Mágikus realizmus

(koncertvers) …látom, amikor Csillagász a csepeli papírgyár strandján, a leeresztett medence partjára felállított színpadon bejelenti, hogy megalakult a VHK, s ezt két szám éjszakába üvöltésével azonnal nyomja is bele az agyunkba, és látom, ahogy kockásinges, csőnadrágos csövesek az olcsó kommersz cseresznyepálinkától és a vad ritmustól megrészegülve darabokra szedik a fehérre meszelt beton medencét, látom Grandpierre Attilát a szegedi Délép klub nemlétező színpadán ugrálni, látom amikor a büféből berontó, addig egykedvűen iszogató punkok szétpogozzák a maguktól és a szabadság felé rohanó világtól elszállt egyetemisták kezéből a csodabakelitet, a világösztön kiugratását, látom a másnapot, amikor a kétéves Zuzut a játszótér hintájával lendítem a világmindenség felé, tágulj világ, látom a Vasdisznó fóliával lezárt udvarán az első szegedi Korai koncertet, ahogyan Vécsi Tibor derékig érő raszta hajjal ugrál, és mi amint lehet Pestnek megyünk a Fiatal Művészek Klubjába, ahol hajnalban van Korai, és látom az utolsó fiatal értelmiség tagjait, akik még a szocialista világrendszer mérgező emlőin nevelkedtek, hajnali transzba esnek ritmustól, vetítéstől, viszkikólától, látom, amikor Gombafaló Esőisten, ahogyan Kisbagoly nevezte el, a JATE Klub színpadát keresi a közönség között kóvályogva, látom magam is, kitágult pupillákkal a zalai éjszakában, ködös, sötét erdőben keresem Desmond Tutut, zavaros álmaim igazságosztóját, és látom Maszatot, Esztert, Zuzut, látom őket is, vékony karjaik az égre tőrnek, ősi ritmusokra táncolnak, ezt mind látom, ha Korai koncerten lehunyom a szemem… Korai Öröm – SZIN, nulladik nap