Hogyan tovább, Jobbik? (2. rész)

Az előző két bejegyzésemben -

Hogyan tovább, Jobbik (1. rész)

, valamint a

Hogyan tovább, Jobbik (1. rész) – reakció a hozzászólásokra

azon véleményemnek adtam hangot, hogy a Jobbik valószínűleg a kormányzó pártokat támadja majd a jövőben, hiszen - már amennyiben a Fidesz-KDNP jó irányba viszi az országot - csak így tudja megtartani, vagy esetleg növelni az országgyűlési választásokon kialakult szavazótáborát.

A Jobbik gondjai azonban nem oldódnak meg kizárólag az országot irányító erők bírálatával, mivel a radikális pártnak a negatív kampány mellett saját magát is eredményesen kell megjelenítenie a választók előtt. Mindez pedig egy meglehetősen nehéz feladat egy olyan párt számára, mint a Jobbik. A

Vona Gábor

vezette szervezet szavazótábora ugyanis jól érzékelhetően két részre osztható. Egyrészt az „alapjáraton” szélsőséges, illetve radikális szavazókra, akik elsősorban a Jobbik által hangoztatott nézetek miatt szavaztak a pártra, másrészt pedig a mérsékeltebb választókra, akik mindenekelőtt elkeseredettségből voksoltak Vonáékra, tudniillik ők használták a legkeményebb retorikát az országot romba döntő szocialista-szabad demokrata oldallal szemben. Ez a megosztottság pedig komoly dilemmát okoz a Jobbiknak, hiszen a két „tábor” bizonyos kérdésekben nem feltétlenül ért egyet, így a radikális pártnak más módon kell viszonyulni hozzájuk. A Jobbiknak azonban minél előbb el kell döntenie, hogy a szavazótáborának melyik részét kívánja hangsúlyosabban megszólítani. Amennyiben a párt vezetői hosszabb távon a szélsőséges-radikális vonal túlsúlya mellett döntenek, akkor az a veszély is fennáll, hogy a Jobbik csak egy szűkebb réteget képviselő szervezetté zsugorodik, amelynek időről időre meg kell küzdenie az 5%-os parlamenti küszöb eléréséért. Hozzáteszem, a párt egységének megőrzése szempontjából ez a könnyebb út, hiszen nem járna érdemi változtatásokkal a Jobbik politikájában. Ahhoz viszont, hogy meglegyen annak a lehetősége, hogy a Jobbik kormányzó erővé válhasson, a pártnak elsősorban nagyobb tömegeket kellene megszólítania, ami a szocialista korszak után megváltozott politikai viszonyok közepette sokkal inkább mérsékeltebb politizálással érhető el. S ezzel nem azt mondom, hogy a Jobbiknak változtatnia kellene az elvein, vagy az általa felvállalt értékrenden. Szó sincs erről… csak úgy vélem, hogy a céljai eléréséhez szalonképesebb eszközök alkalmazására lenne szüksége. Kétség sem férhet ahhoz, hogy ez a nehezebben járható út, hiszen számos komoly belső vitákat eredményező változtatással járna, és végső soron még a pártszakadás, vagy esetleg a Gárda önállósodása is bekövetkezhetne. Ezért úgy gondolom, hogy e stratégia megvalósítására csak sikeres önkormányzati választások esetén kínálkozik lehetőség, hiszen ez által a párt vezetése megerősödne pozíciójában - a jó választási eredmények mindig legitimálnak - s így elég erővel rendelkezne a változtatások bevezetésére, könnyebben úrrá tudna lenni a belső vitákon és talán a tagság is könnyebben elfogadná a párt új politikáját. Az viszont biztos, hogy az októberi választásokig a Jobbik az előretörését megalapozó szélsőségesebb-radikálisabb vonalat helyezi előtérbe, melytől nem lehet eltérni egyik napról a másikra. Sőt! Meglátásom szerint Vonáék óriási hibát követnének el, ha most kezdenék el megváltoztatni a párt politikáját, hiszen ez a lépés konfliktusokat eredményezne, mely által még a helyhatósági választások esetleges sikerét is veszélybe sodornák. Főleg ha azt vesszük alapul, hogy amúgy is sok vitáról hallani a párt felől, melyek bizonyos esetekben kilépésekkel (például

