Nem készült el, mert..., kátyús, mert..., nem építjük meg, mert..., lehetne folytatni a sort. "Nincs rá pénz!" jön zsigerből a válasz. De van pénz másra, puccparádéra, vég- és önkielégítésekre, autó- és bútorcserére. Azért nem volt ez mindig így. Régebben sem volt mindenre pénz, sőt akkor még "uniótlanok" is voltunk. Érdekes mód azonban mindig épült valami. Ja persze, mondhatják az okosok, most is épül! Miazhogy, nem kicsit, nagyon! Viszont pont olyan dolgok szépülnek, épülnek, amitől a gatya a seggünkön nem lesz kevésbé lyukas, a lábunk tisztább, a munkánk több. Azaz lesz, csak nem nekünk. Rémálom és rémébredés ma Szeged. Szépek leszünk – harsogja a regnáló vezetés. Jön majd a turista és szájtát majd mindenütt. Juj, de kurvajó lesz nekünk. Eljő a Nagy Turistatestvér, és csak úgy két marokkal szórja majd a pénzét nálunk hetekig. Jó, ebben is van valami ki igazság, mint mindenben, amit mondanak. Jó lesz ez a vendéglősnek, a Szabadtérinek, némely szállodásnak, bár nem nagyon "alvad" nálunk a vendég, hiszen autópályán ide-oda száguldhat. Miért pont itt éjszakázna. Egy Ópusztaszer, egy szabadtéri oszt huss haza. Viszont mi itt maradunk a "rengeteg" munkahelyünkkel. Nincs nagy munkanélküliség, nem voltak tömeges elbocsájtások – mondta minap a főjuhász a nagyhodályban a báránykáknak. Nem birkát mondok, mert azoknak valamicske eszüknek kellene lennie, bár a tévéközvetítést és a képeket elnézve, valóban nem pecsenyebárányok ültek a karéjban. Szóval nem volt tömeges a munkavesztés? Hát persze, mert nem volt már mit veszteni. Nagy ésszel 8-10 év alatt kiherélték Szeged nagy foglalkoztató helyeit, tudja, aki tudja, mi volt itt valaha. Persze, mert racionalizálni, meg privatizálni, meg konstruálni kell. Majd lemegyek a kisboltba, és mondom a kisasszonynak, hogy engem racionalizáltak, és most szeretnék 10 dekát az olcsóbbik parízerből, amit majd bekonstruálok a pofámba. Munkanélküli város vagyunk. Van ugyan egyetem, meg klinika, meg "tescorametrolidlaldli", ahol dolgozhatnánk, meg költhetnénk amit tudunk. A megamultikban persze diákok kuliznak, hangzatos gyakornoki állásban, közben a 10-20-30 év kereskedői gyakorlattal rendelkező, valóban szakemberek pedig sorban állnak segélyért. Picit ésszel kellett volna gondolkodni, tisztelt jelenlegi "építők"! Előbb kellett volna a nagy jólétben megcsinálni azokat a helyeket, ahol majd mi, lyukasgatyájúk dolgozhatunk, azután lehet puccparádézni. Előbb kellett volna rendes utakat építeni, azután meg nem lenne rajta gödör. Persze, biztos klassz lesz a Lófara, idilli lesz suhanni a dísztéglákon, krumplit böngészni a Marson. Persze, mindezt lyukas gatyában. Majd jön a turista, és mi majd úgy teszünk, mint Kinte Kunta: igen gazdám, ide hamuzzál a számba, mert drága volt a dísztégla. Nincs rá pénz? Miből is lenne, mert a volt, az most már másutt van. "Majd a gyermekeinknek jó lesz, csak tartsunk még ki egy kicsit." A marhája, már lassan unokám is lesz, hát mire tartsak még ki? Ifjúként rendszert váltottam, felnőttként kitartottam, most még húzzak a szíjon? Hová? Nincs már luk, csak hátul, annak meg állítólag örülnöm kellene, hogy ott van. Nincs rá pénz? Hát legyen! Vagy vissza – persze erre kicsi az esély –, vagy normálisan. De legyen és arra, amire valóban kell. Vagy lehet, hogy évente kellene választásokat tartani, mert akkor mindig épülne valami. Így csak négyévente van cirkusz, közben meg nincs kenyér. De csak így tovább, szépek leszünk a megterített ünnepi asztalnál: felül öltönyben, alul meg lyukas zokniban és klottgatyában vigyorgunk a vendégekre. Igen, igen, igen... Hajrá Szeged!
