Orbán országot jár, Gyurcsány országot értékel

„Többen vagyunk, mint gondolnánk” – ez kétségtelenül találó szlogen Mesterházy Attilától, de képzeljük el ugyanezt Hunvald, Zuschlag vagy a másik Mesterházy szemszögéből is, esetleg bizonyos tekintetben Hagyóéból, mennyivel másabb a kicsengése, ugye?

Ki akar végignézni egy olyan meccset, amiről előre tudja, hogy ki nyeri meg? Hasonló érzések támadhatnak az emberekben a közelgő parlamenti választás előtt is: a nyertes kiléte aligha kétséges, már csak a gólarány okozhat némi izgalmat, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az ún. jobboldalon a Fidesz-KDNP pártszövetség önmagában, vagy „csak” a Jobbikkal együtt söpri be a mandátumok kétharmadát. Így aztán nem csodálkozhatunk túlzottan a kampány – néhány üdítő epizódtól eltekintve – eddigi unalmas voltán, s azon sem, hogy legszívesebben már most vasárnap voksolnánk, hogy mihamarabb túllegyünk az egész hajcihőn. Persze, ha jobban belegondolok, szerencsésebb lett volna túlesni „Magyarország visszavételén” már tavaly szeptemberben, egy előrehozott választás formájában, vagy még inkább közvetlenül a 2006. október 23-i „sajnálatos események” után, már ha tetszettünk volna valami forradalomfélét csinálni, elvégre a mi karakán nemzetünknek ez fél évszázadonként kijár. Ám azok a hajók már elmentek, marad tehát az április 11-i fordulatra várakozás, addig pedig a vérszegény kampány, hacsak… Hacsak nem hoz a lassan hömpölygő eseménysorba egy kis színt, s nem dob néhány követ a nyugodt tükrű tóba a két gigász, a két nagy ellenlábas: március 15-én elnöke ünnepi beszédével hivatalosan is beindítja kampányát a győzelemre okkal aspiráló Fidesz, s ezzel kezdetét veszi Orbán Viktor négyhetes országjárása; 19-ére pedig maga Gyurcsány Ferenc, egy igen szomorú korszak névadója ígér a sajtó által országértékelőnek, saját maga által pedig szenvedélyesnek beharangozott szónoklatot. Ha a Fidesz eddigi (nemhivatalos) kampányát vizsgáljuk, az óvatos jelzővel illethetjük legtalálóbban. Megfontolt, kockázatokat minimalizáló – mondhatjuk rá. A Molnár Oszkár- és a Mádi-üggyel csírájában fojtották el az esetleges elhajlásokat, „kibeszéléseket”, a két- és többoldalú viták elől eleddig konzekvensen, de nem harsányan kitértek, a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtésével pedig közvetlen kontaktust teremtettek leendő választóik többségével, ami azért is fontos, mert még a politikai ellenfeleiknél is jobban tartanak attól, hogy szimpatizánsaik a biztos győzelem tudatában fegyelmezetlen szavazókká válhatnak. Megkockáztatom, hogy itt majdnem fordított arányosságot látok, vagyis az a közvélemény-kutató cég tenné a pártszövetségnek a legnagyobb szívességet, amelyik az utolsó héten picivel ötven százalék alá árazná be a Fideszt. Pár napra rá közel lehetne a hatvan. Arra is nagy összegben mernék fogadni, hogy - ha leendő kerekasztal-beszélgetéseken képviseltetik is magukat, mint a hét elején Navracsiccsal a liberális szavazókról szólón - nem lesz sem Orbán-Mesterházy, sem Orbán-Vona miniszterelnök-jelölti vita; Bokrosról majd a maga helyén. Nézzük másodikként az MSZP eddigi teljesítményét, annak előrebocsájtásával, hogy az ilyenkor szokásos erősorrendet szem előtt tartva két-három hét múlva már meglehet, harmadik helyen szerepelnek majd vizsgálódásaink sorában. „Többen vagyunk, mint gondolnánk” – ez kétségtelenül találó szlogen Mesterházy Attilától, de képzeljük el ugyanezt Hunvald, Zuschlag vagy a másik Mesterházy szemszögéből is, esetleg bizonyos tekintetben Hagyóéból, mennyivel másabb a kicsengése, ugye? A nyolc éve kormányzó párt kampánya három szálon fut, a legharsányabbat a rendőri-ügyészi vonulat képezi, a másodikat a fiatal kormányfőjelölt és a mögötte