Államiság és anarchia

A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha nép s nemzet nem ragaszkodik már államához, és/vagy az állami-kormányzati intézményeket kézbentartó elitcsoportok nem azonosulnak népükkel s nemzetükkel, nem azok érdekeit s javát keresik.

Szomorúan tesz eleget természetes kötelességének a tollforgató, aki a magyar államalapításról ír ünnepi cikket. A magyar állam

Árpád

és

Géza

életművével megalapozott Szent István-i megalkotása nélkül a magyarság nagyon-nagy valószínűséggel csak egzotikus eleme lenne a történelmi emlékezetnek. Olyasvalami sorsa jutottunk volna, mint a gepidák, a kabarok vagy éppen a magyarságba beolvadt kunok és jászok. Augusztus 20. ezért nem is egyszerűen államunk vagy államiságunk „születésnapja", mert az államalapításnak a magyarság puszta léte miatt különös misztériuma is van. A magyar állam alapításának ünnepe azért is kiemelkedőesemény (kell, hogy legyen), mert a nép- és nemzetfenntartó államot az elmúlt ezer évben különböző okokból többször is a megszűnés, ez elmúlás fenyegette. A magyar állam vége egyben a magyar nemzet s a magyar nép végét is jelentené. A mindenkori magyar államot nemcsak külső ellenség fenyegette, s az ellen nem csak a határokra jelentett fenyegetést. A legnagyobb veszélyt azt jelenti, ha nép s nemzet nem ragaszkodik már államához, és/vagy az állami-kormányzati intézményeket kézbentartó elitcsoportok nem azonosulnak népükkel s nemzetükkel, nem azok érdekeit s javát keresik. A magyar állam csak úgy láthatta s láthatja el nép- és nemzetfenntartó funkcióját, ha benne az állam gerinceként és idegrendszereként funkcionáló kormányzat is rendeltetése szerint működik. Mert népnek, nemzetnek, államnak és kormányzatnak organikus egységben kell működnie. A tollforgatóazért szomorúan tesz eleget természetes kötelességének, mert a magyar állam, a magyar nemzet és a magyar nép a kormányzat révén kritikus helyzetbe jutott napjainkra. Amíg többé-kevésbé természetes az, hogy Magyarország NATO- és uniós csatlakozása óta nap, mint nap kell definiálnunk szuverenitásunkat és nemzeti érdekeinket, addig mellbevágó, hogy a kormányzat ténykedése miatt újabb s újabb területeken kell sorskérdésekkel szembesülnünk. Eljutottunk addig a pontig, amikor a tollforgatónak nem Szent István intelmei jutnak először is az eszébe az államalapítás ünnepének közeledtével, hanem Bakunyinnak, az anarchia (az állam- és hatalom nélküli társadalmi berendezkedés) egyik teoretikusának fő műve, az Államiság és anarchia. Mihail Bakunyin államellenes volt, ezért -elismerem -illetlenség a magyar állam védelmében éppen őráhivatkozni, de az anarchista forradalmár meggondolandóanalógiával szolgálhat. Ha a Gyurcsány- és Bajnai-vezette „szociálliberális" kormányzatot „az" államként fogjuk fel, akkor mi sem lehet természetesebb ezzel „az" állammal szemben olyan, Bakunyin által anarchiának nevezett társadalmi berendezkedésben gondolkodni, amely úgy váltja fel az államot, hogy átveszi az állam közfunkcióinak ellátását. S valóban: teoretikusan már közel járunk a bakunyini anarchiához", amikor a falvakból kivonul a rendőrség, megszűnik a közbiztonság, mert az állam képtelen ellátni a közrend fenntartásának közfunkcióját, ezért az emberek (de még a rendőrök is!!) rokonszenveznek olyan „paramilitáris" szervezetekkel, mint a Magyar Gárda. Közel járunk a bakunyini „anarchiához", amikor egy kistelepülés agilis vezetőjének, a monoki polgármesternek kell példát mutatnia kormányzatnak a közmunka-program reformjával és a szociális kártyával a munkaellenes szociális ellátórendszer újjáépítéséhez. De az állam nemcsak diszfunkcionális működésével kínál anarchista alternatívát. Az államelmélet ismeri a predátor (ragadozó) állam fogalmát, amely terrorizálja polgárait, és a végletekig kizsigereli („kizsákmányolja") őket. Az aktuális magyar állam jó ideje mutat ilyen predátor jelleget, amit azzal tetéz, hogy a kizsigereléssel („kizsákmányolással") magáévá tett közpénzeit szervezett módon teszik magukévá az államon élősködők és az állam élősködői, legyen azok Zuschlagok, Hunvaldok vagy éppen a „végkielégítések" haszonélvezői. Az államot, azaz a közhatalmat is privatizálják. Nem a szó jogi, hanem funkcionális értelmében: a közhatalmat magáncélok és -érdekek szerint működtetik. Az állam nélkül megszervezett társadalom értelmében vett „anarchia" alternatívája az erősállam. Ha szabad lovagolnom a szavakon, akkor az erősállammal szemben az „anarchia"fogalmának nem teoretikus (bakunyini), hanem hétköznapi jelentése szegezhető: káosz és felfordulás. Az aktuális magyar állam nem erős, hanem gyenge állam: a hétköznapi értelemben vett anarchia, a káosz és felfordulásuralkodik benne. Ezért nyer létjogosultságot Bakunyin fő művének parafrázisa: államiság és anarchia kettőssége jelen esetben azt jelenti, hogy a magyar államot a szétzüllés, az anarchia fenyegeti: a honvédség képtelen ellátni országvédő szerepét, a rendőrségen túlóra-tilalmat vezetnek be, a pénzügyminiszter (közszolga!!) diadalittasan jelenti be, hogy a törvénytelenségek sorát elkövető cég nyerte a kaszinótendert stb, stb. A sort mindenki folytathatja. Én legszívesebben az Állami Számvevőszék jelentéseivel tenném, de helyszűke miatt inkább két, igen elgondolkodtató történéssel zárnám a cikkemet. Az állam és a kormányzat válságának tipikus jele, amikor hívei meghasonlanak. Nem csak hogy nem hisznek már az államhatalom birtokosaiban, azok kormányzóképességében, hanem csalódásuk és kiábrándulásuk egyenesen szembeállítja őket azokkal, akikkel mindaddig rokonszenveztek.

