Vélemény: Négy év múlva

Ma már nem lehet „sajtócsendben” eltusolni ügyeket, mint még pár éve, hiszen a helyzet gyökeresen megváltozott: Szegeden immár (végre valahára) hírverseny van!

Hogy négy év múlva ilyenkor miről fog tudósítani a szegedi média, jelenleg nincs, aki megmondja. Annyi biztos csupán, hogy mindenki örülne, ha kevesebb botrányszagú téma lenne terítéken, mert az majdan azt jelezné, hogy jobban működik a város, mint most, illetve kevesebb feltárásra, vagy épp tisztára mosásra váró elhallgatott, elfojtott ügy kínálná magát a szerkesztők figyelmébe. Persze ügyek, akárki is irányítsa a várost, akkor is lesznek, egyrészt mert nem gondolhatjuk tévedhetetlennek a politikusokat (Overdosenak, a pej ménnek is négy lába van, még sincs állandó formában), másrészt a média sajátja, hogy mindig ürügyet keres arra, hogy a figyelmet fókuszáljon valamire. Hírverseny lesz a jövőben is, a kérdés csupán az, kik lesznek e versengés szereplői, milyen lesz a „médiatorta” felosztása Szegeden: milyen lesz a nyomtatott, az elektronikus és az on-line sajtó aránya, szerkezete, közvélemény-formáló ereje, vagy reklámbevétele? És persze az is kérdés, mely gazdasági és politikai érdekcsoportok befolyása érvényesül a jövőben? Hírverseny lesz a jövőben is, fogalmaztam az imént, magától érthető természetességgel. Pedig valódi hírversenyről csupán az elmúlt két-két és fél évben beszélhetünk Szegeden. Korábban helyben, mondhatni a százéves napilap volt az egyedül uralkodó véleményformáló. A városi televíziók, a helyi kereskedelmi rádiók, a királyi televízió és rádió körzeti adásai nem sok vizet zavartak, a webes tartalomszolgáltatókkal egyetemben. Csak hébe-hóba fordult elő, hogy egy-egy közéleti téma homlokegyenest más megvilágításban lett volna tálalva, hogy a kollégák egyike-másika nekiállt volna – a nyájtól elszakadva – tényfeltárni. Egyedül az országos napi és hetilapok helyi tudósításai zavarták fel olykor az állóvizet, de ezek a hangok ritkán értek le a szegedi fülekbe: volt, hogy a cikkben kellemetlenül érintettek egyszerűen már korareggel felvásároltatták az összes aznapi Szegedre küldött lapszámot. A porlódi hatalmasságok e helyzetet kihasználva tudták kivel kell jóban lenni, s hol, mennyi reklámkiadásba kerül ez nekik. Mondjuk ki, egyes ügyekben a szegedi sajtó hallgatásának árát előre letudták, akik tudták, többnyire nem saját zsebből. Nem is voltak Szegeden igazán nagy dobra vert botrányok, csak a suttogó város, mely mindig is szeretett suttogni, de végül, ha „megírta az újság” a szóbeszéd ötödét, megnyugodtak a kedélyek, igazságérzetük beérte annyival amennyivel. A helyzet az internet térhódításával, az on-line média megjelenésével sem változott sokáig, míg mindenki számára elérhetővé nem vált. Mára csak e műfajban több mint féltucatnyi „napilapos jellegű” kiadvány kínálja magát olvasói figyelmébe. Ma már nem lehet „sajtócsendben” eltusolni ügyeket, mint még pár éve, hiszen a helyzet gyökeresen megváltozott: Szegeden immár (végre valahára) hírverseny van, s ez az önkormányzati kampány során – jobb- és baloldali kötődések, szimpátiák okán – csúcsosodik ki. A későbbiekben e folyamat remélhetőleg – a médiafogyasztók nagy megelégedésére - áthelyeződik a sport, a kultúra, az oktatás mezejére is, míg a bulvártémák továbbra sem fognak senkinek nemet mondani. Akárhogy is ragozzam, az elkövetkező választások vízválasztóak lesznek a szegedi sajtó jövője kérdésében is, hiszen maguk a médiafogyasztók szavaznak e kérdésben is: megmérettetik, hogy az értékteremtésre és a szókimondásra, vagy a bulvártémák mögé bújt mindent eltusolásra adják voksaikat, hogy van-e igényük a változásra, van-e kellő (média)ereje az új szemléletmód képviselőinek. A politikai elemzők szoros versenyt várnak.