felsorakozók alkotják, míg a harmadikat maga Ferenc testvér. Megvallom, nehezen tudom magam akár egy régvolt, akár egy leendő MSZP-szavazó helyébe képzelni, így azt sem tudom, hogy ha vacillálnék két lehetőség között, mármint hogy otthon maradjak április 11-én vagy elballagjak az MSZP-re szavazni, Gyurcsány erőteljes kampánya melyik irányba billentene el. A korszakalkotó korszaknévadó azt nyilatkozta, hogy mindenben egyeztet pártja kampánycsapatával, nem saját szakállára dolgozik, esze ágában sincs a leendő frakcióvezetői, pláne nem az elnöki posztra ácsingózni, amit én készséggel reggel, délben és este is elhiszek neki. Meglehet, mégis öngólt lő azzal, hogy a jótékony feledés homályából ismét a frontvonalba lép elő, elvégre a közelgő elszámoltatás legnemesebb vadja továbbra is ő. A Jobbik a direkt kampány területén a televíziókból és a sajtóból szinte teljesen kiszorult, a másodlagos szereplési indexe viszont nem alacsony: mások sokat beszélnek róla. Az interneten viszont továbbra is verhetetlennek látszanak, s jobb híján a közvetlen jelölt-választó kapcsolatot forszírozzák, eljutnak a közepes és a legkisebb városokba, jelentősebb falvakba is, nem véletlen, hogy támogatottságuk ezen településeken a legnagyobb. Érdekes, hogy a Fidesz-közeli sajtó és média által mintegy egy hete indított összehangolt támadásra egyelőre nem ellentámadással, hanem békülékenyebb hangvétellel válaszoltak – e téren további, figyelemre számot tartó fejlemények várhatók. Vona Gábornak a Fidesz-közeli publicisták kiprovokálta, Orbánhoz intézett nyílt levele határozott különállást, különutat jelez – megjelenése után a nemzeti sajtó agyonhallgatta, a balliberális oldal viszont agyonelemezte. A benne vizionált, egyre formálódónak leírt Fidesz-MSZP nagykoalícióban (melynek realitása, ismervén a Fidesz politikusainak és szavazóinak ez irányú érzéseit, szinte a nullával egyenlő) szerintem maga a Jobbik elnöke sem hisz, ráadásul e „mérhetetlen veszély” előre vetítése aligha bír mozgósító erővel. Valami mást kell kitalálniuk céljuk, a mintegy félmilliónyi, a Fidesz és a Jobbik között választani még nem tudó biztos szavazó meggyőzésére. Ugyanez vona-tkozik a másik félre is: primitív lejárató módszerrel, úgy, hogy nyakon öntik a nyilvánosságot valódi, de inkább vélt, internetes szerelmes/erotikus levelezéssel, nagy bizonyossággal éppen a remélttel ellentétes hatás érhető el. Végezetül a kicsikről: nem látom most a korábbi választásokon egy százalékra és így állami támogatásra éhes törpepártok tülekedését. Hol van a Munkáspárt, hol a MIÉP, hová rejteztek a mindenféle kisgazdák és a szocdemek? Ha országos lista állítására van is, a bűvös öt százalékos határ megugrására egyre kisebb az esélye az MDF-nek és az LMP-nek. Utóbbinak azért, mert úgy kampányol, hogy nem kampányol, úgyszólván láthatatlan, az előbbinek pedig azért, mert a nagy elvi alapvetések és bakugrások, személyi villongások közepette elfelejtették megszervezni a cédulagyűjtést, az utolsó héten pedig már késő leszállni a földre. Sokadik választásukat élik meg, mégis szarvashibát vétettek, pedig, ha egy hónapja bármelyik, közepesen tájékozott állampolgártól megkérdezik, biztos szívesen elárulta volna, hogy az MDF listájába az SZDSZ-szel közösen indított jelöltek nem számítanak bele. Orbán-Bokros vita helyett tehát Dávid-Bokros vita, vagy inkább veszekedés várható, mégpedig vélhetően a „melyikőnk rontotta el” tárgykörben. Némi kárörömmel vegyes szomorúsággal jegyezte meg az egyik egykori alapító, hogy amennyiben országos lista állítására sem lesz képes, ugyanolyan méltatlanul, vagy inkább legutóbbi önmagához mégiscsak méltón múlik ki az MDF maradéka, mint amilyen módon az elmúlt nyolc esztendőben létezett.

Sandi István