Vélemény

Össze-vissza trikolor

Össze-vissza trikolor

2010. január 20., szerda
Össze-vissza trikolor

Kaptam egy kis feddést - amolyan hátulról -, hogy túl sok a politika így blogosan is. Csakhogy a választások éve van, felfokozott a belpolitikai hangulat, s hát valljuk be, kell is egy kicsit, mivel a demokrácia lényege hovatovább az is, hogy a választók nem csak úgy össze-vissza, „x” ide, „x” oda, hanem felelősen igyekeznek ítéletet alkotni: vajon melyik az a tömörülés, amely megérdemli voksukat? Ebben az agyalásban a sajtónak minél több nézőpontot illő felsorakoztatnia. Legyen bőséges a zsurnalisztapiac kínálata.

Tehát ennek szellemében: plakát. Megjelentek a héten a két nagy ellenfél, bal és a jobb óriásplakátjai. A narancsosoké nem kíván sok magyarázatot. A közhangulatra erősít, azokat a szavakat rakta egymás mögé, ami hosszú, nyolcéves hanyatlásunk után szinte minden polgár érez, s vár 2010-től. Ezt a várakozást kötik önmagukhoz - egyfajta messianisztikus attitűd. Na de az MSZP szegedi falragasza az ám igen, nem semmi, tehát valami, valami olyan produktum, ami az egész marketingvilág esszenciáját jeleníti meg, a fogyasztói társadalom alárendeltségét egyfajta eszmei tőkének, amely manipulatív eszközökkel próbálja megteremteni a maga érdekvalóságát, gyakran fényévekre a valóditól. Az országos választásokon, a parlamenti országgyűlési képviselői helyekért induló szocialisták itt Szegeden a lehető legtávolabb próbálják helyezni magukat a szocialista párttól. Hiszen történetének a mélypontján, a béka, sőt a mélytengeri tintahal ülepe alatt tengődő szegfűsök tábora, logója most nagyon rossz szimbólum. (Épp, mint Gyurcsány, akit bukása után sebtében kiretusáltak Botka László mellől egy kötetbe készülő fényképről.) Ezért a szocialisták belementek abba, hogy Szegeden a személyekre koncentráljanak, hiszen utolsó végvárként nagyobb eséllyel őrizhetik meg a várost, ha nem pártpolitikai, hanem a helyi sikereket erősítik, s ehhez kötik e személyeket. Erről szól a plakáton a „Szeged mindenek előtt” szlogen a három húzónév – Botka, Ujhelyi, Kozma – alatt, ami azt sugallja, hogy a város érdekében nem számít a szín, Szeged érdekében tegyük félre pártos előítéletünket, nézzünk szét, ezt a sok szépet és jót itten-e ezeknek az áldott jó szociknak köszönhetjük, mellékes, hogy országos szinten voltak-é kérdéses gombnyomásaik, az államunk katasztrofális helyzetéért mennyiben felelősek. Mellékes, menjenek ismét a parlamentbe! S mi talán el is hisszük, hogy függetlenek minden rossztól, ami az MSZP-hez köthető, hiszen az a hervadt szegfű is le van ejtve a jobb alsó sarokban, amolyan mini. És a legnagyobb húzás, a nemzeti lobogónk, a trikolor elrejtése a plakáton, piros, zöld fehér sorrendben. Megkérdeztem néhány ismerőst a plakát fényképét mutogatván, hogy minek a színei láthatóak, és csodálkozni fognak, a tudat alatti reflex működik: „A magyar zászló… ja nem ez piros, zöld, fehér.” Ügyes. A nemzetiséget erősítik, de azért annyira csak, hogy ne legyen egyértelmű, és ne is túl jobbos. Ez a láthatatlan, de érezhető trükközés jellemezte szerintem az egész párt elmúlt nyolc évét, s e miatt nincs semmi, vagyis van valami. Valami nekik, nekünk pedig a semmi.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.