Djoortsan és Djurtschany

Az őszödi politikai botránynak nagyon sok politikai és társadalmi tanulsága volt. Én nem tartozok azok közé, akik kritikátlanul tekintik példaképnek a nagybetűs Nyugatot, a Fejlett Demokráciákat vagy éppen az Európai Uniót, és nem szeretem az antimagyarkodó önostorozást sem, de tény, ami tény, Magyarország politikai kultúrája adott esetben tényleg kívánni valót hagy maga után.

A magyar ember szereti a múltat, szívesen emlékezik jóra, rosszra, tragédiákra, és ez még azokra is igaz, akik a jelenre s jövőre esküsznek, és váltig állítják: ne forduljunk a múltba, hanem tekintsünk előre, a jövőbe. A múltat szerető magyar ember, kivált a konzervatívabbja, vonzódik is az évfordulókhoz. Ha nem lenne múlt, és nem lenne mire emlékezni, életünket torzónak éreznénk. Történelmünk jeles és dicstelen fejezetektől tarka, de talán egy sincs olyan, mint amilyennek Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése és annak következményei bizonyultak. Már az is történelmi nonszensz, hogy a beszéd évfordulós esemény lett, idén a harmadik, de erről sem a nagybetűs Történelem, sem azok nem tehetnek, köztük magam is, akik máig nem voltak képesek napirendre térni a történtek felett. Az őszödi politikai botránynak nagyon sok politikai és társadalmi tanulsága volt. Én nem tartozok azok közé, akik kritikátlanul tekintik példaképnek a nagybetűs Nyugatot, a Fejlett Demokráciákat vagy éppen az Európai Uniót, és nem szeretem az antimagyarkodó önostorozást sem, de tény, ami tény, Magyarország politikai kultúrája adott esetben tényleg kívánni valót hagy maga után.

Ad 1:

Bár a gyurcsányista publicisták és bértollnokok, valamint a baloldali sajtóba leveleket írók törték magukat, hogy bizonyítsák, Nyugaton is éppen úgy hazudnak a politikusok, mint Gyurcsány, és hogy Nyugaton élő embertársaink nem értik a mi felháborodásunkat, nos mindezek ellenére Nyugaton olyan közbotrány lett volna, ha Frank Djoortsan brit, vagy Franz Djurtschany német miniszterelnök követi ezt el, hogy mire párszáz angol vagy német demonstráló egyáltalán összekószálódott volna a londoni Parliament vagy a berlini Bundestag épülete előtt, Frank és Franz már régesrég lemondott volna.

Ad 2:

Az előbbiek alapján csak ismételni tudom: egy nyugat-európai politikai kultúrában szocializálódott kormányfő nem külső nyomásra, hanem belső, lelkiismereti kényszerből mondott volna le.

Ad 3:

Éppenséggel a politikai kultúra diktátuma miatt az események el sem fajultak volna odáig, hogy egyébként jó képeségű, diplomás értelmiségiek arra az abszurdumra adják a fejüket, hogy bizonygassák: Djoortsan vagy Djurtschany legszenvedélyesebb igazságbeszédét adta elő.

Ad 4:

Ahogy egy korábbi cikkemben tömören fogalmaztam: politikailag félkegyelműek félkegyelmű módon ostromolták meg a tévészékházat. 49 IQ nem sok, de 49 IQ-val már könnyen be lehetett volna látni, hogy hirtelen felindulás ide vagy oda, az ostrom csak és kizárólag Gyurcsány Ferenc hatalomban maradását szolgálja. Mivel nem valószínű, hogy az ostromlók többsége nem lépte már át az 50 IQ-s álomhatárt, az ostrommal kapcsolatos hivatalos-kormányzati sumákolást is beleszámítva nagy a valószínűsége, hogy az ostromlók egy kiadós provokáció áldozatai lettek.

Ad 5:

Az október 23-i megtorlás egyszerre volt a demokrácia szégyene és lábbal tiprása. Rendőrnácik olyan náci módszereket alkalmaztak egy „baloldali” kormány regnálása alatt, amilyenek ellen a baloldali antifasiszták csípőből és reflexből tiltakoznak Nyugaton: szemkilövés, embervadászat, ártalmatlanná tett emberek félholtra verése vagy fejberúgása, kínzások, ártatlanok letartóztatása és bíróság elé állítása, országgyűlési képviselő megverése, stb.

Ad 6:

A miniszterelnöktől kezdve a kormányoldalon mindenki mélyen hallgatott a rendőrnáci terrorról, és egyébként jó képességű, diplomás értelmiségiek arra az abszurdumra is adták a fejüket, hogy bizonygassák: mindenért az ellenzék a felelős.

Ad 7:

A Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülésével kezdődő és a 2006-os választási kampányban tetőző hazugságpolitika az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is folytatódott, és a rendőrterror miatti politikai és jogi felelősség eltussolásáért újabb lendületet vett.

Ad 8:

Az, ami őszödön megtörtént, nyugati demokráciában nem történhetett volna meg, legalábbis súlyos következmények nélkül: a miniszterelnök bevallja a legnagyobb parlamenti frakciónak, hogy őket és az ő általuk képviselt országot átverte, és a „népképviselők” ezt birkaként tudomásul veszik, ahelyett közvetlenül utána vagy menesztenék az őket és országukat becsapó miniszterelnököt, vagy feloszlatnák a parlamentet. Az, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után a népképviselők csődöt mondtak, mert politikailag impotensnek bizonyultak, logikus következménye volt balatonőszödi elbirkásodásuknak. Őszödön tettestársakká váltak, és ebben a minőségükben kellett volna bizalmatlanságukat nyilvánítani a bűnszövetkezet fejével szemben. Az előbbiekben csak főbb vázlatpontokban tárgyaltam a legújabb kori magyar történelem legabszurdabb politikai fejezetét, s tettem mindezt a nyugati politikai kultúrával való egybevetés alapján. Mint jeleztem, a nyugati demokráciákat egyáltalán nem tekintem makulátlannak, de az összehasonlítást mégis érvényesnek tartom – egy szempont kivételével. Magam is úgy közelítettem a témához, hogy mi nem történhetett volna meg Nyugaton egy normális demokráciában, ami Magyarország megtörténhetett. Magyarország azonban az Európai Unió tagja, és ezért mindaz, ami megtörténhetett Magyarországon Gyurcsány Ferenc miatt, az Unió és tagállamai bűne is: szó nélkül tűrték vagy egyenesen támogatták azt a politikát Magyarországon, amit nem engedtek volna megtörténni saját köreikben Portugáliától Ausztriáig vagy Norvégiától Olaszországig. A kivételeknek mindig tisztelet, de ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy 2006 a Nyugat és az Európai Unió szégyenének éve is volt.