Pár évvel ezelőtt a jobboldalon sokáig hitetlenkedve fogadták, ezért nem is fogták fel annak jelentőségét, hogy az addig szinte utált televíziós újságíró („csigatévé"), Pálffy István jegyzetet írt Az én hazám címmel. Aki nem ismeri a szerzőt, azt hihetné, hogy jobboldali, fideszes vagy jobbikos, röpiratot olvas:

„

..."

Egyáltalán nem kívánom Pálffy Istvánt politikailag reklámozni, de szavai után igazán nem sok megdöbbenni való Bächer Iván sorain. Bächer a Népszabadság közismert antijobboldali publicistája, akinek a Népszabadság által minap visszadobott cikkét az interneten terjesztik. Idézem az antijobboldali szerzőt: "A fasisztákra fogok szavazni (...) A fasisztákra leszek muszáj szavazni. Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak. Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország. (...) Akik a nyakunkra hozták a fasizmust , azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene. Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül? Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se. Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval. Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás. Nem tudnak lopás nélkül lenni már. Javíthatatlanok. (...)Megyek a Dob utcán, és arra gondolok: ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek. (...) Megcsinálták a semmit. Nem kár értük. Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű (...) nem hallgattak senkire. És nem hallgatnak még ma sem. Elveszítenek mindent és mindenkit, de nem zavarja őket. Eszembe jut, mennyi fiatal volt 2006-ban a két választási forduló között az Andrássy úti nagygyűlésen. Egy év se kellett és elzuschlagosították őket. Az akkori ifjúszocialisták tömegesen mentek panaszra a szocialista tótumfaktumokhoz: jelezték, hogy van itt egy fiatalember, aki lop, csal és hazudik, és tönkre fog tenni mindent. A „nagy öregek" meg összehívták az ő etikai bizottságukat, aztán mosolyogtak atyain: ne törődjetek vele, menjetek csak szépen haza, gyerekek. És a gyerekek elmentek. Csak éppen nem haza. Otthagyták a hitvány pártot, és elmentek szépen tanulni, üzletelni, elmentek külhonba zömmel; az egyetemisták, a fiatalok, a műveltek, a nyelveket tudók elmentek mind. 2006-ban ezerkétszáz ifjúszocialista volt, egy évre rá nem maradt ötven se belőlük. Így fiatalítottak Hillerék, Lendvayék, Sziliék. Akik most újítanak. Eddig mit csináltak? Hagyták, hogy csinálja az emberük tovább. És most hagyják, hogy a börtönben rohadjon el. Nekik nincsen közük, ők nem tudtak semmiről. Rájuk szavazzak? Akik a maguk emberével is így bánnak el? Hát nem. Jöjjenek a nácik. És akkor ezek elmennek legalább. (...) Ha öt képviselőjük marad, akkor az az öt régi lesz. Azok, akik miatt ide jutottunk. A fasizmus küszöbére. És annyi pofon, padlófogás után, csinálják tovább. Javíthatatlanok és menthetetlenek. Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni...."

Bächer Iván persze nem fog a nácikra-fasisztákra (Jobbikra) szavazni, és a Jobbik sem veri vörösre a tenyerét azt olvasván, hogy őket fasisztázó-nácizó közíró rájuk szavazna. Bächer cikke kor- és kórtünet, s mint ilyen, Pálffy Istvánéval együtt annak jele, hogy az ezeréves magyar államban iszonyúan nagy a baj.