Biszku-2

Bajnai és akkori 204 fős, derék parlamenti szavazógéphada nem is tudta, mekkora öngólt lőtt vezére: Magyarországon ugyanis tényleges holokauszt-tagadót csupán elég erős felbontású látcsővel lehetséges találni, míg hazánk a mai napig is hemzseg a kommunista bűnök tagadóitól, de kiváltképp azon bűnök elkövetőitől!

Na végre, igen tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Valakinek csak-csak leesett a húszfilléres, hogy milyen törvényt (egészen pontosan: törvénymódosítást) tetszettek megszavazni. Az ún. „nemzeti szocializmus” és a kommunizmus bűneinek tagadásáról szólót. Jól tették, hogy megszavazták, de most valakinek eszébe jutott, hogy alkalmazni sem ártana. Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő ugyanis följelentette Biszku Bélát – az okból, hogy ha már az 1956 utáni véres megtorlás egyik irányítójaként elkövetett bűneiért (egyelőre) nem is lehet őt felelősségre vonni, legalább ne mondjon olyanokat büntetlenül a kamerába, hogy „Nagy Imre megérdemelte”, sőt, olyanabbakat meg végképp ne. Ha persze bárki úgy gondolja, hogy Biszku Béla – foglalkozására nézvést ellenforradalmár -, a korai Kádár-rendszer feltétel nélküli kollaboránsságának egyik „szellemi atyja”, továbbra is érdemes azon, kivételezetten kiváltságos életkörülményekre, köztük a havi hatszázezer forintot is meghaladó állami nyugdíjra, amelyek az 1989-90-es, elpaktumolt operettpuccs óta sok más közönséges kommunista bűnözőt is megilletnek, kérem, ezt az írást tovább ne olvassa! A fent említett jogszabály-módosítás egyébként nem önálló törvény, hanem az 1978 óta érvényes (!) Büntető Törvénykönyv azon része (269/C§), amelyet a Bajnai-féle viccparlament legutolsó döntéseként ekként módosított: három évig terjedő börtönnel fenyegettessék meg az, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel. A Fidesz akkor nem szavazta meg, csak az esetben lett volna erre hajlandó, ha e paragrafus által a bíróság - a kettős mércét kizárva - a kommunizmus bűneinek tagadását is ugyanilyen módon és mértékben fenyegeti. Az új parlament aztán, egyik első döntéseként beemelte a 269/C-be az utóbbit is. Bajnai György Gordon 204 fős, derék parlamenti szavazógéphada nem is tudta még akkor, mekkora öngólt lőtt vezére: Magyarországon ugyanis tényleges holokauszt-tagadót csupán elég erős felbontású látcsővel lehetséges találni, míg hazánk a mái napig is hemzseg a kommunista bűnök tagadóitól, elmismásolóitól, de ami fontosabb: sajnos még azon bűnök elkövetőitől is! Utóbbiakat pedig természetesen nem három esztendeig tartó szabadságvesztéssel való fenyegetés illetné – jó volna végre lezárni azt a vitát, hogy méltó megbüntetésükhöz elegendők-e a jelenlegi törvények, vagy újak meghozatala válik szükségessé. A jelen törvényalkotási helyzetben ez csupán politikai elhatározás kérdése. „Az igény megvolna rá!” Írtam e rovatba június huszadikán „Biszku és Gyurcsány” címmel egy gondolatébresztőt, vagy inkább gondolat-el-nem-felejtőt arról: ne az történjék a mostani, kétharmados győzelemmel záruló választás előtt beígért elszámoltatással, mint ami 1989-1994 között a kommunizmus bűnöseinek el-nem-számoltatásával történt. Történelmi tény, hogy az államfői posztról épp’ most leköszönt „Hídember” által irányított akkori alkotmánybíróság Antall regnálása alatt nem engedte át a Zétényi-Takács törvényjavaslatot, mely a kommunizmus bűnöseit, ha nem is mindannyiunk maradéktalan elvárásai szerint, de valamely szinten – sőt, szinteken felül! - szankcionálta volna. E történelmi tényből okulván, őszintén remélem, hogy „Gyurcsány-2” című cikkek sokaságának megírására egyáltalán nem lesz szükség.