Homeless és Spar – avagy a Sanyi-ügy

A minap azon agyaltam, hogy amikor állatokkal méltánytalanul bánnak, mennyire éberek és ugrásra készek az állatvédő szervezetek, már az első halvány híradás után tárcsázzák is a rendőrséget, körmölik a feljelentéseket, periratokat. Ahogy ezen tekert agyam, felvillant… sötétlett egy hiány is: az állatvédők éber, tettre kész akcióhőseihez mérten az embervédők nagyon szerényen csatáznak ám, pedig ha már méltánytalanság megjelenik, akkor ugye csak a teremtés koronáját kellene védeni leginkább.

Persze értem én, hogy mennyire bonyolult rendszer a gondolkodók életközössége, eleve már azt megítélni e humánhangyabolyban, hogy a szabad gondolkodás birtokában mi méltánytalan mi nem az. Ráadásul ez a kétlábú földi lény még közösségekben is él, ahol a többiek, a sokaság megegyezése a döntő, amolyan törvény, szabály, előírás, engedély stb. formájában, amit a három hatalmas séf – a Mr. Törvényhozó, Ms. Igazságszolgáltató és Mr. Végrehajtó – katyvaszt a demokrácia üstjében. Nem könnyű a helyzet, na. Nevezzük a problémát Sanyi-ügynek, ami jelen esetben szimbólum szűk patriarchánkban, és a fönti felvetést hozza le közénk, vetíti a pofánkba, de olyan pofátlanul, hogy felismerjük benne, mennyire rossz úton járunk, vagyis mennyire járunk helyben – az a mozgólépcsős játék, mikor a gyerök visszafelé lépked és röhög, hogy nem halad sehová. Csak most nincs min vigyorogni.

Sanyi egy hajlék nélküli ember, aki az utcán ver tábort ház híján. Egyszer csak besokalltak a házakban élők, mert Sanyi már régen ott volt a szomszédságukban, a pinceablak párkányán ült, és kéregetett néha, ha meg beborozott, akkor hangoskodott is – mondták az első cikkben, amit a lakók bejelentése után írt e problémáról a

napilap

. Csakhogy ez a humanizé nem ment el, ott maradt. És három hónap múlva jött

az újabb cikk

, ami már a probléma megoldását kérdésfelütésekkel teszi hangsúlyossá: meddig üldögélhet Sanyi a sarkon? Aztán megszületett e témában

egy vélemény is

, ahol úgy értékeli a szerző, hogy a szőnyeg alá söprésen kívül nagyon nem történik semmi, és ebben szerintem is igaza van. A koldusok kitiltása a sétálóutcáról épp oly látszatintézkedés, mint azon terve a kormányzatnak, hogy az utcán alvást büntetné. Hát mit csináljon szerencsétlen, leplezze, hogy alszik – mint az USA-ban a zacskóból ivás? Bújjon be egy függöny mögé állva az állomáson? Sanyi, jelentem, elment! Győztek az Alföldi utcaiak. Most a Szentháromságon, a Spar üzlet oldalában húzza meg magát már hetek óta, napközben a padon ül a virágos néni mellett, és eddig normálisan viselkedik, legalább is én naponta járok arra, és vásárolok is ott, s ezt tapasztalom. A vásárlásról jut eszembe: ennek a Sparnak van is mit törlesztenie Szeged népével szemben. Hogy finoman fogalmazzak, a pénztárok működése és a vásárlók száma közti arányt nem mindig találják el az üzletben, a kollégám azt mondta, mikor vásárlás nélkül kifordult a boltból és b…megeket köpködve tért vissza, hogy a sor a Sparban körbeért. Persze lehet, hogy csak vak dühében túlzott, vagy tényleg a farkába harap a kígyó, hiszen minden tiltó, büntető intézkedéssel még nehezebb helyzetbe sodorjuk a fedél nélkülieket, és a probléma nem oldódik meg, csak máshol, másként üt tanyát, ahogy Sanyi.