A pénzügyminiszter svédasztala

Paradox módon az új nyugdíjrendszer épp a nyugdíjasokra nem fog közvetlenül vonatkozni. Ám minél fiatalabb valaki, annál érintettebb lesz.

A halk szavú, megfontolt nyilatkozatairól ismert egykori (és minden jel szerint leendő) pénzügyminiszternek igenis van humora. Így senki se csodálkozzon, ha Varga Mihály beiktatása utáni első hivatalos útja Svédországba vezet majd. A Figyelőnek adott, immár inkább hírhedt, mint híres nyilatkozatából sem hiányzott a szakmai megfontoltság, csupán azt felejtette el a Fidesz alelnöke, hogy választási kampány idején ő elsősorban alelnök és képviselőjelölt, s csak azután pénzügyi guru, s pártja gazdasági „főszakértője” – bár a nyugdíjak körüli, a nyugdíjasok szavazataiért folytatott verbális háború az ő ártatlan interjúja nélkül is előbb-utóbb kitört volna. Nem is értem, hogy miért a mintegy hárommillió nyugdíjas elleni támadásnak érzik a kampányoló felek mindazt, amit egymásról feltételeznek – a rendszer esetleges átalakításakor a mostani nyugdíjasokhoz nyilván nem nyúlnának hozzá, félnivalójuk inkább a nyugdíjba készülőknek, az ötvenes éveiket, hatvanas éveik elejét taposóknak lehet. Azt több mint komolytalanság feltételezni, hogy a következő kormány „levenné” Szabó néni jelenlegi nyugdíját hetvenezer forintról hatvanezerre. A jelenleg hatvanhárom éves nyugdíjast sem küldik vissza, hogy Kovács bácsi, húzzon rá még a munkahelyén két-három évet, utána fizetjük az apanázst. Az 1946 és 1960 között születettek azonban okkal aggódhatnak, hogy új, általuk nem ismert feltételekkel vonulnak majd nyugállományba, a pártok mégsem nekik címezik a kérdőíveket és a szórólapokat; ki érti ezt? Márpedig az ötvenes évek elején születettek igen sokan vannak, ők a Ratkó-gyerekek! A Fidesz ígérete a nők rugalmas nyugdíjkorhatáráról (elégséges a negyvenéves szolgálati idő) kétségtelenül komoly engedmény, hiszen aki folyamatos munkaviszonyt tud igazolni - a gyes, a főiskola, az egyetem persze továbbra is beleszámít -, akár 58 évesen is élvezheti majd az öregségi nyugdíj előnyeit. (Alig várom, Thürmer mikorra időzíti kampányában, a kádári nosztalgiára építve, az 55 és 60 éves korhatár visszaállításának óhaját.) Ám hova tűnik a törvény előtti egyenlőség? Radikális férfiszervezeteket vizionálok, melyek hideg (nem meleg!) fejjel felváltva tüntetnek a Parlament és az Alkotmánybíróság előtt, egyenlő bánásmódot, esélyegyenlőséget követelve, s petíciókkal bombáznak strasbourgi bíróságtól ombudsmanig mindent és mindenkit, ami és aki az eszükbe jut. Némi okkal tennék, hiszen ama 65 esztendő, figyelembe véve a magyar férfiak várható élettartamát és általános egészségi állapotját, lassan a szó szoros értelmében is életszerűtlen korhatár. A legnagyobb veszély, amely a nyugdíjrendszerre leselkedett, a kassza teljes vagy részleges privatizációja, elhárulni látszik. Nem tudjuk meg tán soha, mennyire véresen volt komoly az erre vonatkozó MSZP-s, de inkább SZDSZ-es szándék, mostantól négy évig azonban egészen biztosan még az ijesztgetés szintjén sem jön elő. Igaz az is, hogy kampányidőszakban értelmes vitára a hosszú távú tervekről nem számíthatunk, márpedig vannak ilyenek, mégpedig nagyon is komolyak a Fidesz és a KDNP háza táján, egészen biztos. Ha másból nem, hát Varga Mihály elszólásából erre bízvást következtethetünk. Az köztudott, hogy a nyugdíjkasszába befizetett összeget évente mintegy 500 milliárd forinttal kell kiegészíteni, állami kölcsönből vagy épp