Segélyország

Segélyen él az ország, segélyen él a népe is, segélyt kap magyar, roma, celeb. Van aki pénzt, van aki ruhát, ételt, lakást. Ha sok lett a termés, ha elvitte a jég, segélyért kiált a gazda, elmosta a víz a házat-kertet-putrit, segély jár. Minden segély indokolt, minden segély jár.

De most már járni jár, csak lassan nem jut. Mert honnan is, miből is legyen segély? Dolgozni is kellene, tenni is kellene a segélyért, azért, hogy legyen másnak, ha kell, legyen neki, ha szükségét látja, és ne legyen az ország Segélyország. Dolgozni kell, kellene. Amíg az alapelv sokak számára az, hogy „nekem ez jár”, de közben sem az esze, sem a keze nem jár a munkán, addig nem is leszünk többek ennél. Segélyország, szegényország. Sok a szemét, sok a lom, sok a tennivaló a köztereken? Lapátra, seprűre fel, ahhoz sem ész nem kell, sem nagy erő. Drága az autópálya-villamos-csatorna építés? Lapátolni mindenütt kell. És a sort lehetne a végtelenségig folytatni. „Segíts magadon, s az Isten is megsegít” – szól a mondás. Igaz, bölcs, örök érvényű… volt eddig. Mikor a kánaáni asszony leborult Jézus elé, így kérlelte: „Uram, segíts rajtam!” Jézus erre így válaszolt: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony azonban így felelt: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” Segélyországban már lassan asztal sem lesz, nemhogy onnan lehulló morzsa. Segélyország… Szegényország… Aidland…