Levegőt!

”Hétfőn délelőtt egy budapesti multinacionális cégnél rosszul lett és nem sokkal később meghalt egy ötvenhárom éves munkásasszony, O. M.-né. A segítségére siető munkatársainak annyit még el tudott mondani, hogy négy napja nem evett. Hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, már nem tudták újraéleszteni. Később kiderült, hogy önkormányzati lakásából rezsitartozásai miatt lakoltatták ki, egy ideig hajléktalanszállón élt, az utóbbi időben már albérletben lakott. Hetvenezer forint körüli fizetéséből kellett törlesztenie a fennmaradt rezsitartozását, minden hónapban automatikusan levontak tőle 40 százalékot, a maradékból kellett volna megélnie, de az albérlet kifizetése után a betevő falatra már nem sok jutott. Nyolc éve dolgozott a cégnél.”- Olvasom a Magyar Nemzetet. Egy nyolc éve folyamatosan gürcölő asszony éhen halt a munkahelyén. Mi erre a válasz? „Ha a betegnek friss levegőre van szüksége nem szabad betörni az ablakokat mert végül tüdőgyulladása lesz. (jól ismert mosoly)”

Na nem kedves miniszterelnök úr! Itt nem arról van szó, hogy várjuk míg gondos légikisasszony szépségű nővérke habfehér partedliben kitolókocsiztat majd az angolkertbe, merinói gyapjútakaróba bugyolál és éteri hangon a fülünkbe búgja: „most pihenjen, hamarosan visszajövök”. Nem, itt egész egyszerűen arról van (nincs) szó, hogy ebben a bélsárszagú, retkes-gombás-fülledt-dohos kórteremben elfogyott a levegő, és hiába rángatjuk veszetten az ablakszárnyat nem nyílik, be van dagadva, mert a felelős, a Karbantartó lelépett a Főkönyvelővel. Muszáj betörni azt az ablakot. A Karbantartónak és a Főkönyvelőnek pedig bűn (a következő választásoknál) még egy esélyt adni. Ki tiltja meg, hogy elmondjam mi bántott hazafelé menet...