Fa-rizeusok?

Naponta vágnak ki fákat a városban, sőt, ha lehet mondani, Szegeden ennek most divatja van (munkát, bevételt jelent e jelenség néhány embernek)! Mi közünk hozzá, mi történt mások udvarában, hogy jön ez ide?

Volt egy fa az udvarunkban, mely több évtizede cseperedett, nyújtózott az ég felé: terebélyesedett. Erősen kapaszkodott az agyagos talajba, látszatra összekötötte a földet az éggel, árnyat, fészekhelyet, zöld-sárga kilátást adott, lombja megfogta a port, a zajt, felfogta a vihar verését. A társasházi lakógyűlésünk (nyílt szavazással, látható többséggel, néhány tartózkodás és két nemleges szavazat mellett) úgy döntött, hogy itt az ideje e fa kivágásának, mert az ereszek fölé lógó ágairól aláhulló levelei évek óta, rendszeresen útját állják az esővizek szabad lefolyásának. És tényleg, ez komoly gondot jelentett bő égi áldások esetén! Korábban ezért meg is nyestük az „elhajló” – karnyi vastag – ágakat. Az utóbbi időben azonban nem történt semmi ez ügyben, s közben hírét vettem, hogy egyes – egész nap a függőfolyosón trécselő, mindenre kíváncsi és néhány dolog mellett agitáló – lakótársunk a fa kivágása mellett kampányol, ezért többször kértem a közös képviselőt, ugyan küldjön már valakit nyesni. Csakhogy ő – mint mondta – nem tehetett semmit, mert nem volt rá felhatalmazása, ilyen kérdésekben (kiadások, munka megrendelése) a lakógyűlésnek van joga dönteni. Volt is néhány hivatalos összejövetel a szomszédos iskolában bérelt teremben, utóbb – a válság begyűrűzése óta – a lépcsőfordulóban, azonban e kérdés – más, fontos, még bokrosabb megvitatni valók következtében – napirendre sem kerülhetett. Legutóbb viszont, most hogy túl vagyunk a kormány és az önkormányzat támogatta (kutyafuttában és kontár módon megejtett) kéményfelújításon, gyors döntés született. Nem nyesegetünk itt (évenként visszatérően jelentkező kiadásokat generálva), hanem egyszeri döntéssel fát döntöttünk! (Negyvenezerért, vasárnap, rekkenő hőségben, nyitott ablakok mellett, reggeltől délig kellett elszenvednünk a motorosfűrész visítozását, ráadásul a rönköket is a vállalkozó kapta meg, több köbméternyi kitűnő minőségű tűzifát!) Most persze, megkérdezheti a kedves olvasó – aki elverekedte magát e privát tragédiát ecsetelő szavak mentén idáig –, hogy: és? Naponta vágnak ki fákat a városban, sőt ha lehet mondani, Szegeden ennek most divatja van (munkát, bevételt jelent e jelenség néhány embernek)! Mi közünk hozzá, mi történt mások udvarában? Hogy jön ez ide? Úgy érzem azonban, hogy a figyelmes olvasó megérezte e hivatkozott mikroközösség problémamegoldó képessége és a jelen társadalmunk viselkedésében rejlő párhuzamokat (azonosságról – még ha az egyenlőségjel párhuzamosokat is tartalmaz – nem beszélnék)! Hozzáteszem, az említett társasház lakóinak – kor, nem és jövedelem szerinti – összetétele jól mintázza a magyarországi állapotokat, egyedül az iskolázottság terén felülreprezentált valamelyest az erős értelmiségi jelenlétnek betudhatóan! Nálunk a házban nem volt és jóidéig még nem lesz rendszerváltás a fejekben. A közös tulajdon szemlélete, a közösségi döntések, a cselekvési pályák jól mutatják kicsiben, mi van nagyban e Hazában. A közös képviselő, aki a szomszédban lévő irodájában két beosztottja társaságában „végzi dolgát”, ha gond van, elérhetetlen, de legalább is döntésképtelen volt eddig, mint erre többször hivatkozott! (Most, hogy a legutolsó felújítás óta két nemzedék nőtt fel, és egyre több a hirtelen javítanivaló, a toldozni-foltozni való, a közös képviselő megszavaztatta a lakóközösséggel, hogy egy bizonyos összeghatárig rendelkezhessen mások pénze felett: munkát adhasson ki, szabadon intézkedhessen.) Ugyanakkor az önrészünkkel elnyert pályázati pénzből általa elvégeztetett kéményfelújítás károsultjai most saját üres zsebükbe kell nyúljanak a károkat enyhítendő, mert a „ház” (így döntött a többség, nem lesz felelősségre vonás) nem kíván pereskedni a vétkes alvállalkozásokkal... Mindezek után a „közös képviselő”, akiről a „szokásjog” miatt – megkockáztatom – feltételezettjük, hogy a számára nem ismeretlen számlaadókkal költette el – nem maradéktalan megelégedésünkre – eme (kétharmad részt költségvetési forrásból támogatott) munkálatok díját, megpróbálta még feltornázni néhány forinttal közreműködési költségeit, de ez már sok volt a lakógyűlés résztvevőinek, ezért maradt a válság előtti árain ellátni dolgát. Kész csoda, hogy ezek után fel sem merült senkiben a menesztése... Kínos is lenne mást, valóban a pénzügyek folyására felelős embert keresni, mert „nyíltan” kézfeltartással kell szavazni, aztán megtudhatja mindenki a másikról, hogy a lelke mélyén mit is gondol. Jobb a békesség, még ha ez békétlenséggel is jár szomszédok között! Nos, mindezt csak azért vetettem ide, mert ráadásul választások közelednek, de iskolázottság, korcsoport és vagyoni helyzet ide vagy oda, sajnos azt tapasztalom a háziakkal (hol másutt, mint a kivágott fa csonkja fölött) beszélgetve, hogy sokaknak nem világos, mire is van ennyi választási lehetőség: hogy mi legyen az „EU-ban”, az országban, vagy mondjuk Szegeden: melyik választásnak mi a következménye, hogy például Botka attól még marad, ha a kormány esetleg megy… Pedig amíg nem tudjuk: mi merre, mennyi, mi minek következménye és oka, balga cselekedet szavazni (még a szavazófülkék titokfüggönyei mögött is). A fák nem nőnek az égig, a válság nem tart a világ végezetéig. Új „közös képviselők” után nézni, a „rendszerváltást” végre befejezni viszont nem lenne butaság!