Magyar bacilusok?

A „korlátlanul magyar” hírportál korrekciójával az a bajom, hogy korlátlanul hüje (jé betűvel) és magyarellenes is.

Mielőtt rákattinthattam a „korlátlanul magyar” Kurucinfóra, Vona Gábornak a You Tube-on elérhető politikai reklámját kínálta a Jobbikot korlátlanul propagáló hírportál, amely egyebek mellett a „Szvasztikákkal korrigálták a zsidók második világháborús üdülőtelepét a derék németek” című, „korrigáltnak” feltüntetett tudósítást is közreadta a következő tartalommal. „Nyomozást indított kedden a német rendőrség, miután ismeretlenek horogkereszteket festettek a Hamburg közelében lévő Neuengamme egykori koncentrációs táborának emlékművére. A német hatóságok bejelentése szerint húsvét hétfőn történt az ízléskorrigáló tett annak ellenére, hogy akkor is nyitva volt az emlékhely, és számos látogató volt ott. Jó kérdés, hogy egy keresztény országban miért lehet nyitva egy zsidó intézmény húsvét hétfőn!? A horogkereszteket az alkalmazottak vették észre. Az eset néhány héttel a táborban élő bacilusok elszabadulásának 65-ik évfordulója előtt történt. ’A történtek újra világossá teszik, hogy a történelmi emlékezet nem hunyhat ki, továbbra is ébernek kell maradni a szélsőjobboldal ténykedése miatt’ - ez áll a FIR nevű antifasiszta szervezet közleményében, vagyis csak a szokásos blabla. A Hamburg közelében lévő Neuengamme-ban, illetve a körötte kiépített lágerkomplexumban több mint 100 ezer bacilus élt karanténba zárva Európa minden részéből 1938 és 1945 között.” A Magyar Köztársaság „sztálini” alkotmánya lényegében korlátlanná teszi a vélemény- és szólásszabadságot: mindenkinek alkotmányos joga gyűlölni a zsidókat, és joga van gyűlöletének nyilvánosan hangot is adni. A „korlátlanul magyar” hírportálnak is alkotmányos joga ezért Neuengamme koncentrációs táborának egykori foglyait bacilusnak, a koncentrációs tábort üdülőtelepnek és zsidó intézménynek, a nácikat meg derék németeknek nevezni. A „korlátlanul magyar” hírportál korrekciójával az a bajom, hogy korlátlanul hüje (jé betűvel) és magyarellenes is. Neuengamme koncentrációs táborában a foglyok egy része nem zsidó skandináv volt. Nem mintha erkölcsösnek tartanám lebacilusozni a zsidó foglyokat, de a korrektorok hüjeségét (jé betűvel) mi sem bizonyítja, hogy logikájuk szerint mindenki, aki a náci koncentrációs táborokban raboskodott, kivétel nélkül bacilus volt: oroszok, csehek, dánok, norvégok, franciák, angolok, amerikaiak, stb. No meg történelmi barátaink, a lengyelek. („Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”). Lelki szemeim előtt látom is, ahogy Vona Gábor néhány pofa sör mellett kedélyesen elcseverész a brit testvérpártnak, a Brit Nemzeti Pártnak a vezetőivel arról, hogy az angol meg a velük szövetséges lengyel bacilusoknak milyen hawai volt a náci üdülőtelepeken. A korlátlanul hüjékről ugyanis nem gondolom, hogy úgy gondolnák, hogy az angol, lengyel meg más nem zsidó foglyokat a nácik hájjal kenegették és pálmalevéllel hűsítették volna koktélozgatás közben. A nácik derék németekként aposztrofálása azt a tényt leplezi, hogy nem minden német volt náci, és hogy az üdülőtelepnek aposztrofált koncentrációs táborokban nagy számban voltak németek is. De nem csak lebacilusozott komcsik, bolsik meg hasonló szerzetek, hanem antináci jobboldaliak, konzervatívok és keresztények is. Hitler és a nemzetiszocialisták egyébként is keresztényellenesek voltak, ezért