Német juhászkutya

Az „echteséget" illetően azonban vegyünk intellektuális búcsút Hitlertől, mert egyáltalán nem az a kérdés, hogy Németországon kívül élő etnikai németekről ő mit gondolt, hanem az, hogy a mai Németország polgárai mit gondolnak róluk. És ez is igazából a magyar párhuzamok miatt érdekes. Ahogy Magyarországon, úgy Németországban is kifejlődött egy olyanfajta öngyűlölet, vagy legalábbis tudathasadás, amely a határon túli nemzettársakat nem tekinti magyarnak, illetve németnek.

Hitler forog a sírjában: 9 „légióssal" álltak fel a németek első mérkőzésükön az U21-es Eb-n - ezzel a címmel ismerteti a Nemzeti Sport Online nyomán a Kuruc.info internetes portál a német Die Welt cikkét arról, hogy az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon pályára lépett német korosztályos válogatottban „kilenc bevándorló volt a kezdők között, van, aki Szibériában született, van, akinek tunéziai gyökerei vannak": „mindössze Manuel Neuer és Benedikt Höwedes 'echte' német, csupán ők ketten énekelték a himnuszt. A többiek mind bevándorlók gyermekei, közülük többen nem is Németországban születtek". „Beck például Szibériában, Kemerovo városában született, Boenisch a lengyelországi Gliwicében, Ashkan Dejagah az iráni Teheránban, Marko Marin a boszniai, többségében szerbek lakta Gradiskában." A felvetés jogos, s hogy mekkora aktualitása van, bizonyítja Szűcs Lajosnak, a Ferencváros korábbi kapusának egy minapi nyilatkozata is, aki egykori csapatát a külföldi tulajdonos (és a rengeteg külföldi játékos miatt) nem tartja igazából Fradinak. Jó pár évvel ezelőtt Temesi Ferenc szegedi író is lejegyezte a Magyar Nemzetben egy idevágó holland élményét még a Ruud Gullit-korszakból: egy holland taxis, vérbeli szurkoló, nem érezte magáénak a suriname-i (egykori holland gyarmatról származó színes bőrű) játékosokkal teletűzdelt válogatottat. A franciáknál ugyanez az (először Le Pen által nagy dobra vert) helyzet, de az angol csapatok szurkolóiban is ott a kétely, hogy a csapatuk mennyiben angol, és hát - valljuk be - Szegeden is igen sokan elgondolkodtak már azon, hogy a magyar Pick Szeged kézisei között számbeli fölényben voltak a délszlávok és a románok. Az idézett internetes portál Hitler felemlegetésével provokatív módon nyúlt a Springer-konszernhez tartozó és konzervatívként számon tartott német lap által felvetett témához, de forrás és idézője kicsit mellényúlt. „Beck például Szibériában, Kemerovo városában született" - olvashatjuk. Ő azért nem „echte" német a cikk szerint, mert „bevándorlók" gyermeke, neve azonban németes, és további támpontot ad személyéről az, hogy „Az U21-es keret több mint felét nem német származású fiatalok alkotják". A németes nevű Beck tehát a számarányok okán lehet olyan nem „echte" (nem németországi) német, aki viszont mellesleg német származású. Magyarra lefordítva: ha az U21-es magyar keretben vagy bármely magyar válogatottban lenne egy nem Magyarországon született, de magyaros nevű (mondjuk stílszerűen: Bakai) nevű focista, akkor ő eme logika alapján nem számítana „echte" magyarnak. Ez a nem „echte" német Beck gyerek nem akárki. Ő Andreas Beck, a Bundesliga egyik idei meglepetéscsapatának, a Hoffenheimnak a védője. Valóban a szibériai Kemerovóban, Salgótarján testvérvárosában született, de - ha már Hitlerrel hozakodunk elő - ezzel a névvel, meg szőke és kék szemű fizimiskájával igen valószínű, hogy volgai német származású. Mint ahogy magyarok is laktak s laknak Kazahsztánban, Észtországban meg szerte a volt orosz birodalom területén. Sebastian Boenisch szülőhelyének, a lengyelországi Gliwicének megvan a maga becsületes német neve: Gleiwitz. Gleiwitz egy Sziléziában (Schlesien) található és a második világháborúban hírhedté vált település: a náci Németország katonai provokációt hajtott végre a város rádióállomása ellen, ami nyitánya volt Lengyelország megtámadásának. A múlt század elején, amikor még Szilézia nagy része Németországhoz tartozott, a terület lakosságának 75 százaléka német volt, de a lengyel részeken is nagy arányban éltek németek. Megkockáztatom a feltételezést, hogy a Werder Bremen németül anyanyelvi szinten beszélő védője származása szerint lengyelországi német. Visszatérve Hitlerre: Beck és Boenisch miatt ő minden bizonnyal nem kapott volna szívrohamot, mert az akkor uralkodó felfogás szerint Beck és Boenisch „volksdeutsch", azaz „népinémet" lett volna, s mint ilyen még Hitler is „echte" németnek tekintette volna őket. Az akkori „volksdeutsch" a mi újmagyar nyelvünkben megfeleltethető a „határon túli etnikai magyar" fogalmának. Az „echteséget" illetően azonban vegyünk intellektuális búcsút Hitlertől, mert egyáltalán nem az a kérdés, hogy Németországon kívül élő etnikai németekről ő mit gondolt, hanem az, hogy a mai Németország polgárai mit gondolnak róluk. És ez is igazából a magyar párhuzamok miatt érdekes. Ahogy Magyarországon, úgy Németországban is kifejlődött egy olyanfajta öngyűlölet, vagy legalábbis tudathasadás, amely a határon túli nemzettársakat nem tekinti magyarnak, illetve németnek. A Németországba bevándorló „határon túli" németeket igen sokan nem fogadják el németnek, pláne ha nem vagy rosszul tudnak németül. Minél keletebbről jön a bevándorló „német", annál inkább veszít becsületéből. A rangsor legalján a volgai németek állnak, akiket a velük ellenszenvezők egyszerűen orosznak és az araboknál vagy törököknél rosszabbra tartanak. Azok a németek, akikben a nemzeti identitás zavarai munkálnak, a származás, az etnikai-nemzetiségi hovatartozás okán nem tudnak azonosulni „határon túli" németekkel. Őket továbbra is „bevándorlónak", nem németnek tartják, ami kifejeződése egy sajátosan liberális, nemzeti öngyűlöletből táplálkozó idegenellenességnek. Véleményem szerint az, hogy egy „konzervatív" lapban Beck és Boenisch nem számít „echte" németnek, ennek az identitászavarnak a megnyilvánulása. Nemcsak Magyarország, a magyar állam és a magyarországi magyarok tudnak hát a sajátjaikkal, a véreikkel kutyául bánni, például a „kettős állampolgárságról" szóló népszavazás során, hanem a németek is az övéikkel. A rendszerváltás idején egy Szegeden tanuló keletnémet (NDK-s) diák azt mondta nekem egy beszélgetés során, hogy a volgai németeknek annyi közük van Németországhoz, mint egy német juhászkutyának! A magyar köztévén akkortájt mutattak be dokumentum filmet a lengyelországi németekről. Egy háborút megélt öreg sziléziai német sírva panaszkodott a lengyel elnyomásról, és arról, hogy nemcsak a lengyel, hanem a német állam sem ismerte el, hogy ők, a sziléziai német kisebbség, egyáltalán léteznek!