Bajnai Gordon bajusza

Kezdő egzisztenciálfilozófusoktól kedve politikai pszichológusokig bezárólag talán nincs is senki, aki ne bizonyítaná: politikusok portréjának nyilvános demonstrációkon történő karikírozása során a gyermeki lélek tobzódik tovább. Mert hát mivel lehetne magyarázni, ha nem ezzel, hogy intellektuálisan túlfejlett amerikai tüntetők Hitler-bajszot rajzolnak Barack Obama képére?

Bajnai Gordonnak nincsen bajsza, de lehetne. Kormányfőknek és elnököknek akkor van s lehet bajszuk, amikor az ezerfejű cézár, az istenadta nép úgy akarja. A bajusz objektív nem léte semmi esetre sem akadálya az elbajuszosodásnak. Nincsenek erre nagyobb bizonyítékok, mint a padláson porosodó iskolai történelemkönyvek, mert egy magára valamit is adó nebuló számára lelkiismereti kérdés úgy lezárni a tanévet, hogy a történelem bajusszal és szemüveggel meg nem vert nagyjainak képeire minimum kefebajszot és Lennon-szemüveget pingáljon, orcájukat kereszt alakú ragtapasszal, kobakjukat meg indián tolldísszel ékesítse. Kezdő egzisztenciálfilozófusoktól kedve politikai pszichológusokig bezárólag talán nincs is senki, aki ne bizonyítaná: politikusok portréjának nyilvános demonstrációkon történő karikírozása során a gyermeki lélek tobzódik tovább. Mert hát mivel lehetne magyarázni, ha nem ezzel, hogy intellektuálisan túlfejlett amerikai tüntetők Hitler-bajszot rajzolnak Barack Obama képére? Obama el- és lehitleresítése meg a hasonló huncutságok nem éppen üdvözlendő aktusok, de politikai pedagógiailag mindenképpen felérnek egy makarenkói pofonnal. Azok, akik kapják, de leginkább az ő kockafejű híveik megtanulják, hogy milyen érzés Hitlerhez meg mindenféle rissz-rossz diktátorhoz hasonlítani demokratikus ellenfeleiket, mely műfaj gyakorlása mindeddig igazán a baloldali sajtó és entellektüelek kulturális kiváltsága volt szerte a világon. De csak azért, mert az áldozatok, akik nem törvényszerűen jobboldaliak, mindeddig mamlasznak bizonyultak: elbujdokoltak a nyilvánosság elől, vagy hebegve-habogva magyarázkodtak, hogy elnyerjék megbocsátó kegyét azoknak, akik őket rissz-rossz diktátorral emlegetik egy lapon. Obama elvtárs nem Hitler. A hitleristák nem is elv- hanem legfeljebb párttársak voltak egymásnak: Parteigenosse. Obama azért lehet mégis kefebajszos elvtárs, de csak intellektuálisan túlfejlett amerikaiaknak, mert az amerikai állam (szövetségi kormányzat) állami segédkezet nyújtott bankoknak és nagyvállalatoknak, beleértve a részvények felvásárlásán keresztüli tulajdonrészesedést, ami létező szocializmust (kommunizmust) sosem látott amerikaiaknak maga a szocializmus. Obama azzal nyerte el végleg az elvtársi státuszt, hogy az amerikai egészségbiztosítási rendszer radikális megreformálása érdekében is állami aktivizmussal fenyegetett. Én el tudom hinni átlag amerikaiaknak, hogy Obama ötletei fenekestül forgatnák fel az amerikai életformának mondott valamit, ezért is tudok napirendre térni mentálisan a hüjeség felett (jé-vel), hogy Obama szocialista. Carter volt amerikai elnököt azonban nem nagyon értem. Ő azzal védte Obamát, hogy minden határt túllépnek azok a szélsőséges elemek, akik állatként vagy Hitler másaként ábrázolják az amerikai elnököt. Persze, persze, állatként vagy Hitler másaként én sem ábrázolnám őt, sem más demokratát, de hol él, hol élt eddig ez a Carter? Nem tudna róla, hogy demokratákat állatként vagy Hitler másaként ábrázolni nem az amerikai jobboldal és nem is csak általában a jobboldal kiváltsága? És mit szólt volna - a Gázai övezetet megjárt és nem rózsaszín lelkükről elhíresült palesztinokkal nem mellesleg szolidáris - Carter, ha arra adta volna fejét, hogy mondjuk 1998-tól Magyarországon éljen? De mintha maga is Carter is mutatna vonzalmat demokrata ellenfelek Magyarországon sem ismeretlen denunciálása és verbális megsemmisítése iránt. Szerinte az egyik republikánus (jobboldali) képviselőt rasszista indítékok motiválták, amikor azt kiabálta Obamának, hogy hazudik. A carteriánus érzékenységből az tetszik ki, hogy amerikai elnök s politikus nem hazudhat. Pedig a Monica Lewinski-botrány óta tudjuk, hogy a demokrata Clinton módszeresen hazudott, aztán a republikánus ifjabb Bush meg komplett hazugságpolitikát mutatott be Irak-ügyben. Mindezt Carter talán nem is tagadná, ezért a hazugsággal vádolás mögötti rasszizmus keresése akkor lenne teljes, ha mondjuk afroamerikai politikus mondaná Clintonra vagy Bushra, hogy hazudik, de ha a fene fenét eszik, akkor sem tudnám elképzelni, hogy Carter úgy minősítené az afroamerikai vádaskodót, hogy rasszista. Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy a demokrata Carter semmivel sem különb módon védte Obamát, mint ahogy azt ellenfelei támadják, és ebben Carter is magyar politikai erényeket csillogtatott: minden határt túllépett. A náci Obama elvtárstól Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök (1979-1990) szemén keresztül jutunk el Bajnai Gordon bajszához. Thatcher a konzervatív új jobboldali hullám prominenseként volt bátor megvonni az iskolatej állami támogatását, ami magam is szociális érzéketlenségének tudok be. A rákövetkező baloldali tömegtüntetések bizonyára elborzasztották Jimmy Carter amerikai elnököt (1977-1981) is, amikor látnia kellett a transzparenseket, amelyeken a konzervatív-jobboldali miniszterelnök szemébe - minden határt túllépve - horogkeresztet rajzoltak. Bajnai Gordonnak (2009-), de még Gyurcsány Ferencnek (2004-2009) is ezer szerencséje, hogy nem az angolok miniszterelnökei. A vizitdíj - minden határt túllépő - bevezetése vagy az iskolai gyermekétkeztetés állami támogatásának - minden határt túllépő - megkurtítása miatt bizton többszázezres baloldali tömegtüntetéssel kellene szembenézniük. És azzal a ténnyel, hogy őket baloldali tömegek ha nem is állatként, de - minden határt túllépve - Hitler másaként ábrázolnák. Kefebajusz Bajnai orra alá: az eljövendő idők tankönyveinek lehetséges baloldali ornamentikája. De ha fekete keménykalapot is rajzolnak a kobakra, és sétapálcát a kézbe, az nem az amerikai republikánus jobboldalra jellemző, minden határt túllépő gyalázkodás lesz…