más adóbevételekből. Horribile dictu, ha Szabó néni nem 20, hanem 25 százalékos áfával fizeti ki a villany- meg a gázszámlát, Kovács bácsi pedig egyre drágább adótartalommal vásárolja meg az amúgy is egyre drágább tank benzinjét vagy két korsó sörét, tulajdonképpen önmaga nyugdíját (is) finanszírozza. (Akármilyen abszurd, ez ugyan minimális mértékben, de Kovács adóbiztos bácsira is vonatkozik.) Hogyan lehet megoldani, hogy ez a horribilis hiány eltűnjön, vagy legalábbis radikálisan csökkenjen? Praktikusan úgy, hogy kevesebbet fizetünk ki, és többet szedünk be. A meglévő nyugdíjak összegét nyilván nem csökkentik (…tovább, a tizenharmadik havi már úgyis az enyészeté), ezt kampány ide, kampány oda, nyugodtan elhihetjük. Lehetséges-e, hogy kevesebb nyugdíjasnak fizessenek a kasszából? Bármilyen furcsa, ez lehetséges. Magyarországon 800 ezer rokkantnyugdíjas van (vö: az ötmilliós Szlovákiában mindössze 70 ezer, és ők ezt is sokallják!), ebből 450 ezer még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt. Nem titok, immár két évtizede bevett gyakorlat az országban, hogy a munkanélküliség elől az államilag biztosított rokkantnyugdíjazásba menekülnek az emberek, s e fölött sokáig az állam szervei is szemet hunytak. Hivatalos felmérések szerint a rokkantnyugdíjasok harmada munkaképes. Igen ám, de egy esetleges szigorítással – melynek első jelei két éve mutatkoznak -, tekintettel a munkaerőpiac helyzetére, az innen kiebrudaltakat nem a munka világába, hanem a senki földjére száműzné az állam. Mindazonáltal ez valós, ám igen kényes probléma, ne csodálkozzunk, hogy a szavazatmaximálás időszakában senki sem hozakodik vele elő. Hogyan lehet több pénzt beszedni a nyugdíjkasszába? Hosszú távon úgy, hogy megfordítjuk a népesedési trendet – ez jelenleg a vágyak birodalmába tartozik, de szép álom. Vagy pedig úgy, hogy rengeteg munkahelyet teremtünk, s ezáltal számottevően nő a járulékfizetők száma – ez az egyetlen, közép távon járható út, e téren kinyilatkoztatásban és nemes szándékban nincs is hiány. Van még két terület, ahol pusztán a jogszabályok szigorításával illetve a meglévők betartatásával is komoly eredményeket lehetne elérni. Milliós nagyságrendről van szó: a kényszervállalkozók, és az alkalmazottként minimálbérre bejelentettek tömegeiről. Milyen szívesen lennének ők tisztességesen megfizetett alkalmazottak! Aztán, hogy a járulékok Fidesz által tervezett radikális csökkentése (és számos más intézkedés) mennyire eredményezi azt, hogy a munkáltatók jobb belátásra térjenek és végre emberszámba vegyék e pária sorsúakat, majd a gyakorlat dönti el. Afelől ne legyenek kétségeink, hogy a következő évek egyik legnagyobb horderejű változása az új nyugdíjrendszer lesz, persze fokozatosan, lépcsőzetesen bevezetve. Így paradox módon ez az új nyugdíjrendszer épp a nyugdíjasokra nem fog közvetlenül vonatkozni. Ám minél fiatalabb valaki, annál érintettebb lesz. Több mint valószínű, hogy alapvető szerepet kap majd az ún. NDC (notional defined contribution, azaz névleges egyéni számlás) rendszer. Pontosan jegyzik mindenkinek, hogy élete során ő maga illetve a különböző munkáltatók mennyit fizettek be a számlájára, s ezt súlyozzák majd egyéb paraméterekkel. Engem már csak az érdekel, hogy hogyan kalkulálják majd ki a havi járandóságomat? „Papíron” a 65. születésnapom után mennyit „engednek” még államilag finanszírozva élnem? Öt évet? Tízet? Ha jól viselkedtem, tizenkettőt? S utána(m) a Taigetosz?

Sandi István