Horthy újraértelmezve

Összetett és bonyolult dolog a Horthy-korszak értékelése. Ami pedig a legveszélyesebb: a napi politikai polémiák és villongások színterére terelni a témát. A régi beidegződések (például a téves és történetietlen „Horthy-fasizmus" fogalom használata) ugyanis erősebbek és tartósabbak, mint a tudományos elemzések érvei.

Két évvel ezelőtt, 2007 májusában a Horthy Miklós Társaság konferenciát szervezett a Horthy-korszak történetéről, a kormányzó személyének történeti és politikai megítéléséről, a nevével fémjelzett korszak vitás és érzelemmentesen nehezen értelmezhető folyamatairól, jelenségeiről. Ezt követte tavaly júniusban Szegeden egy tudományos ülés, s ezen a hétvégén Kenderesen kerül sor hasonló rendezvényre (többek között Szakály Sándor professzor, Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori főigazgatója, Takaró Mihály irodalomtörténész, vagy Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség tiszteletbeli elnöke részvételével). Úgy tűnik tehát, Horthy ma is aktuális. Történeti szerepe és annak - lehetőség szerinti objektív - megítélése foglalkoztatja a közvéleményt. Hatvanöt évvel a Horthy-rendszer bukása és ötvenkét évvel a halála után az egykori kormányzó ma is politikai viták kereszttüzében áll. Elég csak arra emlékeztetnünk, hogy amikor ezelőtt két és fél évvel Szegeden néhány magánszemély és civil szervezet elhatározta, szobrot állít Horthynak, micsoda fölháborodás kerekedett a helyi szocialisták és liberálisok körében. Sőt, Botka László szegedi polgármester kijelentette, hogy a városban sem Horthynak, sem Kádár Jánosnak nem lesz szobra soha. Ez egyébként már csak azért is furcsa, mert Botka annak a szocialista pártnak a politikusa - országgyűlési képviselője és Csongrád megyei elnöke -, amely jogutódja a Kádár vezette MSZMP-nek. Ennél azonban, úgy gondolom, sokkal problematikusabb Horthy és Kádár történeti szerepének összemosása. Tény, hogy mind a Horthy-, mind a Kádár-éra bizonyos nosztalgiát ébreszt az emberekben (természetesen életkorban és világnézetben igencsak eltérő csoportokban). Horthy Miklós államfői működésének értékelésekor kapcsán el kell ismerni az 1920-as években Bethlen István miniszterelnöksége alatt kiérlelődő politikai konszolidációt, vagy az ugyanebben az évtizedben megvalósuló oktatási és szociálpolitikai reformsorozatot. Ugyanakkor rá kell mutatni a rendszer tekintélyelvűségére, a parlamentarizmus törvényekkel és rendeletekkel „fölülről" szabályozott korlátozottságára, s a korszak végén erősödő antiszemitizmusra, a zsidóság megkülönböztetésére, korlátozására, végül - a német megszállás alatt - gettóba kényszerítésére és deportálására. Végül 1944-ben a kormányzó és szűkebb köre már a németekkel való együttműködés megszakítására és a háborúból való kiugrásra törekedett, s megakadályozta a fővárosi zsidók deportálását. Bizony összetett és bonyolult dolog a Horthy-korszak értékelése. Ami pedig a legveszélyesebb: a napi politikai polémiák és villongások színterére terelni a témát (lásd a föntebb említett szobor-ügyet). A régi beidegződések (például a téves és történetietlen „Horthy-fasizmus" fogalom használata) ugyanis erősebbek és tartósabbak, mint a tudományos elemzések érvei. A Horthy-korszak politikai folyamatairól, a rendszer jellegéről, ideológiai alapjairól és tendenciáiról, vagy a kormányzó életrajzi momentumairól számos kisebb-nagyobb, jó vagy kevésbé jó könyv, tanulmány cikk áll rendelkezésre (ezek közül kiemelkedik Thomas Sakmyster Admirális fehér lovon című, az 1990-es években angolul, majd 2001-ben magyarul is megjelent kötete). Igazán jó - a köz- és a felsőoktatásban használható, vagy az érdeklődő közvélemény számára készült objektív és történeti forrásközpontú - szintézis azonban nem született. Ezért van szükség a hétvégi konferenciára és Horthy történeti szerepének újbóli és újbóli értelmezésére.