A szégyen mibenlétéről

Az pedig megint más kérdés, hogy a polgármesterben sem vált ki szégyenérzetet a „virtuális kaloda”-ként is elhíresült ügy. Ő ugyan miért szégyellné magát? Nehogy már a nyúl vigye a puskát!”

A szégyen valahonnan az ember belsejéből jön, ahogy tudatosodik benne, hogy ezt-azt elbaltázott, „elcseszett”, elszúrt valamit (milyen kifejezést is használ – na persze, többes szám első személyben - az önmarcangolásnak erre az esetére Gyurcsány Ferenc?). Persze ehhez a lelki állapothoz, a szégyenhez, mások valamilyen okból felénk irányuló várható megvetésének feltételezése is szükségeltetik. Mivel hibáink belátása azonban nem egyszerű, és különösen nem kellemes folyamat, sokunknál a szégyenérzet törlődik a társadalmi érintkezéssel töltött évek, évtizedek folyamán.

Biszku Béla

például

640 ezres nyugdíja birtokában

nem érti, miért kellene mások szerint szégyellnie magát, nem hogy bocsánatot kérnie. A már említett kettővel ezelőtti volt kormányfő meg Őszödön királyi többesben értékelve kétéves országlásának mérlegét, kurtán-furcsán így hárította, vetítette ránk bűntudatából fakadó szégyenérzetét, melynek azóta legapróbb nyoma is a múltba veszett. Ne tessék megijedni, nem kívánok itt pszichológiai fejtegetésekbe bonyolódni, az sem biztos hogy tudományosan úgy van, ahogy mondom, de ettől még ez a véleményem, márpedig amennyiben állást szeretnék foglalni a hódmezővásárhelyi „virtuális szégyenfallal” kapcsolatban, tisztáznom kell: mit értek szégyen alatt. Már csak azért is, mert a polgármester bejelentette intézkedés könnyen lehet, nem éri el célját: amennyiben nem vált ki szégyenérzetet azokban, akikre irányul. Az pedig megint más kérdés, hogy a polgármesterben sem vált ki szégyenérzetet a „virtuális kaloda”-ként is elhíresült ügy. Ő ugyan miért szégyellné magát? Nehogy már a nyúl vigye a puskát! Történt ugyanis, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata honlapján a múlt hét vége felé, egyszer csak megjelent egy lista, mely a Jobbiktól balra álló ellenzéki pártoknál és némely emberjogi szervezeteknél éppúgy kiverte a biztosítékot, mint az az adatvédelmi ombudsmannál. Az ominózus lista ugyanis névvel, címmel sorolja azokat a hódmezővásárhelyieket, akik a városvezetés álláspontja szerint visszaéltek az általuk nyújtott szociális támogatásokkal. A tiltakozók megítélése szerint ez az eljárás súlyosan kirekesztő! Igen. Kirekesztő, mégpedig azon a kiszolgáltatottságukra hivatkozókkal szemben, akik kirekesztik magukat a maguknak igényelt segélyek, segítségek és juttatások igénybevételéből, ezzel közvetlenül másokat rekesztve ki e lehetőség igénybevételétől! Mert minek nevezzem azt, amikor egyesek nem hajlandóak elmenni az ingyenebédért, átvenni az ebédjegyet (140-en, fejenként 12 200 forint értékben), hogy a 28.800 forintos támogatással szembeni, minimálbért jelentő közmunka kapcsán 82 igénylő meg sem jelent a kiközvetítésen, 66 ember nem vállalta el a munkát, míg 22 esetben ittasság, vagy egyéb magatartásbeli ok miatt megszűnt a munkaviszony... Mintegy 300 személy került e listára, a jegyző szerint azért mert: „Évek óta visszatérő probléma közmeghallgatásokon, hogy a lakosság tudni szeretné, kik azok, akik rendszeresen olyan jövedelmet kapnak, amire nincsenek rászorulva, illetve nem jogosultak rá. A 2007. évi CLXXXI. törvény szól a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról, az önkormányzat ennek a törvénynek a szellemében tájékoztatta a lakosságot.” Az akció ellen tiltakozók ezt másképp látják, mi több, személyes adattal való

visszaélés ügyében feljelentést követelnek

! Az adatvédelmi biztos - biztos, ami biztos - addig is, a lista eltávolítására kötelezte az önkormányzatot, de pénteken azt a választ kapta, a lista marad ott, ahol van, a nyilvánosság elé tárva. Most itt tartunk. Pedig van abban valami, amit az ombudsman mond, nevezetesen, hogy a szociális jellegű juttatások odaítélése hatósági jellegű munka, nem igényli az adatok közzétételét, a „visszaélők kiszűrése az adatok közzététele nélkül is megvalósítható”. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a háromszáz érintett egy-két százalékánál többnél, rajtuk kívülálló - például egészségügyi – okokra visszavezethető lenne cselekedetük. Ha nem szorulnak rá, akkor ne igényeljék, de ha igényüket jogosnak ítélik, akkor méltóztassanak az adományt átvenni, a munkát felvenni, mert ennek hiányában mások elől veszik el ennek lehetőséget. Most már csak azt kell megtudnunk, mi az MSZP, az LMP és a TASZ véleménye a bankoknál a rossz adósokról vezetett (szégyen)listáról? Persze, egycsapásra meg lehetne fordítani a helyzetet egy pozitív listával azokról, akik felveszik a segélyt és a közmunkát, ha azok, akik erre valóban rászorultak, nem szégyellnék magukat, nem úgy, mint azok, akik már rég kiirtották magukból a szégyen érzetét, mert életstratégiájuk csak így valósítható meg. Meg – ha már itt tartunk - ne feledjük, holmi szégyenlisták állításánál nem csak legalul van mit-kit felemlegetni: a tisztesség azt kívánja, hogy a felső tízezret is megkaparjuk, nem csak Budapesten a BKV, de vidéken, a saját házunk táján is!