országban 20 év elteltével is vannak olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a keletnémetek élősködnek a nyugatiakon, s az ország ezért gazdaságilag és politikailag is megosztott. Mindehhez kapcsolódik a bevándorlók problémája, ami nemcsak a németeknek, hanem szinte minden nyugat-európai államnak a gondja. Wulff szerint „a bevándorlónak tartania kell magát a közös szabályokhoz, és el kell fogadnia azt, ahogyan a németek élnek. Aki nem így tesz, aki megveti országunkat és hazánk értékeit, annak határozott ellenállással kell számolnia.” Üzenetértékű, de túl általános a fogalmazás. Az egyesítés után 20 évvel, a meglévő kisebb-nagyobb problémák ellenére, a mai Németország Európa egyik legerősebb ipari nagyhatalma. Csaknem 82,5 millió lakosával (ebből 7,5 millió a külföldi bevándorló) az ókontinens második legnépesebb országa. Az egy főre eső nemzeti jövedelem éves szinten 44 660 dollár. S ez vonatkozik a nyugati és a keleti tartományokra egyaránt. Véleményem szerint tehát mindenképpen hasznos volt ez az összebútorozás…