igazán bornírt dolog éppen Húsvét tájékán Németország keresztény voltát felemlegetni a nácik védelmében. A nácizmus és egy normális nemzeti radikalizmus közti, elvileg szakadéknyi különbség bizonyítása hosszabb cikksorozatot igényelne. Itt és most legyen támpont, hogy a németországi német nácik és a magyarországi német nácik (lásd übermensch, Herrenvolk) felsőbbrendűnek tartották magukat, és lenézték a szerintük alsóbbrendű és „segédnépként” kezelt magyarságot. A „korlátlanul magyar” hírportál cigánygyűlölő szerzői és olvasói bizonyára meglepődnek: a magyarokat még cigányoknak is tekintették. Ha néhány „korlátlanul magyar” polgártársunk az egykori NDK területén magyar vendégmunkásként volna bátor tapasztalatot szerezni kelet-német neonácikkal rokonszenvező helyeken, a magyarok pofonokkal és leköpéssel kísért nemzetiszocialista lecigányozásáról első kézből tudósíthatnának. A nácibarát hüjeség magyarellenes szintig képes a történelemhamisításra. 1944-ben, a német megszállás után nem zsidó magyarok is kerültek náci „üdülőtelepekre”, ahol „derék németek” merő kedvtelésből „bacilusként” kezelték őket. Kállay Miklós miniszterelnök megjárta Mauthausent és Dachaut. Fia, Kállay András Mauthausenbe került. Horthy Miklós jobb kezét és bizalmasát, Keresztes-Fischer Ferencet is a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, Gróf Sigray Antallal és másokkal együtt. A magyar nemzeti radikalizmust mintegy megalapító, és a politikai ellentétek ellenére Horthy Miklóshoz végig lojális Bajcsy-Zsilinszky Endre megúszta ugyan a Német Birodalomba deportálást, de a nácik magyar elvtársai, a nyilasok állati módon megkínozták és kivégezték. Egyetlen bűne a náciellenesség volt. Ezt az ezek szerint magyar bacilust, a Magyar Gárda egyik zászlóaljának volt névadóját, a nyilaskeresztes vírusirtók gúzsba kötötték, fejjel lefelé lógatták és verték, és villanyozták. Kivégzésekor azt kiáltotta: „Az Isten szeme mindent lát”. Az auschwitzi üdülőtelepen elpusztított székely szombatosokra, Isten buzgón keresztény híveire is emlékeztetni kell. Azokra, akik vérük szerint ugyan korlátlanul magyarok voltak, de akiket a „korlátlanul magyarok” nyilvánvalóan csak bacilusoknak tartanak. A „korlátlanul magyarokat” hadd utaljam végül provokatív módon a németbarát, radikális jobboldali és antiszemita Milotay Istvánhoz a „bacilusok” kezelésének morális kérdésében: „A Sztójay-kormánynak az a rendelkezése, amellyel a németek követelésére a sárga csillag viselését a zsidóknak kötelezővé tette a budapesti utcák képét egészen megváltoztatta. (…) Megalázó intézkedés volt ez. Nem a magyarság természetében fekszik, még az ellenféllel szemben sem az ilyen eszközök alkalmazása. A magyarság sose talált gyönyört ellenségei lelki megalázásában. Verekedett velük s verekedés közben nem sajnálkozott rajtuk, de legyőzöttségükben leköpni vagy arcul ütni, akkor, amikor kezeik már meg voltak kötözve, ezt nem tartotta férfias, magához illő eljárásnak (…) A budapesti utcákon a sárga csillaggal hullámzó embertömeg kettős szégyenérzetet ébresztett bennünk. Először a férfiatlan eljárás szégyenérzetét, ugyanakkor a vádoló bűntudat szégyenérzetét. A sárga csillagosok megbélyegzett tömegével szemben, majdnem mint megbélyegzett kisebbség, szégyenkeztünk. Mindez egy évszázad vakságára, magunk ellen elkövetett könnyelműségére, mulasztásaira, nemtörődömségére emlékeztetett bennünket. Arra: hogyan jutottunk idáig?”