a nemzetbiztonsági kabinet vezetője

) valamint helyi szervezetek megszüntetésével (például

Kecskemét

) járnak. Továbbá október után közel három évig nem lesznek választások, így a Jobbiknak kellő ideje lenne az új stratégia megvalósítására, valamint az ezzel járó konfliktusok kezelésére. Az önkormányzati választás után tehát - annak érdekében, hogy minél eredményesebben szólíthassanak meg minél nagyobb tömeget - elképzelhetőnek tartom, hogy a Jobbik vezetői mérsékeltebb síkra próbálják majd terelni a pártot, és a választók megnyerésére az uralkodó közhangulathoz jobban igazodó - s a parlamentáris demokráciában szalonképesebb - eszközöket részesítik előnyben. A Jobbik vezetői azonban - ha végül is így döntenek - mindezen tervüket nem hozzák majd nyilvánosságra, hanem fokozatosan, ha úgy tetszik, az éj leple alatt kívánják megvalósítani. Ha ugyanis nyíltan előállnának ezzel, akkor azon nyomban elveszítenék a törzsszavazóikat képező szélsőséges-radikális választók egy részét, s ez a párt szemszögéből nézve beláthatatlan következményekkel járna. Így joggal merül fel a kérdés: mégis honnan tudhatjuk meg, ha a Jobbik ténylegesen finomítani kíván a politikáján? Erre a választ leginkább a Jobbik és a Gárda viszonyának alakulásán keresztül kaphatjuk meg. Ha a radikális párt október után is a napjainkban tapasztalható határozottsággal áll ki a Gárda mellett, akkor kijelenthetjük, hogy a Jobbik alapvetően nem kíván változtatni a stratégiáján, és a szocialista-szabad demokrata kormányok alatt bevált módszerekkel kíván érvényesülni az Orbán - kormány idején is, s egyúttal vállalja a mérsékeltebb szavazók körében esetlegesen bekövetkező népszerűségvesztést, de ugyanakkor nagyobb sikerrel tarthatja meg a törzsszavazóit jelentő szélsőséges-radikális réteget. Ha viszont a Gárdától való távolodást tapasztaljuk majd, akkor jó eséllyel bejön az, amiről most írok. A Jobbik azonban ez utóbbi esetben sem hagyhatja el a Gárdát egyik pillanatról a másikra, hiszen ez a szervezet rendkívül közkedvelt a szélsőséges-radikális törzsszavazók körében, s ezért nem lehet eltávolodni tőle negatív következmények nélkül. Sőt! Ebben az esetben még az is előfordulhatna, hogy a saját tagsággal és önkormányzattal rendelkező Gárda idővel a Jobbik riválisává nőné ki magát, s elcsábítaná Vonáéktól a szélsőséges-radikális szavazók egy részét. A Jobbik sikere pedig nagyban függ attól, hogy meg tudja-e tartani monopolizált helyzetét a magyar politikai paletta jobb szélén. Magyarán nem engedheti meg magának, hogy egy erős és nagy elismerésnek örvendő Gárdától távolodjon el. Ezért a párt vezetői csak lassan és szinte észrevétlenül kísérelhetik meg az elszakadást: példának okáért úgy, hogy egyre kevesebbet beszélnek majd róla, egyre kevesebb közös megjelenéseik lesznek és a jobbikos politikusok egyre többször hárítják majd a gárdával kapcsolatos kérdéseket mondván, hogy az egy különálló szervezet. Mindezek mellett még a Gárda fokozatos gyengítése, valamint hitelességének csökkentése is elképzelhető, mégpedig azért, hogy a szélsőséges-radikális szavazóknak minél kevésbé hiányozhasson a szervezettel ápolt korábbi szoros kapcsolatot. Ez elsősorban a Jobbikhoz közeli baráti sajtóorgánumok hasábjain következhet be, amelyek nagy teret szentelhetnek majd a Gárdával kapcsolatos botrányoknak. A Jobbik ugyanis könnyebben szabadulhatna egy gyenge, s a botrányok miatt hitelességének nagy részét elvesztő Gárdától, amelytől közben lassan eltávolodhatnak a szélsőséges-radikális szavazók is. Minderre a Jobbiknak legalább két év állna a rendelkezésére, s ennyi idő alatt el lehet távolodni a napjainkban még oly népszerű Gárdától. Még úgy is, hogy nem kell nyíltan szembemenni az előző kormányok idején jó szolgálatot tevő, de a közbiztonság állapotának javulása esetén egyre terhesebbé váló szervezetnek, mivel elég „csak” megtépázni a szélsőséges-radikális oldalon betöltött kiemelt szerepét, erejét, valamint a vezetőinek a hitelességét. S ha hamarosan a Gárda jelentőségének a csökkenését tapasztaljuk, akkor kijelenthetjük, hogy a Jobbik a mérsékeltebb politizálás mellett döntött. Végezetül pedig - a félreértések elkerülése végett - szeretném hangsúlyozni, hogy a fent részletezett stratégiaváltás csak az egyik választási lehetőség, s természetesen az is elképzelhető, hogy a Jobbik továbbra is a radikálisabb eszközöket kívánja előtérbe helyezni, melyben a Gárda továbbra is központi szerephez juthat. Minderre azonban csak az önkormányzati választásokat követően fogunk választ kapni.