Hibák és torzulások?

Kíváncsian várom Gyurcsány Ferenc esetleges meghallgatását, akiről korábbi blogbejegyzései alapján elképzelhető, hogy komédiába akarja majd fullasztani a vizsgálatot, feltéve persze, ha elmegy a meghallgatásra.

A tévészékház „ostromát” és a 2006. október 23-i „eseményeket” vizsgáló bizottság nehéz helyzetben van, mert négy év elteltével még mindig ott tartunk, hogy fontos eseményeket és történéseket kell rekonstruálnunk azért, mert a bukott hatalom az elhallgatás stratégiáját választotta, hogy a felejtés jótét fátyla lengje be a történteket. Annak kiderítése, hogy mit csináltak felelős pozícióban lévő döntéshozók, kulcskérdés lenne, ám a feltételes módban fogalmazást („lenne”) Petrétei József hozzáállása igazolja. A volt miniszter például azt tudta válaszolni a bizottság kérdésére, hogy ő a tévén nézte az eseményeket, majd megdöbbentő és cinikus módon azzal kérdezett vissza: mit kellett volna csinálnom? Kíváncsian várom ezért Gyurcsány Ferenc esetleges meghallgatását, akiről korábbi blogbejegyzései alapján elképzelhető, hogy komédiába akarja majd fullasztani a vizsgálatot, feltéve persze, ha elmegy a meghallgatásra, mert a távolmaradást jogilag nem lehet szankcionálni, és hát Gyurcsány már előre igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ellene koncepciós kirakatpert szervez személyesen Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc koronatanú lehetne, csakhogy annak idején ő maga állította, hogy személyesen utasította a rendőrséget (ORFK-t), majd pedig alkotmányos érvekre alapozva tagadta, hogy befolyásolta volna a rendőri vezetés munkáját. Mi hát az igazság? Mit tud mondani ez az igazmondására büszke államférfi? A Gyurcsány-féle gordiuszi csomót Bene László és Gergényi Péter vághatná át, de félő, hogy ők is a Petrétei-féle taktikát követik, és legfeljebb azt vállalják fel, hogy „szakmai hibát” követtek el, ami ugye nem főbenjáró vétség, bár megjegyzem, hogy léteznek olyan jogi minősítések, mint foglalkozás közben elkövetett gondatlanság, mulasztás, szabálysértés és gondatlan veszélyeztetés. Mivel csak a véletlenen múlt, hogy a brutális tömegoszlatáskor nem történt haláleset, a foglalkozás közben elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés kategóriáját ki kell hagynom a felsorolásból. Petrétei József becsületére váljon, hogy Gyurcsány Ferenc igazságügyi és rendészeti minisztereként volt bátorsága lemondani a tévészékház ostroma után, amit azonban a kormányfő nem fogadott el. Nem tudni, hogy a miniszter valamifajta divatosan demokratikus szokásjog miatt döntött a lemondás mellett, vagy úgy gondolta, hogy tényleges szakmai és politikai felelősség terheli. A lemondással elvben tehermentesítette volna a kormányfőt, minthogy a felelősség felvállalásával ő vitte volna el a balhét, de ha a kormányfő elfogadta volna a lemondást, automatikusan adódott volna a kérdés: biztos, hogy csak a beosztott miniszter a felelős, a miniszterelnök pedig nem? A kérdés azért vetődött volna fel, mert Petrétei hivatali felelőssége a hatalmi-hivatali hierarchián belül a kormány és az ORFK (Bene László országos főkapitány) közti kapcsolatot érintette volna, „lefelé”, ami viszont óhatatlanul is felvetette volna igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint a miniszterelnök közti kapcsolatot, „felfelé”. Vajon mit csinált a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a tévészékház ostromakor? Ő is tévén nézte az eseményeket? Ha utasította a rendőrséget, mint egyszer mondta volt, mire utasította őket? Ha nem utasította őket, mint másszor mondta volt, miért nem tette? Mert nincs alkotmányos jogköre rá? Gyurcsány Ferenc egyszer már hivatkozott az alkotmányos jogkör hiányára, aminek csak az a szépséghibája, hogy létezik például egy úgynevezett Nemzetbiztonsági kabinet, aminek tagja a belügyminiszter is, ezért kérdés, hogy a tévészékház ostroma és a későbbi zavargások elérték-e a kormány és a Nemzetbiztonsági kabinet ingerküszöbét. Ha nem, akkor az akkori kormány szó szerint katasztrófakormány volt, ha viszont igen, akkor tudnunk kell, hogy az akkori rendőri vezetés hibái mennyiben magyarázhatók magasabb politikai utasításokkal vagy azok hiányával. 1956 után a Kádár János és hívei taktikai okból képesek voltak kemény bírálatban részesíteni a Rákosi-rendszert, ezért nem fukarkodtak olyan minősítéssel is élni, mint Rákosi és bandája. A Kádár-rendszer fénykorában azonban a Rákosi-korszakot már egészen más taktikai megfontolásból inkább csak mint a „hibák és torzulások” időszakának írták le. A gyurcsányista amnézia hasonló módon közelít a magyar jogállam 2006-os válságához: mintha csak a különböző szintű rendőri vezetők hibái, illetve a szervezeten és az állományon belüli torzulások lettek volna a válság okai.