„Vidd haza a kapufát!”

Előre bocsátom, élek-halok a szegedi csapatokért. Több tízezer kilométert utaztam annak idején a röplabdásokkal, mint sportvezető és mint szurkoló. De Külső-Ferencvárosban születtem, itt éltem le életem első felét. A hatvanas években a grundokon és az utcákon alanyi jogon lett minden kissrác Fradi szurkoló. S habár a mai Fradiból kapásból öt nevet sem tudok felsorolni, mégis a zöld-fehérek eredményét vizslatom hétfő reggel a Nemzeti Sportban.

Olvasom a SzegedMa hasábjain, hogy két új szegedi csapat indul az őszi bajnokságokban, ami mostanáig nem volt jellemző. Inkább csapatok megszűnéséről, pályák bezárásáról és eladásáról értesülhettem. Nagy Bélának, a Ferencváros krónikásának köszönhetően gyerekkoromban sokat olvastam azokról a „hősi” időkről, amikor a labdarúgás gyökeret eresztett hazánkban is. Hátha néhány év alatt Szegeden is kialakul egy nagycsapat, hátha épül egy olyan pálya, ahol emberi körülmények között élvezhetjük a meccseket, hátha lesz még bérletem focimeccsekre. Hátha a feltételes módból kijelentő lesz. 1897. május 9.-én játszották Budapesten az első bemutató mérkőzést, melyet osztatlan siker kísért. Csak két év kellett ahhoz, hogy megszülessen Ferencvárosban a saját kerületi csapat gondolata. 1899. április 15.-én a Gutgessel vendéglőben összeült a Gráf József pékmester által megnyert Ferencvárosi Polgári Kör, Springer Ferenc ügyvéd dr., és a kerület sportoló ifjúsága. Nem sokat vacakoltak, hiszen mindenben egyetértettek, nem volt széthúzás, nem voltak önös anyagi érdekek. A fiatalok átmenetileg a Hadik laktanya melletti réten és a Rezső téren gyakoroltak, alkalmanként magukkal vitték a szétszedhető kapufákat. Kellett egy hely, ahol ki lehetett alakítani az első FTC pályát, ez lett a szépemlékű Soroksári út, ahol a Főváros 6 évre játszótér használat fejében ingyen átengedett egy 2387 négyszögöl nagyságú telket. Ezen a telken csak egy 95x55 méter nagyságú pálya fért el, a két alapvonalnál tűzfalakkal, az oldalvonalaknál vasúti töltésekkel. De legalább lelátót nem kellett építeni. Levertek néhány cölöpöt, azokra vastag deszkákat szegeltek és készen volt az ülőhely. A pálya kicsi volt, enyhén lejtett, de ez akkor senkit sem zavart. Malaky bombaerős lövései nyomán a bérház lakásaiban leestek a falakról a képek, a szekrények tetején felborultak a befőttes üvegek. Boldog idők, sötétedés után az idősebb és módosabb tagok vendégül látták a játékosokat: szafaládé, zöldpaprika, kenyér volt a vacsora, csapra vertek egy hordó sört. Együtt énekelte az első Fradi indulót hentes, mészáros, ácsmester, patikus, nyomdász, kereskedő és a norvég főkonzul. A három „E” betű ma is ott van a klub címerében, ERŐ – EGYSÉG – EGYETÉRTÉS. Adaléknak e szép időkhöz még annyit, hogy 1900. decemberében a klubból külön szervezetként létrejött a „Football osztály”, következő év januárjában ferencvárosi kezdeményezésre megalakult az MLSZ. Semmi akadálya nem volt a szervezett bajnokság elindításának, illetve válogatott mérkőzések szervezésének. Az első magyar válogatott gólt ferencvárosi játékos lőtte, Borbás Gáspár Csehország ellen. A „szegedi őstalaj” sok értékes játékost adott többek között a Ferencvárosnak is. Korányi I Lajos 1930-tól játszott a Fradiban, korának kiemelkedő képességű hátvédje, tagja volt a világbajnoki ezüstérmes csapatnak. Kispéter Mihályt és a többi szegedi labdarúgót felsorolják majd a lelkes kommentelők. Keller Józsit jaj de sokszor láttam játszani az Üllői úton. Hozzáállása, profizmusa mindig példaértékű volt, elnyűhetetlen focista. Talán tanulnak tőle a fiatalok. A kör bezárult, ősszel ismét focimeccsre megyek? Az egész történetet azért írtam le, mert szerintem csak pénzből nem lehet jó focit csinálni. S ha a tradíciók elhaltak, értéktelenné váltak, meg kell próbálni az alapoktól újjáépíteni. Én magam szurkolok a sikerért.