Négerropi és MSZP-koktél egy asztalnál

„Majd megírod a blogodban” – mondta barátom a lehető legtöbb gúnnyal, igen magas erkölcsi építményéről reám tekintve, mondhatni lenézve engem, mert liberális vagyok. Ja, utóbbi komoly belső agyvillanás lehetett, mint később az is, immáron odakint a verbálgalaxisban, az asztalnál ülő másik barátomnak címezve, hogy „már megint ez az MSZP-s duma”.

A történet az U20-as válogatott Ghána elleni világbajnoki mérkőzésén zajlott, mikor a magyar csapat ötven éve nem látott sikerén is túl volt az elődöntőbe jutással, és épp a döntőbe kerülésért küzdött az afrikaiakkal. Az én liberalizmusom azért lett az ami, és azért kapott lenéző, gőgös gúnyt, célzásokat (egyébként a később „leemeszpézett” társtól is), mert meg mertem jegyezni, hogy ennyi rasszista dumát másfél óra alatt régen hallottam egy kocsmában, mint amit a ghánaiak kaptak, teszem hozzá, nemcsak a mi asztalunk felől. A „leemeszpézett” szurkolótársunk – aki egyébként a labdarúgásban él már vagy két évtizede – pedig azért bukott le, mert az enervált első félidőre, hibákra próbált magyarázatot találni, amolyan kocsmai értékelést tartott: elmondta véleményét. Az MSZP-s attitűd talán az lehetett a dologban, hogy csapatunk vesztes állásban volt, és a sikertelenséget akarta magyarázni a jelenleg edzőként is dolgozó barátunk. Tényleg, a Belga-szám megvan? A Huszonkét férfi című opusz: „Igazából az időpont nem volt annyira jó, a fiúk ilyenkor még aludni szoktak, és a nap is rossz szögből sütött… a második gólról egyáltalán nem mi tehetünk, a partjelző intett valamit, mi meg mindannyian félreértettük… az ötödik gól előtt lett volna egy helyzetünk de csak a félpályáig jutottunk… a szünetben az edző, Gabesz bá mondta, hogy húzódjunk ki szélekre, mindannyian kihúzódtunk, középen lett egy hatalmas üres terület… a hetedik gól olyan gyors lett, hogy nem is láttuk…” Na, ez a rossz bizonyítvány magyarázása, így néz ki, ugyi? (Belgáék tudnak valamit?) Mint négervédő – vagy csak a huzamosabb ideig tartó, folyamatos rasszista poénokat már egy kicsit szánalmasnak tartó kutya – lettem én liberális, s vagyok az gyakran eme asztalnál, ha a humánum oldalára helyezkedek olykor egy-egy pofonosztásnál. Miután pedig kikaptunk a feketéktől, igen jó második félidőt produkálva, a „majd megírod a blogodba” duma és az elemeszpésedés után tette fel hasonló dühvel barátom a kérdést, hogy ő bizony nem hiszi, hogy van az országban olyan baloldali portál, ahol úgy vádaskodnak, marják, fikázzák, s küldik el egymást a búsba az elv- s asztalbarátok, mint

a mi portálunkon teszik ezt néha a polgári gondolkodású hozzászólók

... Naná, hogy megírtam a blogomban!