Kilépett az MDF-ből Grezsa István

Kis pártként a nép (nemzet, ország, társadalom) nevében a hatalmat birtokló vagy hatalomra esélyes „nagy" pártokkal tudatosan szembemenni, nos, ez klasszikusan populista alapállás. És Magyarországon a két nagy pártban bizony együtt és külön annyi kritizálni vagy támadni való van, hogy egy tényleg populista párt bőven ki is tudná aknázni azokat.

Minden pártban vannak, lehetnek olyanok, akit pártja jó értelemben vett ideális képével tud társítani az ember. Az SZDSZ nevű politikai maradvány ismert politikusai közül például Szent-Iványi István az egyetlen, akinek arca és testtartása az uniós választási katasztrófa után valamifajta együttérzést tudott kelteni. Nem mintha ő makulátlan lenne, vagy nem osztozhatna a politikai felelősségben azért, amit pártja (nem) tett meg az elmúlt évtizedben, de azért mégsem tartozott a politikai csőd büntettet elkövetők Kuncze, Kóka, Magyar, Gusztos, Fodor stb. fémjelezte társaságához. Így vagyok Grezsa Istvánnal is. Grezsa ott volt Lakiteleken, és 1988-ban részt vett az MDF hódmezővásárhelyi szervezetének megalapításában. Grezsa István mindeddig lojális volt pártjához, és persze Dávid Ibolyához, és ebben a minőségében volt tanúja Lezsák Sándorék törvénytelen kizárásának, Almássy Kornélék morálisan és jogilag kétes kiebrudalásának, Katona Kálmánék morálisan és jogilag kétes eltávolításának, valamint Bokros Lajos olyan antallista mintapolitikussá avanzsálásának, aki az első antallista percében már a húsz éve MDF-es antallisták kizárásáról fogalmazott meg diktátumot. Mi játszódhatott le a Katona Kálmánokban és Grezsa Istvánokban azok után, hogy az utolsó utáni pillanatokban is kitartottak Dávid Ibolya és az Ő kurzusa mellett? Mi volt az a plusz, ami az utolsó utáni lelki és politikai tartalékokat mozgatta meg bennük? A Lehet(-e) Más a Politika? című cikk egy hozzászólásában „GreatMoe" az MDF legnagyobb erősségének „a nem populista és a rációra épülő kommunikációját" értékelte: „kevés túlfűtött fölösleges érzelemmel". GreatMoe közel jár az igazághoz, de a lényeget illetően nem értek vele egyet. Az MDF (Dávidék) kommunikációját Janus-arcúnak tartom. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az „nem populista és a rációra épülő", mert kommunikációjuk titka az, hogy módszeresen hangoztatják is, hogy ők racionalisták és nem populisták, illetve saját kommunikációjukról is kifejezetten azt mondják, hogy nem populista és hogy racionális. Ezzel a kettősséggel, egy olykor ténylegesen racionális és nem populista kommunikációval és egy tudatosan antipopulista imázspolitikával (mi ilyenek és ilyenek vagyunk) egy sajátosan MDF-es populizmussal állnak elő Dávid Ibolyáék. Hogyan lehet populista egy imázs szerint antipopulista párt? Úgy, hogy a populizmusról (értsd: népszerűség-hajhász, a nép kegyeit kereső és demagóg politikáról) úgy beszélnek, mint amivel a politikailag iskolázatlanabb, érzelmek és ösztönök vezérelte alsóbb néposztálybelieket lehet meghódítani - például a populista Fidesznek. Ez a tudatosan kreált populizmus-kép vonzó lehet az iskolázottabb, főleg értelmiségi választóknak, akik önmagukat racionális lénynek tartják, és szívesen határolják el magukat az iskolázatlanabb alsóbb néposztálybeliektől. Az iskolázottabb, főleg értelmiségi választók azonban bármennyire legyenek is „antipopulisták" és „racionalisták", nem tudatosul bennük, hogy ők is esendők, hogy ők sem látnak át és értenek mindent, hogy őket is ugyanúgy akarják befolyásolni vagy manipulálni politikailag, mint az általuk lenézett alsóbb néposztálybelieket. És ezért a magát „antipopulistának" és „racionálisnak" tartó szavazó észre sem veszi, hogy őt a saját nárcizmusával akarják meghódítani, hogy racionálisan antipopulista és antipoulistán racionális áriával éneklik ki szájából az urnába dobandó sajtpapírt. Vegyünk egy szerintem tipikus, de egy öntudatosan racionális választó számára fel nem ismert racionális érvelést az MDF uniós választási kommunikációjából. Herényi Károlyék a kampány során racionálisan hajtogatták, és a választási siket is részben azzal magyarázták racionálisan, hogy 1) uniós választáson uniós kérdésekkel kell foglalkozni; 2) a két nagy párt és főleg a Fidesz sajnos álnok módon belpolitikai kérdést