Gyerekpóráz anyukáknak

Minden nő életében eljön az az időszak, amikor a legnagyobb vágya az anyaság lesz. Többnyire már akkor, ha az egzisztenciális feltételeket megteremtette, és a tökéletes párt tudhatja maga mellett.

Nyaranta lehetőségem nyílik arra, hogy egy másik kultúrával, Angliával ismerkedhessek. Idén egy kisvárosi ételfesztiváljára látogattunk el egy társasággal, ahol meglepődésemnek adtam hangot, mikor az angolok nevelési stílusának egy különleges elemével találkoztam. Dadaként tanúsíthatom, nem jellemző, hogy munkanap után körbepuszilgatnák a gyerekeket, sőt ennek nem is véltem felfedezni náluk a hagyományát. Már eleve az a tudat, hogy egyik napról a másikra idegen felügyelőre bízzák csemetéiket - valljuk be -, ez a mi nézeteinktől nagyon távol áll. Ezen a bizonyos fesztiválon a hatalmas tömegben egy anyukára lettem figyelmes, akinek kezében egy póráz volt, de annak a végén, nem egy kutya, hanem egy kisded sétált felszabadultan. Ahogy hazaértem, beszéltem magyar anyukákkal, és mindenképp magyarázatot szerettem volna keresni az angliai eszköz használatára. A várt felháborodás helyett viszont mással szembesültem. Az anyukák egy percig elgondolkodtak, utána pedig egyenesen jó ötletnek tartották. Visszakérdeztek, minek örülnék jobban? Ha a gyerekemet látnám szaladgálni az úttest közelében, és akár kitenni egy gázolás veszélyének, vagy használnám ezt a találmányt, amivel megelőzhető a baj. Még ha az érvelésben van is valami, a mi kultúránknak biztos vagyok benne, hogy szemet szúrna ez a kellék, és ennek bizony hangot is adnának az emberek. Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen szellemben szeretné nevelni gyermekét, mit tart követendőnek, és mit nem. Én addig is nyitott szemmel járok a világban, és figyelem a következő megjelenő hóbortot…