Baráti, nem baráti sajtó, vagy csak az aurám?

A szegedi szocialista polgármester és alattvalói által nem barátinak minősített négy muskétás: Magyar Nemzet, HírTV, Echotv és a SZEGEDma.hu. Nem voltunk rajta az adófizetők pénzén fenntartott apparátus sajtólistáján. A hírversenyben ez bizony hátrányt jelenthet számunkra, jogi aggályok is felmerülhetnek ám.

A mai szeminárium témája: baráti és nem baráti sajtó, avagy a magyar demokrácia médiabirodalmának eddig nem tanított terminus technicusainak megtestesülései. Filozófia: hogyan egzisztál egy fogalom? Kezdjük a bemutatást Szeged Megyei Jogú Város sajtólistájánál. Régóta tapasztaltuk, hogy bizony valahogy a városházához, önkormányzathoz kötődő eseményekről csak az MTI előfizetésünk árán kapunk hírt. Szegedi sajtókörökben mozogva aztán volt alkalmam rápillantani a városházi sajtólistára, amiről bizony hiányzott a szegedi szocialista polgármester és alattvalói által nem barátinak minősített négy muskétás: Magyar Nemzet, HírTV, Echotv és a SZEGEDma.hu. Nem voltunk rajta az adófizetők pénzén fenntartott apparátus sajtólistáján. A hírversenyben ez bizony hátrányt jelenthet számunkra, jogi aggályok is felmerülhetnek ám. Hoppá?! Aztán az egyik ellenzéki képviselő a polgári oldalról első fokon pert vesztett a várossal szemben, amiről a sajtószolgálat rögtön kiküldte a torony kapitányságának közleményét, s láss csodát, most először a SZEGEDma.hu polgári portál is rákerült a listára, vagyis nem, külön pötyögték be. Bizony. És ha hiszik, ha nem, a szerkesztőség épp szerteszét, tett-vett, s mire az egyeztetés megtörtént, hogy mit az oldalon és hová, már jött is a számon kérő telefon (régvárt reváns), hogy mi van gyerekek, miért nem teszitek ki a képviselőről szóló hírünket, már elküldtük. (Szerintem egyébként stopperral mérték az időt, valami internethez értő, sajtóbarát segítségével, aki aszongya: kész, letelt, ennyi idő alatt már fenn kéne lennie, biztos; hívhatod őket, ha-ha-ha.) De ez még mind semmi ahhoz képest, amit a baráti és nem baráti sajtó egzisztálásának a mintapéldájaként most hallhatnak. Hétfőn két cikk előmunkálatait megkezdve felhívtam telefonon először a Mars tér kapcsán a beruházásért felelős városi céget, elmondva, hogy lenne egy cikk, nekik pedig három kérdés, de az írás főleg a kereskedők kipaterolásának módszeréről szólna, és a pereket is érintené stb. Ez egy jelentős példányszámú hetilapba lesz (fene azt a lepcses szádat – mondta gyakorta jó anyám). Rendben, kérdéseket várják géppostán, majd válaszolnak. Még mindig hétfő. Másik telefon a jegyzői irodába, hogy kellene nekem egy nyilatkozó a karzatlezárással kapcsolatban, kérdezném, hol tartanak, miért épp most, mi lehet mögötte, van-e valami stb. Ez pedig egy 175 ezres megyei havilapba lenne. A jegyző nem ér rá, majd visszahívnak, hogy ki nyilatkozzon. És most kedd: én utazok külföldre, visszajelzés egyik helyről sem érkezett, ezért egy telefont megeresztek a buszból ide is, oda is. Jaj, jaj, sok a dolog, várjak, nyugodjak, a kérésem ki lesz elégítve. Kedd este hazaérek, gépre tekintek, és a Délmagyarország napilapban ki lettem elégítve. Egy cikk a Mars térről, a kérdéseimre ott a válasz, de egészen más a szövegkörnyezet, mint ahogy azt én szeretném, fogom majd, sőt az újságíró meg is jegyzi cikkének elején, hogy tegnap, azaz hétfőn érkezett, kapta a hírt. Aztán ott a másik cikk a napilapban a karzatlezárásáról is, szintén a hétfői telefonom utáni napon jelent meg, ez is baráti szövegkörnyezetben, ahol a statikusok bizony nyilatkoznak, hogy szükséges, semmi mögöttes, kell, no. Szerda reggel azért én is megkaptam a válaszokat… Baráti, nem baráti sajtó, kedves hallgatók. Ezek a módszerek kimaradnak a kurzusokból az egyetemeken, csak az inasévek alatt szembesül vele, aki inasként tanulja a tolltartást, no meg most, ezen a szemináriumon. Mancika, a takarítónk és törzsszurkolónk szerint közvetve munkatársa lehettem a százéves lapnak is. Én mondtam neki, hogy ez lehet pusztán véletlen is, de nem győztem meg. Egyszer a gurum azt is mondta, hogy ne olvassak több keleti izét, mert már akkorára terjesztem az aurám, hogy hatok, és nagy féltékenységében ki is rúgott. Azóta nem tudom szabályozni, csak csapong össze-vissza, önkormányzatok, szerkesztőségek, sajtósok, köztisztviselők, közalkalmazottak között... Hogy mi? Hát az aurám.