csinált az uniós kampányból; 3) Bokros Lajossal az élen az MDF kínál egyedüli (racionális) megoldást az ország válságára; 4) az MDF azért nyert uniós mandátumot, mert az emberek felismerték, hogy Bokros Lajossal az élen az MDF kínál egyedüli (racionális) megoldást a az ország válságára. Ha ezeket a racionális érveket egy tényleg racionálisan gondolkodó választó egybeveti, rögtön rálel a látszólag racionális érvelés logikai inkonzisztenciájára: ha az uniós választáson uniós kérdésekkel kell foglalkozni, miért kínál belpolitikai alternatívát az MDF? Nem állítom, hogy az MDF azért vallott kudarcot (az egy mandátum ellenére), mert a választók racionálisan felismerték a párt választási kommunikációjának aracionális elemeit, hanem azt mondom, hogy a kommunikáció Janus-arcú jellege miatt az MDF szavazatszerzése komoly akadályokba ütközik. Nem tudnak egyszerre eleget tenni a racionális öntudatú (értelmiségi) és az aracionális populista szavazók igényeinek. Ezért van az, hogy politikai pozícióját gyakorlatilag nem tudja kiaknázni az MDF. Kis pártként a nép (nemzet, ország, társadalom) nevében a hatalmat birtokló vagy hatalomra esélyes „nagy" pártokkal tudatosan szembemenni, nos, ez klasszikusan populista alapállás. És Magyarországon a két nagy pártban bizony együtt és külön annyi kritizálni vagy támadni való van, hogy egy tényleg populista párt bőven ki is tudná aknázni azokat. Az MDF betegsége az, hogy 1) tudatosan foglal el populista pozíciót, 2) de csak korlátozottan használ populista retorikát, 3) hogy aztán antipopulista programmal álljon elő. Nos, ez az, ami garantáltan sikertelen, de az SZDSZ sorsa bizonyítja, hogy van még lejjebb. Az SZDSZ több okból omlott össze, például egy liberálisnak hazudott antipopulista populizmus miatt. A szabad demokraták esete annyiban egyszerűbb, hogy ők munkamegosztásban követték az önsorsrontást: ők is racionális és antipopulista képet festettek magukról (szürke állomány, populizmus rituális tagadása), de Medgyessytől kezdve, már 2001-től kéjesen asszisztáltak az MSZP hatalomra kerülést vagy a hatalom megtartását szolgáló populizmusához. („Több pénzt az embereknek!") Ezért akik vonzódtak a populista politikához, nem az SZDSZ-re szavaztak, akik meg hittek az SZDSZ racionális és antipopulista imázsában, azok fokról fokra, évről évre pártoltak el. Az, hogy az MDF-nek most is „sikerült" az 5 százalékos küszöböt elérnie, ne tévesszen meg senkit, mert ez a „siker" valójában kudarc: a 2002-es választást követően, az Orbánnal való szakítás után ugyanis Dávid Ibolya azt a célt tűzte ki, hogy az MDF 2006-ra (!!) átveszi a jobboldalon a vezető szerepet, ami kimondva-kimondatlanul feltételezte a szavazatok több mint húsz százalékának megszerzését - a Fidesz rovására a jobboldali szavazótáborból. Egy ilyen siker azonban megköveteli, hogy az MDF konzervatív/jobboldali néppárt legyen, azaz hogy valamilyen mértékben populistává váljon a szó nem pejoratív értelmében. Véleményem szerint az antipopulista imázs és a korlátozott (értelmiségi) populizmus tökéletesen ellentétes a nagypárti célkitűzésnek. Ha valakinek továbbra is kételye lenne az MDF pejoratív értelemben vett populizmusát illetően, gondoljon a 2006-os választásra, amikoris a párt "cumis" kampányt folytatott, hogy felhívja a politikusok figyelmét, hogy ne nézzék gyermeknek a választókat. Cumi Cum Laude-díjat is alapítottak, amellyel a választási kampány legpopulistább mondatait megfogalmazó politikusokat jutalmazták. (A kedves olvasó meg fog lepődni: Gyurcsány és Orbán végzett az élen.) Nos, hiába a plakátokon is szerepeltetett gyermek cumi, némi észhasználattal belátható, hogy az nem annak racionális felismerésére ösztönzi az utca népét, hogy őt konkrét közpolitikai kérdésekben gyermeknek nézik, hanem a „cumiztatás" - khm - finoman szólva vulgáris asszociációit kelti. Olyan szavakét, amelyek - valljuk be racionálisan - esszel kezdődnek és ívatásra vagy opatásra végződnek. És magam előtt látom a konzervatív úriasszonyt, a párt okos elnökét, aki stábjával elégedetten hajt racionális fejet a „cumis kampány" hallatán. Mi volt hát az a plusz a Katona Kálmánokban és Grezsa Istvánokban, ami az utolsó utáni lelki és politikai tartalékokat mozgatta meg bennük - Dávid Ibolya mellett?